A Pécsi Tudományegyetem az EDUC Európai Egyetemi Szövetség büszke tagja!

Az európai felsőoktatás megújítása és versenyképessé tétele a célja az Európai Bizottság kezdeményezésének, melynek keretében ún. európai egyetemi szövetségek jöttek létre. Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség egyike annak a 17 előremutató egyetemi együttműködésnek, amelyet az EU 2019 óta finanszíroz, és amely 2023-2026 között 12,8 millió eurós támogatást kap az Európai Bizottságtól. A konzorciumot alkotó szövetség tagjaként a Pécsi Tudományegyetem arra törekszik, hogy a digitalizációt használja a tanulás, a kutatás, az innováció és a társadalmi felelősségvállalás előmozdítása érdekében, és ezáltal megerősítse a jelenlegi és jövőbeli polgárok szerepét a 21. század kihívásaival szemben.

 

A Pécsi Tudományegyetem az EDUC Szövetség büszke tagja!

 

A sok globális kihívás közül az egyik legnagyobb a nemzetköziesítés, mely a Pécsi Tudományegyetem kiemelt stratégiai céljai között szerepel, így a konzorciumban a nemzetköziesítési koncepció fejlesztését is koordinálja. Az Európai Bizottság 5 millió eurós támogatásával indult útjára az ún. European Digital UniverCity (EDUC) Európai Egyetemi Szövetség 2019-ben. A konzorcium vezetője a University of Potsdam (Németország). A tagok: University of Cagliari (Olaszország), Masaryk University (Csehország), University of Rennes (Franciaország), University Paris Nanterre (Franciaország), Pécsi Tudományegyetem (Magyarország). A szövetségben részt vevő felsőoktatási intézmények egy új, moduláris és rugalmas irányítási rendszert építenek ki, valamint összehangolják és átjárhatóvá teszik a saját képzési struktúráikat. Az EDUC (European Digital UniverCity) Szövetség 2023. január 1-től két új taggal bővítette partneri körét. Az európai egyetemi szövetség örömmel üdvözli tagjai között a spanyol Jaume I University-t (Spanyolország), és a norvég University of South-Eastern Norway-t (Norvégia).  Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség közel 200 000 diáknak, 13 500 kutatónak és 17 500 dolgozónak kínál új lehetőségeket.

 

A következő videóban Prof. Dr. Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi igazgatója, az EDUC intézményi szakmai vezetője mutatja be az EDUC működését és hosszú távú céljait:

További célkitűzés, hogy egy új online campus kialakításával, valamint a virtuális és fizikai mobilitás egyedi keverékével hosszú távon megvalósítsák a szövetség 200 000 hallgatója és kb. 20 000 oktatója nagy részének mobilitását. A projekt részét képezi az is, hogy az öt ország nyelvét és kultúráját kölcsönösen beépítik egymás tananyagába, ez által is erősítve a közös identitáskialakítását.

Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség kiemelt céljai:

  • az európai felsőoktatás megújítása és versenyképessé tétele; 

  • a szövetség egyetemeinek képzési struktúrájának összehangolása és átjárhatóvá tétele; 

  • virtuális és fizikai mobilitásra épülő oktatás kialakítása; 

  • a regionális tudástranszfer megoldások elősegítése;  

  • a kutatói közösségek élénkítése; 

  • a munkatársai kompetenciájának fejlesztése; 

  • példaképként való szerepvállalás a nemzetközi együttműködések terén. 

 

Az EDUC Európai Egyetemi Szövetségről

Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség helye az Európai Egyetemek (European Universities Initiative) jövőjében

2017-ben az Európai Bizottság egy olyan elképzelést fogalmazott meg, amely az európai egyetemek közti diszciplináris, fizikai, infrastrukturális határokat hivatott lebontani. Az így létrejövő új szövetségekre tervezi építeni az Európai Bizottság a felsőoktatás európai finanszírozását a jövőben. A 17 nyertes partnerszövetségből az EDUC (European Digital UniverCity) az egyik nyertes pályázó, amelynek a PTE-vel együtt még nyolc egyetem a tagja. 2019-ben indult meg a Szövetség együttműködésének első szakasza, 2022-től pedig megújult szakaszába léphetett.

Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség eredményei

Az elmúlt időszak során egy valóban intézményközi EDUC közösség, amely létrehozott és jelenleg működtet egy átlátható és megbízható irányítási struktúrát, amely mélyen a partnerek közötti kölcsönös bizalomban gyökerezik. Ezen kívül az EDUC innovatív fizikai, virtuális és blended oktatási formátumokat kínál, amelyek segítik hallgatóit a tudás megszerzésében. Az oktatók és dolgozók is részesülnek a fejlődésben, hiszen a szövetség kidolgoz jógyakorlat tréningeket is azoknak a közösségeknek, akik a készségeik és szakmai tudásuk továbbfejlesztését keresik. Az EDUC elkötelezett az oktatás minőségének folyamatos javítása és a közösségi fejlődés elősegítése iránt.

Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség küldetése

Az EDUC jövője az Európai Egyetemi Kezdeményezés hosszú távú jövőképében gyökerezik:

  • A közös európai értékek előmozdítása és az európai identitás megerősítése; 
  • Elkötelezettek vagyunk egy integrált, fenntartható európai campus felépítése mellett; 
  • Célunk a minőség, a teljesítmény és a nemzetközi versenyképesség előmozdítása, valamint az intézményi együttműködés elmélyítése az EDUC keretein belül; 
  • Az EDUC partnerei elkötelezettek amellett, hogy olyan innovatív oktatási formákat hozzanak létre, amelyek szolgálják a korszerű, tudástranszferen alapuló kutatást és az innovációt; 
  • Célunk, hogy a jelenlegi és jövőbeli hallgatók lehetőséget kapjanak fejleszteni saját kreativitásukat a kutatási módszertan vagy gyakorlati problémák megoldása érdekében, és rugalmasan mozogjanak a különböző országok, ágazatok, tudományágak, nyelvek és karrierlehetőségek között;
  • Célunk, hogy megteremtsük a legjobb feltételeket a zökkenőmentes, határokon és intézményeken átívelő mobilitásokhoz hallgatóink, kutatóink és munkatársaink számára.
Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség tagjai
Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség lehetőségei

Az EDUC Szövetségbe való bekapcsolódás számos előnnyel szolgál:

  • Új együttműködések és projektek kialakítás mobilitási programok keretében;
  • Új online tanulási és tanítási eszközök fejlesztése, bevezetése és használata;
  • Nyári- és téli egyetemi rövidképzéses kínálatának kurzusbővülése;
  • Lehetőség a tudományos kutatás oktatási módszertanának fejlesztésére;
  • Új kutatási projektek elindításának lehetősége, vagy nemzetközi felhívásokba való csatlakozás az EDUC Európai Egyetemi Szövetség partnereivel;
  • Belső nyelvi képzéseken való részvétel;
  • Találkozzon az EDUC Európai Egyetemi Szövetség munkatársaival tapasztalatcsere céljából.
  •  
EDUC EDUC Quarterly Hírlevél

Iratkozz fel, hogy mindig naprakész legyél az Európai Digitális Egyetem eseményeiről, hívásairól és lehetőségeiről!-re

Feliratkozom az EDUC Quarterly Hírlevél-re!

 

EDUC programok a Pécsi Tudományegyetemen

Morning EDUCoffee

Ismered az EDUC Európai Egyetemi Szövetséget?

Szeretnéd megtudni, hogy milyen képzési és mobilitási lehetőséget kínál a PTE hallgatói számára? Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség a Pécsi Tudományegyetemen folytatja Morning EDUCoffee programsorozatát, amelynek célja, hogy az egyetem hallgatóinak részletes információt nyújtson a szövetség felépítéséről, az egyes célcsoportoknak nyújtott lehetőségekről és arról, hogy miért érdemes egy európai egyetemi szövetség közösségéhez tartozni.

Morning EDUCoffee a Pécsi Tudományegyetemen

Morning EDUCoffee at the University of Pécs

 

Mobilitási lehetőségek az EDUC Európai Egyetemi Szövetségben

Miben más ez a partnerkapcsolat, mint az Erasmus programjain belül működő egyetemi kapcsolatok?

A partneregyetemek olyan együttműködés mentén dolgoznak, amelyhez minden tagintézmény hozzá tudja tenni azt, amelyben a legerősebb: legyen az az oktatás, digitális eszközök vagy tanulmányi rendszerek mentén. Az egységesített adminisztratív és tanulmányi folyamatok, a kreditelismertetés letisztázása, hallgatók igényeire szabott individualizált és interdiszciplináris tantervek, valamint „Papírok nélküli Erasmus” kezdeményezéshez való csatlakozás mind-mind fontos mérföldkő az Erasmus programokon túlmutató elképzelésben.

