ETK-s népegészségügyi ellenőr hallgatók gyakorlati képzése

Az Egészségtudományi Kar harmadéves népegészségügyi ellenőr hallgatói Osztályunkon töltötték szakmai gyakorlatukat Munka- és foglalkozásegészségtan tantárgyból. Öt munkanapot töltöttek el Osztályunkon, mely során  megismertettük velük az Egyetem szervezeti felépítését, és bepillantást nyerhettek több egységünk működésébe is. Munkavédelmi szemléken, bejárásokon vettek részt, ahol aktívan közreműködtek. Visszajelzéseik és a leadott beszámolóik szerint hasznosnak ítélték meg az itt eltöltött időt. Néhány Hallgató így fogalmazott a gyakorlatról:

„A gyakorlat alatt belátást nyerhettem a munkavédelem munkakörébe. Az ellenőrzések helyszínén sok új munkakört megismerhettem, melyek nagyon érdekesek voltak. Tivolt Zsanettel, gyakorlatvezetőmmel sok helyen voltunk, ahol pontosan elmondott mindent, minden kérdésemre válaszolt és minden esetet részletesen megbeszéltünk. Nagyon örülök neki, hogy vele tölthettem ezt az 5 munkanapot és örülök, hogy ő lett a gyakorlatvezetőm.”

(Keppel Sára, III. éves népegészségügyi ellenőr hallgató)

„Én nagyon szerettem a területi gyakorlatot, mégpedig azért, mert a gyakorlati helyszíneknek, megvoltak a maguk sajátosságaik, esetleg problémáik, és mégis hasonlók voltak nagy részében a megfigyelési szempontok. Ezek mellett érdekes volt az, hogy az elméletben megtanultak mellett átélhettük azt is, hogy milyen lenne, ha tényleg, mint már végzett szakemberek mennénk szemlére. Megtapasztalhattuk azt is, hogy milyen együttműködni klinikák, laborok munkavállalóival, és meg tudjuk hallgatni az ő véleményüket is (például, ha úgy érzik, hogy szükség lenne még másikfajta egyéni védőeszközre). Jól esett az számomra, hogy az illetékes személyek, akik körbevezettek minket nagyon kedvesen, pontosan és őszintén számoltak be a munkájuk folyamatairól, és annak ellenére, hogy munkavégzés ideje alatt történt a szemle, egyáltalán nem úgy kezeltek minket mintha zavartuk volna őket. Szeretném külön megköszönni a gyakorlati vezetőnknek Biczóné Juhász Anikónak, hogy körültekintően és lelkiismeretesen osztotta meg velünk a tudását, és minden kérdésre precízen válaszolt, és minden észrevételt szívesen fogadott, ami sokat segített számomra. Köszönöm szépen továbbá a házi feladatokat, amiknek a megoldását nagyon élveztem és értékesnek tartottam, és azt is, hogy ezeket a feladatokat megtudtuk beszélni közösen.”

(Gerencsér Barbara, III. éves népegészségügyi ellenőr hallgató)

„A gyakorlat nagyon hasznosnak bizonyult, tetszett, hogy az elméletben tanultakat a gyakorlat során is hasznosíthattam. A gyakorlatvezetőm, Danku Nóra hihetetlen lelkesedéssel vezette a gyakorlatot, amely azon túl, hogy remek hangulatban telt, számos hasznos szakmai tudással és tanáccsal is bővítette az ismereteimet. A Tanárnő minden gyakorlat során ismertette a legfontosabb tudnivalókat az ellenőrizendő intézményekről, illetve minden kérdésünkre a lehető legpontosabb és legalaposabb válasszal szolgált. Külön kiemelném, hogy nem csak szemlélőként, hanem résztvevőként is bevont engem és szaktársaimat a különböző ellenőrzések folyamatába, így nekünk is lehetőségünk nyílt a hiányosságok feltárásában részt venni. A szakmai nap során nagyon tetszett, hogy az előadók saját tapasztalataikon keresztül mutatták be a munkakörükkel járó feladatokat. Ezen túl a tanulmányainkhoz kapcsolódó kiegészítő ismereteket is szereztünk, amelyek az államvizsgán, illetve a későbbi munkavégzésünk során is nagyon hasznosnak bizonyulhatnak. Az előadások szerintem jó eszközei voltak annak, hogy a látókörünket szélesítsék, azáltal, hogy bemutatták az egyes munkavégzésekhez kapcsolódó főbb feladatokat is. Összességében pozitívan gondolok vissza az eltöltött gyakorlatra, nagyon jól éreztem magam és úgy érzem olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek a jövőben a javamat fogják szolgálni.”

(Cseh Anett Virág, III. éves népegészségügyi ellenőr hallgató)

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!