A gyógyítást választanád hivatásodul? Az Orvostudományi Karon kiemelkedő tudást szerezhetsz, mely tudásodat át is adhatod. Az orvosi hivatás vállalásával egyszerre gyógyíthatsz és kutatással támogathatod a betegségek elleni harcot. Karunkon indíthatod el karrieredet és megalapozhatod leendő szakmai kapcsolataidat .
A 2025 februárban induló képzésekkel kapcsolatos felvételi információk esetén
a felvi.hu-n olvasható felvételi tájékoztató az irányadó.
Az alap- és osztatlan képzések esetében a bemeneti feltételek változása miatt a folyamatos tájékozódásnak különösen nagy jelentősége van, hiszen az egyetemek, főiskolák eltérő módon határozzák meg a pontszámítás egyes elemeit és azt, hogy milyen eredményekért, teljesítményért adnak intézményi pontokat.
→ A Pécsi Tudományegyetemen meghirdetett képzések (2025 februárban indulók) listája ←
A szakirányú továbbképzésre való jelentkezés szakonként eltérően történik, kérjük, ellenőrizzétek a karok oldalain.
A képzés célja általános orvosok képzése, akik elsajátított tudásuk, ismeretanyaguk, szakmai készségeik és képességeik, továbbá orvosi szemléletük, attitűdjük, felelősségtudatuk és magatartásuk alapján a szakma szabályai szerint részt vehetnek az egészségügyi ellátásban (felügyelettel), ezen tevékenységük során messzemenően figyelembe veszik a betegek sajátosságait, emberi méltóságát, jogait és ennek megfelelően döntenek, illetve cselekszenek; kellő ismeretanyaggal és készségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy az első, majd az esetleges ráépített szakorvosképzési programba bekapcsolódhassanak és ezt követően - sikeres szakvizsga birtokában - választott szakterületükön önálló szakorvosi munkát végezzenek. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.
Képzési forma: csak nappali tagozat
Képzési idő: 12 szemeszter (6 év)
Képzés nyelve: magyar
Finanszírozási forma: állami ösztöndíjas,önköltséges
Átlagos heti óraszám: 25-30 óra, szemeszterenként: 350-420
Alapozó modul (1-2. évfolyam): Az első két oktatási évet foglalja magában. Ez alatt megismerik az egészséges emberi test szerkezetét és életfolyamatait. Ebben a blokkban szerepelnek olyan tárgyak is (biofizika, kémia, biokémia, informatika, antropológia) melyek részben háttér-ismereteket nyújtanak élettani folyamatok megértéséhez, részben megalapozzák késbb sorra kerül tárgyak (pl. gyógyszertan, pszichológia, stb.) elsajátítását.alapvető életfolyamatok, az egészséges emberi test szerkezete + alapozó háttérterületi tárgyak, orvosi angol és latin nyelv.
Preklinikai modul (3. évfolyam): Tárgyait zömmel tanulmányaik harmadik évében tanulják. Célja a betegségek kialakulásának, a kórfolyamatok mechanizmusának, a beteg emberi test és szervek alapvet alaki és működési elváltozásainak megismerése. Itt ismerik meg a kórokozókat és a gyógyszertan alapjait is, valamint – propedeutika néven – kóros elváltozások, a beteg emberi test, kórokozók, gyógyszertan alapjai, propedeutikai tárgyak révén kapcsolatba kerül a hallgató a beteggel.
Klinikai modul (4-5. évfolyam): A graduális orvosképzés második fele, melyben ízelítőt kapnak valamennyi orvosi szakág ismeretanyagából. A foglalkozások zöme gyakorlat, ahol a betegekkel közvetlen kapcsolatban sajátítják el az alapvet vizsgálati módszereket és látják (egyesek gyakorlatban is kivitelezhetik) a legtöbb diagnosztikai és terápiás eljárást.
Az utolsó év során a hallgatók (Szigorló modul - 6. évfolyam) 4-12 hetes szakmai gyakorlatokat töltenek klinikákon.
Kötelező nyári szakmai gyakorlatok: ápolástani, családorvosi praxis, belgyógyászat, sebészet témakörökben.
Az alaptananyagon (core curriculum) kívül számtalan kiegészítő kurzus, tudományos diákköri munkalehetőség áll a hallgatók rendelkezésére.
A diplomához szükséges egy középfokú C típusú nyelvvizsga letétele, és az angol szaknyelvi záróvizsga. Nyelvtanulásra is mind a kar, mind a PTE által szervezett kurzusokon van lehetőség.
A kar több neves külföldi egyetemmel, képzési hellyel, oktató kórházzal áll kapcsolatban, ahol a hallgatók vendéghallgatóként tanulhatnak ill. gyakorlataikat végezhetik.
