„A közös nevező” – Rezonancia, akceleráció és mediatizáció

A konferencia második napjának nyitóelőadását a Jénai Egyetem professzora, maga Hartmut Rosa tartotta, melyet hat, a témához köthető előadás követett. A Pécsi Tudományegyetem szakemberei is bekapcsolódtak a progresszív diskurzusba, akik saját kutatási területeiken gondolták tovább a rezonanciát, az akcelerációt (a modern technológiai társadalmak időkezelését) és az elidegenedést.

A rezonanciát csak a másik két fogalom és a mai, gyorsan változó világ összefüggésében lehet megérteni. Az elmélet eredete az időszociológiához köthető: röviden, a modernitás egy egyre inkább fokozódó sebességgel rendelkezik; a legtöbb társadalom „dinamikus stabilizációval” tudja fenntartani magát. Ez leegyszerűsítve egy olyan elvárásokon alapuló rendszer, ahol – Hartmut Rosa szavaival élve – „ha nem válunk gyorsabbá, akkor lemaradunk”. Vagyis a társadalom intézményei és belső struktúrája is egy folytonos dinamikus állapoton alapszik. Ebből eredően az átlagember a saját „horizontjának” növelésével próbál tempóban maradni: ez az állapot viszont elidegenedést eredményez. Erre remek példa egyéni szinten a kiégés jelensége, továbbá ide sorolható a társadalmi agresszió növekedése is.

Voltak olyanok is a konferencia alatt, akik kritikus megközelítéssel, mégis azzal együttműködve helyezték új kontextusokba a rezonancia-elméletet: ilyen volt dr. Berger Viktor is, aki az online világok kontextusában vizsgálta a jelenséget, mindeközben kitérve a „jó élet” összefüggéseire. Előadása alapja a mediatizált világ fenomenológiai értelmezése és saját alkalmazott kutatása volt, melyekkel „közös nevezőre” hozta a rezonanciát az online terekben megjelenő empátia mértékével. Elmondása szerint „a rezonancia elmélet fontos értelmezési eszköznek bizonyul” – segít megérteni olyan különböző szituációkat is, ahol hibrid terek vannak jelen (pl. GPS-használat).

A szociológus kitért arra is, hogy a képernyők által megjelenített terekben miképpen jelenhet meg a rezonancia – néhol megcáfolva Hartmut Rosa hozzáállását, aki elméletében ezt egy „hamis” vagy „nem teljes” rezonanciának tartja. Megemlíti még az e-sportot is, ahol a játékosok kiterjesztik megélt testüket, így olyan jeleket közölnek más játékosok avatárjaival, amelyek hasonlítanak a fizikai világ nonverbális kommunikációjához.

Összességében Berger Viktor belátja, hogy nem adható konkrét válasz a rezonancia jelenlétére az online terekben – az empátia fontos kritériummá válik ilyen szempontból: „ha az empátia lehetséges online kontextusokban, és a megélt test nincs kizárva, akkor néhol, adott mértékű rezonancia jelenhet meg”.

„Az ember rezonanciát kereső lény.” Mégis történjen mindez mediatizált közegben vagy a mindennapokban, a felgyorsult világ hatásai egyre súlyosabb terhek. Egy ilyen jelenség értelmezése eredendően a társadalomkutatáshoz köthető. Éppen ezért fontosak az olyan események – legyenek azok előadások vagy könyvbemutatók –, amelyek összekötik a szakma legjobbjait, hogy megoldásokat, válaszokat vagy szimplán „közös nevezőt” találjanak elméleteikben.
Az előadássorozat bebizonyította, hogy a Hartmut Rosa tiszteletére rendezett konferencia több volt, mint formalitás. „Köszönöm a rezonanciát!” – így zárta előadását a neves szakember, amivel kiemelte: a legnagyobb siker találó módon nem is a diskurzus maga volt, hanem az előadók érdeklődése a témában, akik szó szerint rezonáltak egymással.