ENDE

Túl az esélyeken – Krasznahorkai és a Nobel-díj

Krasznahorkai László kapta az idei irodalmi Nobel-díjat. A Nobel-bizottság indoklása szerint életműve „meggyőző és látnoki”, s a „művészet erejét” bizonyítja az apokaliptikus terror közepette is. Az esemény apropóján október 21-én kerekasztal-beszélgetést rendezett a PTE BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszéke. A beszélgetés résztvevői Böhm Gábor, Mekis János és Orbán Jolán voltak, a moderátor Kovács Veronika.

A felvezető kérdés az első reakciókra irányult a Nobel-díj hírével kapcsolatban. Mivel az odaítélés részletei és az ítészek érvei nem ismertek, a beszélgetés hamar Krasznahorkai világ és magyar irodalomban betöltött szerepére terelődött.

Orbán Jolán felidézte, hogy már évtizedekkel korábban is újítóként emlegették Krasznahorkait a nemzetközi irodalmi közegben – például egy Die Zeit-ban megjelent tanulmány is így mutatta be –, aki keleten keresi és találja meg a nyugati irodalom kitörési pontjait.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy Krasznahorkai – bár rokonságot mutat a posztmodern prózafordulat szerzőivel (Lengyel Péter, Nádas Péter, Hajnóczy Péter, Esterházy Péter és a korszak emblematikus kritikusa, Balassa Péter) – mégis sajátos hangot hozott a magyar irodalomba.

Böhm Gábor fordítástechnikai szempontból arról beszélt, hogy bár Krasznahorkai hosszú mondatai komoly kihívást jelentenek, mégis egyszerűbbnek tartja fordítani őket, mint Esterházy Péter szövegeit, amelyek jelöletlen intertextusai sokszor szinte visszaadhatatlanok. Példaként A javított kiadás egyik mondatát idézte: „…mehetnek a fenébe korpára hatfelé malacnak.”

Mekis János Krasznahorkai szövegvilágát a transzcendens–metafizikai olvasat felől közelítette meg. Szerinte e világban a csoda és a reménytelenség, a hamis próféták és a minduntalan bekövetkező apokalipszis groteszk humora egyaránt jelen van. A végtelen mondatok mögött ironikus és fájdalmas emberkép sejlik fel.

Mekis arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedek szakmai konferenciáin korántsem volt egyértelmű Krasznahorkai megítélése. Egyesek a gyengébb műveket hajlamosak voltak az „ezoterikus” kategóriába sorolni.
Orbán Jolán kiemelte a mediális jelenlét jelentőségét: Víg Mihály zenéje és Tarr Béla filmjei nélkül aligha érthető Krasznahorkai világirodalmi sikere. A szerző önmenedzselő képessége is kulcsszerepet játszott abban, hogy az átmediatizált világban elérhette a legnagyobb elismerést. Orbán felidézte a szentendrei MűvészetMalomban rendezett Minduntalan című kiállítást is, amely komplexen idézte meg Krasznahorkai univerzumát: képzőművészeti alkotások, filmjelenetek és a Valuska című operából ismert bálna szimbolikus jelenléte formálták az író világát.

A beszélgetés végén a résztvevők egy-egy művet ajánlottak azoknak, akik most ismerkednek Krasznahorkai prózájával. Az abszolút nyertes – nem meglepő módon – a Sátántangó lett, megelőzve Az ellenállás melankóliáját és a Théseus általánost.

tudomány
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
HASONLÓ TARTALMAK