A graduális orvosképzés a doktorrá avatással zárul.
Tovább a szak felvételizőknek szóló oldalára
Szakmai jellemzők
A szakképzettséghez vezető tudományágak, szakterületek, amelyekből a szak felépül:
[belgyógyászat (kardiológia, gasztroenterológia, hematológia, klinikai endokrinológia, anyagcserebetegségek, nefrológia, klinikai immunológia, pulmonológia), gyermekgyógyászat, sebészet (általános, transzplantációs, gyermek-, ideg-, szív-, ér-), traumatológia, aneszteziológia és intenzív terápia, szülészet-nőgyógyászat, neurológia, pszichiátria, farmakoterápia, fül-orr-gégegyógyászat, infektológia - fertőző betegségek, klinikai genetika, klinikai onkológia, ortopédia, oxyológia, sürgősségi orvoslás, bőrgyógyászat, radiológia, szemészet, urológia, fogászat és szájsebészet, családorvostan, igazságügyi orvostan].
A szakmai gyakorlat magában foglalja a nyári gyakorlatokat (ápolástan, belgyógyászat, sebészet) valamint a szigorló éves tematikus szakmai gyakorlatokat.
Felvételi követelmény: biológia tárgyból emelt szintű érettségi vizsga és kémia vagy fizika tárgyból emelt szintű érettségi vizsga megléte.
Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 46. § (4) bekezdése alapján egyes alapképzési, valamint osztatlan mesterképzési szakok esetében a magyar állami ösztöndíjas képzésre történő felvételhez szükséges követelményt (minimumpontszám) az alábbiak szerint határozta meg azzal, hogy a ponthatár – jellemzően a szakos kapacitás okán – a megadott pontszám-követelménytől eltérhet. Általános orvos szak esetén a meghatározott minimum pontszám: 380 pont
Tájékoztatom, hogy a Pécsi Tudományegyetem „A hallgatói egészségügyi és munkaköri alkalmassági vizsgálatáról” szóló szabályzatának 4. § bekezdése alapján a hallgatói jogviszony létesítésének feltétele az előzetes orvosi alkalmassági vizsgálaton való részvétel. Az egészségügyi tevékenység végzésében történő közreműködésre jogosító képzés esetén a hallgatói jogviszony létesítését megelőző alkalmassági vizsgálat elvégzésével egyidejűleg történik az egészségügyi (egészségi, mentális és fizikai) alkalmasság megállapítása. Az előzetes egészségügyi alkalmasság megállapítása az adott karra történő beiratkozási folyamat részeként történik a kar költségére. A jelentkező kizárólag jelen bekezdés szerinti vizsgálaton alkalmas értékelés esetében létesíthet jogviszonyt az Egyetemmel. A vizsgálatok gyakorlati kivitelezését a PTE KK Orvosigazgatás Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központ koordinálja, melyek 7624 Pécs Nyár u. 8. telephelyen történnek.
Tovább a szak felvételizőknek szóló honlapjára
Karunkon jelenleg 3500 hallgató folytat tanulmányokat, magyar, német és angol programon, 64 országból.
Hallgatóink, végzett hallgatóink kisfilmjei elérhetőek a honlapunkon.
Tudni szeretnéd milyen egyetemistának lenni a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán? Ismerd meg hallgatónkat, és kérdezz bátran tőlük: kollégiumokról, tárgyakról, hallgatói életről, külföldi cseregyakorlatokról, hallgatói szervezetekről, nyelvtanulási lehetőségekről, a városról, a hallgatói életről.
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar
Marketing Osztály
Stratégiai Marketing és Toborzó Iroda
7624 Pécs, Szigeti út 12.
Tel: +36 72 536001/31129
+36 72 536 206
E-mail: info@aok.pte.hu
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
Államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű nyelvtudást igazoló dokumentummal igazolt nyelvtudás angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz vagy portugál nyelvből.
Több nyelvvizsga esetén az ezen a jogcímen megszerezhető többletpontok összege nem haladhatja meg a maximálisan megállapított 40 pontot.
A jelentkező biológia, fizika, kémia, matematika, informatika tárgyakból az (a)-(c) pontokban felsorolt tanulmányi versenyeken elért eredményei alapján jogosult intézményi pontra. A jelentkező azonos tárgyból több, az (a)-(c) pontokban felsorolt versenyen elért eredménye alapján is szerezhet ezen a jogcímen intézményi pontot, de azonos tárgyból versenytípusonként legfeljebb egy eredmény alapján jogosult intézményi többletpontra és az ezen a jogcímen szerzett pontjainak összege nem haladhatja meg az 50 intézményi pontot.
