A Pécsi Tudományegyetem számos lehetőséget kínál leendő és meglévő hallgatói számára. A következő, Karok által nyújtott ösztöndíjakat és programokat kifejezetten a felvételi előtt állók számára ajánljuk!
Ez egy folyamatosan bővülő és frissítés alatt álló gyűjtőoldal.
Részletekért keresse az adott programoknál feltüntetett linkeken található a kapcsolattartókat.

- Milyen lehetőségeket kínál az ÁJK?
-
Itt mindenki átélheti egy napra, milyen érzés egyetemistának lenni. Emellett megkaphat minden információt, ami a sikeres felvételihez szükséges.

- Milyen lehetőségeket kínál a ÁOK?
-
Középiskolások Hete nyári tábor
A program során a résztvevők ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, kísérleteket végezhetnek, bepillantást nyerhetnek laboratóriumaink, intézeteink, klinikai osztályaink munkájába. A délutáni, esti órákban a felsőbb éves hallgatóink által szervezett programok – Quiz Night, városi vetélkedő – sora várja a résztvevőket.
Érettségire felkészítő őszi és tavaszi tábor
A tábor célja, hogy a 11.-12.-13. osztályos középiskolások segítséget kapjanak az emelt szintű érettségire való felkészüléshez, valamint betekintést nyerjenek az egyetemi légkörbe intézetlátogatásokkal és izgalmas szabadidős programokkal.
További információ - őszi tábor
További információ - tavaszi tábor
Érettségire felkészítő tanfolyam
Az emelt szintű érettségire való felkészülés elősegítése érdekében előkészítő tanfolyamot indítunk biológia-fizika vagy biológia-kémia tárgypárokból.

- Milyen lehetőségeket kínál az BTK?
-
Pécsi Bölcsész Kreatábor
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara idén nyáron 17. alkalommal rendezi meg a középiskolás diákok számára hirdetett Kreatáborát!
Gyere online vagy személyesen és szerezz plusz 10 felvételipontot!Tanárképzési ösztöndíj
A program a PTE BTK és TTK közös projektje a Weszely Ödön Ösztöndíj. Az aktuális tanévben felvett nappali, osztatlan munkarendű, állami finanszírozású tanárszakos hallgatókat az első sikeresen elvégzett szemeszter után 100 000 forintos egyszeri támogatásban, majd a második félévtől – mindaddig, amíg szemeszterenként 30 kreditet teljesítenek – havi 20 000 forintos ösztöndíjban részesítjük.

- Milyen lehetőségeket kínál az ETK?
-
Ösztöndíjak, juttatások az ETK-n
Az egyetemi tanulmányok megkezdése jelentős anyagi terhet jelenthet a családok számára. Ezért karunk mindent megtesz a hallgatók anyagi támogatása és az anyagi terhek csökkentése érdekében. Az alábbiakban röviden ismertetjük azokat a juttatási formákat, melyek karunk hallgatói részére elérhetőek.

- Milyen lehetőségeket kínál a GYTK?
-
Érettségire felkészítő konzultációs tábor
Célunk: hogy a középiskolások segítséget kapjanak az érettségire való felkészüléshez, belekóstolhassanak az egyetemi légkörbe. Az oktatást délelőtt és délután két dupla órában tartjuk (összesen 4 dupla óra naponta). Az órák felén biológiát, míg másik felében választhatóan fizika vagy kémia tárgyat hallgathatnak a jelentkezők.
Érettségire felkészítő őszi és tavaszi tábor
A tábor célja, hogy a 11.-12.-13. osztályos középiskolások segítséget kapjanak az emelt szintű érettségire való felkészüléshez, valamint betekintést nyerjenek az egyetemi légkörbe intézetlátogatásokkal és izgalmas szabadidős programokkal.
További információ - őszi tábor
További információ - tavaszi tábor
Középiskolások Hete nyári tábor
A program során a résztvevők ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, kísérleteket végezhetnek, bepillantást nyerhetnek laboratóriumaink, intézeteink, klinikai osztályaink munkájába. A délutáni, esti órákban a felsőbb éves hallgatóink által szervezett programok – Quiz Night, városi vetélkedő – sora várja a résztvevőket.

- Milyen lehetőségeket kínál a KTK?
-
Pécsiközgáz Bootcamp
A Pécsiközgáz újra meghirdeti nyári táborát a gimnáziumi diákok számára, akik érdeklődnek a közgazdász képzések iránt! A tábor ideje: 2026. 06. 29. - 2026. 07. 02.
Matematika és történelem emelt szintű szóbeli érettségi felkészítő
Matematika és történelem szóbeli érettségi felkészítő tanfolyam célja, hogy az érettségizők egy kis plusz segítséget kapjanak, hogy az emelt szintű érettségiből a legtöbbet tudják kihozni, megtanulják hogyan érdemes felépíteni a szóbeli feleletet, milyen trükkök, praktikák segíthetnek a sikeres érettségiben, felvételiben.

- Milyen lehetőségeket kínál a KPVK?
-
Itt mindenki átélheti egy napra, milyen érzés egyetemistának lenni. Emellett megkaphat minden információt, ami a sikeres felvételihez szükséges.

- Milyen lehetőségeket kínál a MIK?
-
MIK Fizika érettségire felkészítő online tanfolyam
Karunk a modern, digitális oktatást támogató Möbius rendszer segítségével biztosítja a felkészülést. A tanfolyam résztvevőinek a kurzus teljes ideje alatt korlátlan online hozzáférést biztosítunk a gyakorlóanyagokhoz és tesztekhez, amelyek segítségével folyamatosan ellenőrizhetik saját fejlődésüket.
MIK Matek érettségire felkészítő online tanfolyam
Segíteni szeretnénk abban, hogy felkészüljön az Önre váró próbatételekre, könnyebben alkalmazkodjon az egyetemi követelményekhez, mert tudjuk, hogy megfelelő matematikai előismeretek nélkül nem csak a matematika tárgyak, hanem a szaktárgyak egy része is nehezen sajátítható el.
MIK rajzi előkészítő tanfolyam
A PTE Műszaki és Informatikai Kara RAJZ FELVÉTELI – ALKALMASSÁGI VIZSGA ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOT indít 2026. FEBRUÁR 20/21 – MÁJUS 02. KÖZÖTT.
3D nyomtató szakkör
A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara stratégiai partnerségben a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumával 3D nyomtató szakkört hirdet gimnáziumi tanulók számára.
További lehetőségek
Nyári Gyermektáborok a MIK-en
Már 3 éves kortól lévő gyermekek számára indít a Kar különböző programokkal teli nyáritáborokat.
Az öko építészettel foglalkozó építész technikusok megismerhetik az öko építés aktuális kérdéseit a hagyományos építőanyagok alkalmazási lehetőségeit, a megújuló energiák hasznosítási lehetőségeit, a természet közeli vízgazdálkodást.









