Feri 1984-ben érkezett meg Pécsre, az akkori Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Irodalomtudományi Tanszékére, s 1998-ban innen ment át az akkori Szociálpszichológiai  Tanszékre. A hosszú évek során esztéták, irodalmárok, pszichológusok generációit oktatta, akik közül többen  a mai kulturális, és egyetemi élet színtereinek alakjai. Feri 36 évet töltött Pécsen, 36 éven át láthattuk a BTK kampuszának A, B, C, D épületei közt  sietni, sétálni, merengeni, megörülni valakinek, beszélgetni, búcsut inteni  - jobb kezében égő cigarettával, bal karján minimum 10 könyvel, szaklappal, kézzel írt  jegyzettel. Ez a rá jellemző mozdulat akkor is megmaradt, amikor abbahagyta a dohányzást. Sosem láttam olyan embert, akinek ilyen mély, szeretetteli vonzódása lett volna a szövegekhez és a könyvekhez: Írt, fordított,  szerkesztett, könyveket kapott és adott ajándékba, kölcsön,  vagy „csak úgy”, ha azt gondolta, hogy valakinek éppen arra van szüksége.

Feri teljes temészetességgel járt-kelt Budapest, Pécs, London, Párizs, Bécs, és ki tudja még hány város pszichológiai intézetei, kulturális terei között, hozta-vitte a tudást, gondolatokat, szakmai és baráti kapcsolatokat alakított ki, olyanokat, amelyeket egykori tanítványai éltetnek tovább. Integratív, teremtő, szervező  ember volt, meglátta a tudások, és az emberek kapcsolódásait, s azokat segített megtalálni és kibontakoztatni. Szenvedélyes  utazó – nem turista - volt, a határon levés fizikai és szellemi értelemében egyaránt, s talán ez a kivételes pozíció is hozzájárult ahhoz, hogy bátran, őszintén volt kíváncsi  szinte mindenre, ami körülvette életét.

Érdeklődése központjában a társadalmi traumatizáció, a holokauszt-trauma, az emlékezet, az identitás és a transzgenerációs folyamatok álltak.

1997-ben alapítója volt az PTE, BTK, Pszichológiai Intézete Elméleti Pszichoanalízis  Doktori programjának. Elkötelezett oktatója, szervezője volt a doktori programnak, publikációs lehetőségeket talált tanítványinak, műhely-konferenciákat szervezett, és hallgatóival együtt megteremtette a Magyar Pszichoanalitikus Film Konferenciát. Olyan  kivételes tanár volt, aki írásaiban idézte hallgatói munkáit.  A szó eredeti értelmében egy olyan ’iskola’ létrehozásához járult hozzá, melynek hallgatói autonóm módon kapcsolódnak egymáshoz, szakmai műhelyekhez, folyóiratokhoz, és oktatási intézményekhez. Ez az ’iskola’ nem kötődik épületekhez, sokkal inkább konferenciákhoz, közös utazásokhoz, éttermekhez, presszókhoz, házibulikhoz. Egy hete, amikor  utoljára találkoztunk az exThalassa-Imago folyóirat 30. szülinapját terveztük.

Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe.

Tovább a BTK honlapjára »