In memoriam dr. Török Béla

Dr. Török Béla professzor meghatározó személyisége volt az 1952-ben alakult Tájanatómiai és Műtéttani Intézet, későbbi nevén Kísérletes Sebészeti Intézet első négy évtizedének.

1925. november 25-én született Gigén. A Kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban szerzett kitűnő érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait, amik a háború miatt megszakadtak. A hadifogságot követően felsőfokú végzettséget már a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett, ahol 1953-ban kapott diplomát.

A Tájanatómiai és Műtéttani Intézet megszervezésével eredetileg Szentágothai János professzort bízták meg 1951-ben, majd tanszékvezető docensként igazgatónak Karlinger Gy. Tihamért nevezték ki. Az intézet alapításának idején egyetemi hallgató volt dr. Török Béla, aki a kezdetektől bekapcsolódott az intézeti munkába. Anatómiai intézeti demonstrátorként sikeres, nemzetközileg elismert kutatásokat végzett a hypothalmo-hypophysealis rendszer vérkeringésével kapcsolatban. Ezek a vizsgálatok anatómiai alapul szolgáltak a Szentágothai-Halász-féle feedback mechanizmus leírásához. Kísérleteinek komoly nemzetközi visszhangja volt, a mai napig citálják az endokrinológiai irodalomban.

Intézeti tevékenységével párhuzamosan 1953-1960. között a II. számú Sebészeti Klinikán is dolgozott osztályos orvosként, ahol 1957-ben sebészetből szakvizsgát tett. Karlinger professzort 1956-ban megbízták a II. sz. Sebészeti Klinika vezetésével is, így ettől kezdve helyetteseként Török professzor vált az intézet operatív vezetőjévé. Az agyi vérkeringéssel foglalkozó, fenti vizsgálatokra épülő kandidátusi disszertációjának sikeres megvédését követően 1963-ban egyetemi docenssé nevezték ki. Az évek során kibontakozó, a kísérletes gasztroenterológiát, kardiológiát, a transzplantációs, majd a szabad gyökös vizsgálatokat is magába foglaló, sokoldalú tudományos tevékenysége révén az 1960-as évektől kezdve egyre inkább ő határozta meg az intézet szellemi arculatát. Mindezt elősegítette a zürichi Kantonspital Kutató Laboratóriumában a 60-as évek végén tett több tanulmányútja is, ahol a szervmegőrzéssel és szervátültetéssel a világ élvonalában foglalkozó Largiadèr professzor munkacsoportjában dolgozhatott. A tanulmányút eredményeként az intézeti kutatómunkában megkezdődött a szervkonzerválás, a vese- és szívtranszplantáció, valamint a kilökődési mechanizmusok kísérletes tanulmányozása is.

Török professzor 1968-ban docensként kapott intézetvezetői megbízást, majd „A coronaria betegségek gyógyításának sebészi lehetőségei” című akadémiai doktori disszertációjának megvédését követően, 1972-ben intézetvezető professzorrá nevezték ki. Vezetésével a pécsi Kísérletes Sebészeti Intézet a hazai sebészeti kutatás elismert műhelyévé vált. A sikeres munkát széles körű hazai, valamint a zürichi, a pozsonyi, a moszkvai, a brnói, a rostocki, az erfurti, később pedig a tübingeni intézetekkel és klinikákkal kialakított nemzetközi együttműködés is segítette. A szegedi társintézetet vezető Petri Gábor professzorral együtt kiemelkedő érdeme volt abban, hogy a kísérletes sebészeti intézetek orvosképzésben és sebészeti kutatásokban betöltött szerepe megerősödött és országos elismertséget szerzett.

A kutatómunka mellett nagy hangsúlyt fektetett az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek javítására. Pezsgő diákköri élet alakult ki vezetésével az intézetben, nagy mértékben segítette a manuális szakmák iránt érdeklődő hallgatók pályára kerülését, többen lettek professzorok közülük a klinikákon, vagy főorvosok vezető kórházakban. Széles körű együttműködési lehetőséget biztosított a kutatómunka iránt érdeklődő klinikus kollégáknak is, segítve ezzel tudományos minősítésük megszerzését. A hazai kísérletes sebészet érdekében kifejtett több évtizedes munkáját a Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekciója Petri Gábor emlékéremmel jutalmazta.

Az új iránt fogékony, kreatív gondolkodó, elhivatott kutató, mások véleményére odafigyelő és segítőkész vezető volt. Vezetése alatt az intézetben a fegyelmezett munka mellett a családias légkör volt jellemző. Intézetvezetői tevékenysége mellett több évig volt a POTE Tudományos Bizottságának titkára, 1976-1982. és 1991-1993. között oktatási, majd tudományos rektorhelyettesként is részt vett az egyetem vezetésében. Termékeny tudományos munkáját - amit 1992-től emeritus professzorként már a Bioanalitikai Intézetben folytatott - közel 200 közlemény fémjelzi.

Szomorúan búcsúzunk Professzor Úrtól, emlékét tisztelettel megőrizzük!

A Kísérletes Sebészeti Intézet volt munkatársai nevében: dr. Tóth Imre és dr. Lantos János