Az intézményi többletpontok az alábbiak szerint számolódnak, amelyet a jelentkező a versenyen kiadott oklevél/igazolás benyújtásával köteles igazolni:
(a) Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV):
(b) Középiskolai Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciáján (TUDOK) elért helyezés:
(c) OTDK Konferencia középiskolás szekció (orvos- egészségtudomány szekció):
Sporteredmény – legfeljebb 30 pont
A következő versenyek vehetők figyelembe:
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
A korábban biológia, fizika, kémia, informatika, biotechnológia, vagy egyéb más természettudomány képzési területen továbbá műszaki képzési területen alap-, mester vagy osztatlan képzésen szerzett végzettség esetén a jelentkező az alábbiak szerint lehet jogosult intézményi pontokat szerezni:
(a) BSc diploma esetén:
(b) Osztatlan képzésen szerzett és MSc diploma esetén:
Az ezen jogcímen szerzett pontok összege nem haladhatja meg a 30 pontot.
A jelentkező a következő esetekben, a megfelelő igazolások benyújtása esetén jogosult intézményi pontra:
a) A hátrányos helyzetű jelentkezőt 40 intézményi pont illetheti meg.
b) A fogyatékossággal élő jelentkezőt 20 intézményi pont illetheti meg.
c) A gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon lévő, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, gyermekek otthongondozási díjában, gyermekek otthoni ápolása miatti ápolási díjban, gyermekgondozási díjban, rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagjaként távolléti díjban részesülő jelentkező, vagy aki hivatásos és szerződéses állományú katonaként szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon tartózkodik esetében 40 intézményi pont illetheti meg a jelentkezőt.
Amennyiben a jelentkező több jogcímen is jogosult az esélyegyenlőség alapján adható intézményi pontokra, akkor sem haladhatja meg az ezen a jogcímen adható pontok összege a 40 intézményi pontot.
A jelentkezőt az egészségügyi, pályaalkalmassági, szakmai alkalmassági követelmények alól a vonatkozó jogszabályokban és az Egyetem szabályzataiban foglaltakon felüli további mentesség, illetve kedvezmény nem illeti meg.
Egészségügyi vagy szociális szolgáltatónál, legalább egybefüggően 6 hónap időtartamban (legalább 700 óra) a Kar felvételi honlapján közzétett és folyamatosan elérhető listájában szereplő FEOR-kódot, és a teljesített munkaórák számát tartalmazó munkáltatói igazolással igazolt egészségügyi ágazatspecifikus munkakörben végzett tevékenység. A jelentkező több munkáltatónál és több FEOR-kód szerinti tevékenységi körben is teljesítheti egybefüggően az elvárt időtartamot, de az ezen a jogcímen szerzett intézményi pontjainak száma nem haladhatja meg a 15 pontot. A 15 intézményi pont kizárólag a fenti minimum követelmények együttes teljesülése esetén adható, részpontszámok megállapítására nincs lehetőség.
1. Kari szervezésű rendezvények – legfeljebb 30 intézményi pont adható
a) Tudomány, ami összeköt tanulmányi verseny
b) Dr. Szentágothai János biológia verseny:
c) Brain Bee tanulmányi verseny:
d) Szakirányú kari szervezésű előkészítő programokon való részvétel – legfeljebb 15 pont
A versenyek esetében a részvételt és a helyezést igazolni szükséges a verseny szervezői által kiadott, sorszámozott, lepecsételt oklevél benyújtásával.
Az előkészítő programokon való részvételt igazolni szükséges a felvételi szakkal azonos képzési területen való sikeres részvétel esetén a Kar által kiadott sorszámozott oklevél/igazolás benyújtásával.
A Kar által szervezett több versenyen vagy rendezvényen való részvétel esetén az ezen a jogcímen megszerezhető intézményi pontok összege nem haladhatja meg a maximálisan megállapított 15 pontot.
Ezen a jogcímen a jelentkezés évét megelőző három évben történő eseményeken való részvételért jogosultak a jelentkezők intézményi pontra.
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
Ezen a jogcímen intézményi pont nem adható.
Bővebb információ a jelentkezési időszak kezdetét legalább hat hónappal megelőzően a Kar honlapján található (https://felvi.aok.pte.hu/hu).
biológia (E)
kémia, fizika (E)
H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca. 4.
Felvételi információk: iranyapte@pte.hu
Tel.: +36-72/501-500/28085
Kollégium: kollegiumok.ehok@pte.hu
Tel.: +36-72/501 500/18562
Tanulmányi kérdések: infokti@pte.hu
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.