Európai rangú jogtudós, a középkori pécsi egyetem leghíresebb tudósa.
Felsőfokú tanulmányait Padovában végezte, ahol kánonjogi doktorátust szerzett (1361), majd a következő években a padovai egyetem kánonjog tanáraként tevékenykedett. Galvanot 1371 szeptemberében XI. Gergely pápa levelében arra szólította fel, hogy barátjával, Koppenbachi Vilmos pécsi püspökkel, a pécsi egyetem kancellárjával együtt törekedjenek az I. (Nagy) Lajos magyar király és IV. Károly német-római császár közti béke megteremtésére. Egy évvel később pedig Bachensteini Albert pécsi kanonok társaságában tárgyalt a magyar király diplomatájaként Avignonban a Szentszékkel.
Vilmos püspök hívta Pécsre tanítani: az 1370-es évek elején kapott katedrát. 1372. szeptember 30-án kelt XI. Gergely pápa bullája, amelyben megerősítette Galvano professzori javadalmazását, ő volt a korszak kimagaslóan legjobban fizetett professzora. E kimagasló díjazás valószínűleg azzal magyarázható, hogy Galvano egyúttal a püspökség jogtanácsosa volt, továbbá a király és az egyház érdekében kifejtett diplomáciai tevékenységet. A püspök halálát követően hagyta el a várost. 1374 és 1376 között Bolognában, 1379–1382 között Padovában, majd pedig ismét Bolognában tanított. 1395 elején távozott az élők sorából. Több kánonjogi munkája ismert, melyek közül az egyiket (Repetitio in glossa Opinionem. Cap I. De constitutionibus) vélhetőleg pécsi működése idején írta. Emellett még 6–8 kézirata ismeretes, melyek Rómában találhatóak. Munkásságának jelentősége abban áll, hogy Pécsen keresztül Magyarország bekerült az európai tudományos és oktatási vérkeringésbe.
