Szakszervezeti köszönetnyilvánítás

2023.

március

14.

Tisztelt Egyetemi Polgárok! 

A három reprezentatív szakszervezet – FDSZ, IESZ, MOSZ – szeretne köszönetet mondani, hogy ilyen sokan aláírták az általunk indított petíciót. 

3028 fő tartotta fontosnak, hogy az inflációkövető béremelésért indított aláírásgyűjtést megtámogassa aláírásával. 

Ez a nagyszámú aláírás már jelentős támogatást nyújt a tárgyalási pozíciónkhoz. 

A szakszervezetek nevében az elnökök mondanak köszönetet: 

 

Dr. Horváth Csaba (FDSZ), Illés József (IESZ), Dr. Tornai Zoltán (MOSZ) 

Pécs, 2023. március 7.

 


 

A petíció szövege

„Inflációkövető bérrendezést!”

A Pécsi Tudományegyetemen működő érdekképviseleti szakszervezetek közös Petíciója

A modellváltás ígérete az volt, hogy az egyetem nagyobb anyagi erőforrásokhoz jut és az itt dolgozók jövedelme is jelentősen emelkedik.

A kétszer 15 százalékos emelés látszólag ezt teljesíthette volna, ám az „alapbéresítés” mellett az egyre növekvő infláció már az elején eliminálta a béremelést. Mára eljutottunk oda, hogy elsősorban a nem oktatásban résztvevő munkavállalóink már megélhetési gondokkal küszködnek. Közülük különösen a gyakorló iskolákat és az egészségügyi szakdolgozókat érintik a legjobban ezek a negatív jelenségek.

A három érdekvédelmi szervezet felszólítja az egyetem vezetőségét, hogy sürgősen kezdje el velünk a tárgyalásokat egy „inflációkövető” bérrendezésről. Számunkra a jelenlegi infláció mellett a bérek 25 százalékos emelése lenne a kiindulópont azzal, hogy félévente kerüljön sor a bérek korrigálására.

Elvárjuk, hogy a munkavállalókat érintő kérdésekben a Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződés előírásainak megfelelően minden alkalommal tárgyalásokat folytassunk.

Ugyancsak elengedhetetlennek tartjuk a Kollektív Szerződés tárgyalásainak folytatását, amely már 2021 júniusától húzódik. A három érdekvédelmi szervezet ezeket a tárgyalásokat együtt kezdte el és együtt is szeretnénk folytatni és 2023 júliusáig lezárni.

A bérkérdés rendezése és a Kollektív Szerződés lezárása a garancia ahhoz, hogy az általunk képviselt dolgozóinkat megnyugtassuk egzisztenciális jövőjükkel kapcsolatban.

 

Pécs, 2023. február 9.

A PTE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, az Integrált Egészségügyi Szakszervezet és a Magyar Orvosok Szakszervezet képviselői.

 

Petíciónkat nemcsak az egyetem vezetésének juttatjuk el, hanem dolgozóinknak is, hogy aláírásaikkal nyomatékosítsák azt.

Rovat

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!