Segítsd a gyermekek fejlődését logopédusként, vagy a tanulásban akadályozott gyermekek előremenetelét! Mindkét szakirány elérhető a gyógypedagógia alapszakunkon.
A 2025 februárban induló képzésekkel kapcsolatos felvételi információk esetén
a felvi.hu-n olvasható felvételi tájékoztató az irányadó.
Az alap- és osztatlan képzések esetében a bemeneti feltételek változása miatt a folyamatos tájékozódásnak különösen nagy jelentősége van, hiszen az egyetemek, főiskolák eltérő módon határozzák meg a pontszámítás egyes elemeit és azt, hogy milyen eredményekért, teljesítményért adnak intézményi pontokat.
→ A Pécsi Tudományegyetemen meghirdetett képzések (2025 februárban indulók) listája ←
A szakirányú továbbképzésre való jelentkezés szakonként eltérően történik, kérjük, ellenőrizzétek a karok oldalain.
Olyan gyógypedagógiai tudással rendelkező szakemberek felkészítése, akik alkalmassá válnak speciális beszéd-, nyelvi-, és tanulási zavar, illetve értelmi képességek zavarainak fejlesztésére, korrekciójára. A szakterületen elsajátított gyógypedagógiai tudással és gyakorlati tapasztalattal képessé válnak a választott szakirányon a sérült gyermekek, fiatalok, vagy felnőtt személyiségek szakszerű szűrésére, megsegítésére, komplex fejlesztésére, nevelésére és oktatására, illetve rehabilitációjára, habilitációjára. A megszerzett tudásuk gyógypedagógiai és több más tudományterület ismereteire épül, amely a gyógyító pedagógia mellett korszerű pszichológiai, szociológiai, pedagógiai és orvostudományi szaktudáson alapul.
Logopédia szakirány
Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány
Ösztöndíjak és támogatások a Pécsi Tudományegyetemen
Ösztöndíjak és kedvezmények a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karon
Az egészségügyi alkalmasság igazolása a gyógypedagógia alapképzési szakokra jelentkezők esetében
A gyógypedagógia alapképzési szakra jelentkezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nincs olyan betegsége, amely akadályozná a felsőoktatási tanulmányainak folytatását, és erre hivatkozva tanulmányai során nem kér felmentést. Az egészségügyi nyilatkozatot a felvételt nyert jelentkező köteles a Kar részére a beiratkozás során benyújtani. A nyilatkozat a Kar honlapjáról letölthető.
A gyógypedagógia alapképzési szakra történő jelentkezést kizáró okok:
Nyilatkozat a gyógypedagógia alapképzési szakra jelentkezők egészségi állapotáról
Elsősorban különböző életkorú gyermekeket nevelő köznevelési intézményekben, mert a gyógypedagógus a korai fejlesztés mellett képzett az óvodás-, iskolás-, és serdülő fiatalok, illetve az gyógypedagógiai tevékenységre szoruló felnőttek ellátására. A gyógypedagógus az integrált/inkluzív köznevelési és esetenként felsőoktatási környezetben folyó korrekciós tevékenysége mellett tanácsadói, tanulást és életvezetést támogató feladatot is végez.
Emellett alkalmasak pedagógiai szakszolgálatok sokoldalú diagnosztikai és fejlesztő munkájának elvégzésére, így a szakmai szolgáltató hálózatokban is lehetőség van munkavállalásra. Ezen felül az egészségügyi, rehabilitációs intézmények (kórházi osztályok), gyermek- és ifjúságvédelmi és ellátórendszerek is várják a gyógypedagógusok jelentkezését. Továbbá az elhelyezkedésük állami, egyházi és civil fenntartású intézmények körében egyaránt lehetséges, adott intézményben foglalkoztatva, vagy utazó gyógypedagógusként több helyen egyszerre alkalmazva.
PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar
7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.
Pécsi képzési központ: 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b.
Tel: 74/528-300; 72/501-500/22531
E-mail: kpvk.felveteliinfo@pte.hu
Web: www.kpvk.pte.hu
Szakfelelős: Dr. Györkő Enikő (gyorko.eniko@pte.hu)
(legalább 45%-os vizsgaeredmény esetén)
Figyelembe vehető nyelvek: angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz.
Államilag elismert általános nyelvi, komplex, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal igazolt nyelvtudás.
Bővebb információ: Sporteredmények
15 pont: hat hónap időtartamú munkatapasztalat igazolása esetén,
30 pont: legalább egy év időtartamú munkatapasztalat igazolása esetén,
60 pont: két évet meghaladó, de négy évet nem elérő összegzett időtartamú munkatapasztalat igazolása esetén,
100 pont: négy évet elérő, illetve meghaladó összegzett időtartamú munkatapasztalat igazolása esetén
A Kar a pedagógusképzés képzési területen a következő foglalkozásokat fogadja el: a FEOR 2. főcsoport 24. csoportjában, és a 3. főcsoport 34. csoportjában szereplő foglalkozások.
Nincs
magyar nyelv és irodalom, a szakiránynak megfelelő nemzetiségi nyelv (és irodalom), biológia, egy idegen nyelv, matematika, történelem, fizika, ének-zene, társadalomismeret, testnevelés, vizuális kultúra, rajz és vizuális kultúra lovári nyelv, beás nyelv, mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma vagy filozófia, pszichológia, informatika, digitális kultúra
Választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak: oktatási alapismeretek, egészségügyi alapismeretek, szociális alapismeretek, informatikai alapismeretek, egészségi alapismeretek
Választható ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak: pedagógia ismeretek, pedagógiai ismeretek, egészségügy ismeretek, egészségügyi ismeretek, egészségügyi technika ismeretek, egészségügyi technikai ismeretek, szociális ismeretek, képző- és iparművészet ismeretek, informatika ismeretek, informatikai ismeretek, sport ismeretek képző- és iparművészeti ismeretek, egyházzenész ismeretek, gyakorlatos színész ismeretek, jazz-zenész ismeretek, népzenész ismeretek, klasszikus zenész ismeretek, táncos ismeretek
Választható ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak: egyházzenész-ismeretek, gyakorlatosszínész-ismeretek, jazz-zenész-ismeretek, klasszikuszenész-ismeretek, népzenész-ismeretek, táncos ismeretek

H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca. 4.
Felvételi információk: iranyapte@pte.hu
Tel.: +36-72/501-500/28085
Kollégium: kollegiumok.ehok@pte.hu
Tel.: +36-72/501 500/18562
Tanulmányi kérdések: infokti@pte.hu
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.