„Ahova én járok az alapvetően egy kis szak, mert heten vagyunk, ezáltal nagyon családias” – Interjú Huszár Fannival a BTK hallgatójával

2022.

június

08.

„Ahova én járok az alapvetően egy kis szak, mert heten vagyunk, ezáltal nagyon családias” – Interjú Huszár Fannival a BTK hallgatójával

Huszár Fanni harmadéves szociális munka szakos hallgató a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon. Jövő januárban diplomázik, addig még van egy gyakorlati féléve.


Huszár Fanni

Miért választottad a PTE-t?

Pécsen születtem és számomra egyértelmű volt, hogy maradok itt, meg sem fordult a fejemben, hogy elmennék innen, valamint jókat lehetett hallani az egyetemről.

Mit javasolnál a most felvételizőknek?

Szerintem fontos az, hogy átgondolják, hogy biztos a saját döntésük volt-e és hogy nem valaki más akarta rájuk erőltetni a választást.

Mi volt az első dolog, ami után be tudtál illeszkedni az egyetemi életbe?

Ahova én járok az alapvetően egy kis szak, mert heten vagyunk, ezáltal nagyon családias. Viszont első éves voltam, amikor jött a járvány időszak, tehát kimaradtam a nagyobb rendezvényekből, emiatt a megismerkedés a többiekkel kicsit kimaradt, de az évfolyamunk így is nagyon összetartó volt. Segített az is, hogy mivel ilyen kevesen vagyunk és tényleg az összes oktató ismer minket név szerint, ezért az online időszak alatt is minden egyes óra úgy kezdődött, hogy megkérdezték tőlünk, hogy hogy érezzük magunkat és történt-e valami.

Egy szó vagy egy mondat, amivel az egyetemi életet jellemeznéd?

családias, összetartó

Mikor döntötted el, hogy ezt a hivatást választod?

Gimiben, amikor fakultációt kell választani akkor gondoltam arra, hogy én pszichológus leszek, mert kitaláltam, hogy segíteni szeretnék az embereknek. De rájöttem arra, hogy nem lenne annyi pontszámom, amennyi a felvételihez kell, ezért elkezdtem olyan szakmák után nézelődni, ami hasonlít a pszichológiához és akkor találtam rá a szociális munkára. Nem bánom, hogy ide kerültem és nem pszichológiára, mert sokkal gyakorlatiasabb és sokkal inkább ez az irány az, amit én szerettem volna képviselni.

Kérlek jellemezd pár szóban a képzésedet!

Összetett hivatás és képzés. Ahogy hallottam az intézmény látogatások során Pécsen az egyik legjobb a szociális munka, mert hogy ez az, ami leginkább azt a szemléletet képviseli, amivel ebben a szakmában jó dolgozni. Az oktatás sokrétű, az első félévben már volt pszichológia, szociológia és szociálpolitika óránk. Hét féléves a képzés, amiből az utolsó félév során gyakorlaton vagyunk. Emellett is eléggé gyakorlatias az oktatás, mert vannak készségfejlesztő óráink, amiken beszélgetünk, valamint csoportokban dolgozunk.

Gondolkozol mesterképzésen? Milyen lehetőséged nyílik tovább tanulni?

Van mesterképzés szociális munkából és azt hiszem szociálpolitikából is. Illetve vannak szakirányú továbbképzések, például a mi tanszékünkön van iskolai szociális munka szakirányú továbbképzés is. Én úgy kezdtem el az egyetemet, hogy engem ez érdekel, viszont most úgy érzem, hogy nem szeretnék egyelőre továbbtanulni, hanem gyakorlatot szeretnék szerezni és inkább dolgozni, majd amellett kisebb képzésekkel szeretném tovább fejleszteni magamat.

Rovat