A Munkabiztonsági Koordinációs Osztály és az Egészségtudományi Kar Egészségpedagógiai és Sürgősségi Alapozó Tanszékének együttműködésében a Pécsi Tudományegyetem oktatási és szolgáltatási egységeiről 170 munkatársunk oktatása történt meg 2022. május 2. és május 20. között, ahol a résztvevők hat óra elméleti, valamint nyolc óra gyakorlati képzésben részesültek csoportos bontásokban.
A tematikában szerepelt többek között az eszmélet megítélése, átjárható légutak biztosítása, légzés vizsgálata, alapszintű újraélesztés, automata külső defibrillátor (AED) használatának helye az ellátásban, sebzések, elsődleges sebellátás, vérzések és azok csillapítása, agyi vérellátási zavarok, epilepszia stb.
A három hétig tartó, sikeres képzést követően a munkavállalókat több közös platformon is összefogtuk a későbbi könnyű elérhetőség, valamint tapasztalatcsere céljából. A képzés minden évben megújításra fog kerülni, hogy a tanultakat folyamatosan a felszínen tartsuk, hiszen a munkahelyi elsősegélynyújtók tudása nem csak a munkahelyeken kamatozik, hanem családi, baráti körben, idegenek bajba jutásakor is hasznosul.
Rövid távú célok között szerepel két ambu baba, két oktató defibrillátor, és egy mellkaskompresszió minőségét felügyelő eszköz beszerzése.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.