Az ide érkező hallgató fogékony az új információk befogadására, az új szakmai ismeretekre és módszertanokra, nyitott az új, önálló és együttműködést igénylő feladatok, felelősségek vállalására. Elkötelezett a sportszervezetek hatékony és eredményes gazdasági működtetése iránt. Projektekben, csoportos feladatvégzés esetén konstruktív, együttműködő, kezdeményező, kész a hibák kijavítására, erre munkatársait is ösztönzi.
A 2025 februárban induló képzésekkel kapcsolatos felvételi információk esetén
a felvi.hu-n olvasható felvételi tájékoztató az irányadó.
Az alap- és osztatlan képzések esetében a bemeneti feltételek változása miatt a folyamatos tájékozódásnak különösen nagy jelentősége van, hiszen az egyetemek, főiskolák eltérő módon határozzák meg a pontszámítás egyes elemeit és azt, hogy milyen eredményekért, teljesítményért adnak intézményi pontokat.
→ A Pécsi Tudományegyetemen meghirdetett képzések (2025 februárban indulók) listája ←
A szakirányú továbbképzésre való jelentkezés szakonként eltérően történik, kérjük, ellenőrizzétek a karok oldalain.
Olyan felkészítés biztosítása, amelynek eredményeként a sport szervezeti, vezetési és gazdálkodási kérdéseivel is megbirkózó; a sportvezetés különböző szintjein elhelyezkedő és közreműködő; a piacgazdálkodás keretei között működő sportéletet irányítani képes, megalapozott és differenciált szakmai tudással rendelkező sportszakemberek képzése valósul meg.
A foglalkozások formája: előadás, gyakorlat
A foglalkozások gyakorisága: naponta, órarend szerint
Kettőt kell választani az alábbi érettségi tárgyak közül: biológia; földrajz; magyar nyelv és irodalom; matematika; testnevelés; történelem; idegen nyelv (1); informatika; digitális kultúra; választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak (2); választható ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak (3)
(1) idegen nyelv: spanyol nyelv; orosz nyelv; olasz nyelv; német nyelv; francia nyelv; angol nyelv
(2) választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak: közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan); közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan); informatikai alapismeretek
(3) választható ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak: sport ismeretek; közgazdasági ismeretek; közgazdaság ismeretek; informatikai ismeretek; informatika ismeretek
A jelentkezés feltétele: érettségi bizonyítvány
Önkormányzatok sportmunkatársai, vezetői, országos, megyei, városi sportszervezetek ügyintézői, csoport-, és osztályvezetői, sportegyesületi gazdasági vezetői, ügyvezető elnökei, rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozások, szervezetek ügyintézői, vezetői, sportlétesítmények üzemeltetői, vezetői, sportmarketing és sportturizmussal foglalkozó szervezetek szervezői, vezetői, szállodák, rekreációs központok, fittnes centrumok szervezői, vezetői, egyéni és társas vállalkozások szervezési és vezetési ismereteket igénylő munkakörei.
Mi jut eszébe a PTE-ről?
"Remek egyetemi évek, barátok, élmények, a hely ahonnan jöttem, ami nagyban megalapozott és lehetőséget biztosított a jövőm formálásához. Pécs, a hely ahol sokkal több lettem mint előtte voltam, bizonyíthattam magamnak, és másoknak, hogy megfelelő elkötelezettséggel és akarással, kitartással, bármi elérhető. Kellemes, kissé keserédes érzés, hogy valami remek már mögöttem van, az emlékeimben."
Mit üzen a hallgatóknak?
"Az egyetem nagyon hasznos tudáselsajátítás és kapcsolatok szempontjából. Személyiségfejlesztésre is kiválóan alkalmas. Viszont a munkaerőpiaci szempontokat figyelembe véve ragadjanak meg minden lehetőséget nyelvtanulásra illetve szakmai gyakorlatokra."
PTE Természettudományi Kar - Tanulmányi Osztály
7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
E-mail: felveteli@gamma.ttk.pte.hu
Honlap: http://www.ttk.pte.hu/felvetelizok
PTE Oktatási Igazgatóság
7622 Pécs, Vasvári Pál u. 4.
Telefon: (72) 501-681
Fax: (72) 501-616
E-mail: infokti@pte.hu
Honlap: http://felveteli.pte.hu, http://kti.pte.hu
A képzésről további információ a Sporttudományi és Testnevelési Intézet honlapján található: https://www.ttk.pte.hu/karunkrol/intezetek/sporttudomanyi-es-testnevelesi-intezet/kepzeseink/
legalább 45%-os vizsgaeredmény esetén, bármely tantárgyból. Az intézményi pont legfeljebb kettő emelt szintű vizsgatárgy esetében adható.
Figyelembe vehető nyelvek: angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz, portugál, görög, latin, ukrán, szlovák, szlovén, horvát, szerb, román.
Államilag elismert vagy azzal egyenértékű okirat.
Bővebb információ: Tanulmányi versenyek
Bővebb információ: Sporteredmények
A jelentkező számára szakképesítésenként 10 pont adható, amennyiben adott szakképesítés nem képezte érettségi pontszámítás alapját.
A figyelembe vehető szakképzettségek listája ITT található.
Szakképesítés jogcímen egy jelentkező legfeljebb 30 pontot szerezhet.
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
nyílt nap, Educatio kiállítás, Kultúrfeszt Kar által szervezett programjain történő részvételért 3-3 pont,
a Kar által szervezett pályaválasztási előadásokon történő részvételért előadásonként 3 pont (a középiskolákban szervezett pályaorientációs/pályaválasztási napokon is),
Kutatók Éjszakája rendezvényen a Kar által szervezett programokon történő részvételért programonként 3 pont,
a PTE MATEGO által szervezett programokon az utolsó két évben történő aktív részvételért (összesen minimum 9 alkalom) 4 pont adható.
Pontszerzés: a jelentkezés tanévében és azt megelőző tanévben.
25 pont oklevelenként, összesen 60 pont, ha a felvételi pontok számítása nem az érintett oklevélből történik.
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
A digitális kompetenciák igazolására a fenti táblázat ICDL/ECDL Base, Standard, illetve Advanced szintű ismeretek igazolására csak a Neumann János Számítógéptudományi Társaság vagy más, ICDL/ECDL tanúsítvány kiállítására jogosult szervezet által kiállított ICDL/ECDL tanúsítvány fogadható el.
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
Nincs
angol nyelv | biológia | digitális kultúra | földrajz | francia nyelv | informatika | magyar nyelv és irodalom | matematika | német nyelv | olasz nyelv | orosz nyelv | spanyol nyelv | testnevelés | történelem | választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak | választható ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak
angol nyelv | biológia | digitális kultúra | földrajz | francia nyelv | informatika | magyar nyelv és irodalom | matematika | német nyelv | olasz nyelv | orosz nyelv | spanyol nyelv | testnevelés | történelem | választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak | választható ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak
H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca. 4.
Felvételi információk: iranyapte@pte.hu
Tel.: +36-72/501-500/28085
Kollégium: kollegiumok.ehok@pte.hu
Tel.: +36-72/501 500/18562
Tanulmányi kérdések: infokti@pte.hu
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.