Nemzetközi kurzuslehetőségek az EDUC Európai Egyetemi Szövetség egyetemein

Az EDUC Európai Egyetemi Szövetség új tanulási lehetőségeket nyit meg Európa-szerte – akár az otthonod kényelméből is - online és blended kurzusaink útján. 

Böngéssz az EDUC kurzuskatalógusunkban, és fedezd fel a kurzusok széles skáláját. 

További információk: https://www.educalliance.eu/

Elérhetőség: educ@pte.hu

EDUC Gap Semester

Tekintve, hogy a partneregyetemek hallgatói különböző kulturális és társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkeznek, az EDUC Európai Egyetemi Szövetség munkájának fontos eleme, hogy a hallgatók igényeire szabva és lehetőségeikhez mérten valósuljanak meg a különféle mobilitások. Nagy hangsúlyt kapnak a virtuális mobilitási- és csereprogramok, több, a projekthez fejlesztett pedagógiai és digitális konstrukció mentén. Különböző cégek és startupok aktív hozzájárulásával rövidebb, projekt-alapú munka válik hozzáférhetővé egy-két hetes külföldön töltött projekthéttel, amely szakmailag valós gyakorlati tudást biztosít a jövőre nézve. A más egyetemeken nagy hagyománnyal bíró Gap Semester program részeként MA/MSc hallgatók a szakterületüktől eltérő területen mélyíthetik tudásukat: szintén egy digitálisan elvégzendő vagy fizikailag is külföldön eltöltött interdiszciplináris képzéssel. 

Elérhetőség: nemeth.judit@pte.hu

További információk: Aktuális pályázati felhívások

Felhívás az EDUC Szövetség Gap Year hallgatói tanulmányi fizikai mobilitási programban való részvételre a 2023-2024-es tanévben

Call for application – Gap Year, scholarship of EDUC physical mobility program for students, in the academic year of 2023/2024

 

 

Teacher's Journey

Projektmenedzsment támogatás
  • Elhivatott projektfelelősök a pécsi EDUC csapatban
Módszertani és technikai támogatás
  • Pedagogical engineering
  • Digitális megoldások
  • Moodle integráció
  • Technikai támogatás videótervezésben és készítésben
Akadémiai támogatás
  • Workshopok
  • Online modulok
  • Módszertani videók
Adminisztratív támogatás
  • Kurzushirdetési lehetőség az EDUC online kurzuskatalógusban
  • Konzultáció és tanácsadó támogatás
További információk

Szijártó Bianka, EDUC digitális oktatástámogatási koordinátor  szijarto.bianka@pte.hu

PDF formátumban letölthető tájékoztató anyag

 

 

Kapcsolódó projektek

EDUC-SHARE

Az EDUC-SHARE projekt célja a multidiszciplináris együttműködésen alapuló kutatás szolgálata az alábbi eszközök útján: 

  • A civilek és a fiatalok aktívabb bevonása a tudományos tevékenységekbe; 
  • A legkülönbözőbb kutatási területeken is elősegíteni a technológiatranszfer lehetőségeit;
  • Fejleszteni a vállalkozói gondolkodásmódot a diákok és a kutatók körében;
  • Az EDUC közös kutatási és innovációs stratégiájának megalapozása;
  • A megosztott kutatási infrastruktúrákon alapuló közös kutatási projektek támogatása, amelyeket a társadalmi-gazdasági érdekelt felekkel és a civilekkel közösen terveznek. 

További információk: https://www.educalliance.eu/

EDUCards

Az Educards projekt célja az európai diákigazolvány bevezetése az Európai Egyetemi EDUC keretein belül. A projekt három éve alatt végzett tevékenységek célja az európai diákigazolvány bevezetésének módszertani keretének kikísérlete, a hallgatók kártyahasználatának megkönnyítése, majd a kínált szolgáltatások fejlesztése és optimalizálása. Más felsőoktatási intézmények is hasznosíthatják ezt a tapasztalatot útmutatók és jelentések elkészítésével.

EDUC+M

Az „EDUCating for Positive Management” (EDUC+ M) projekt általános célja a meglévő vezetési alapok és tanítás hiányosságainak megszüntetése alternatív tartalmakra, új eszközökre és pedagógiai modellekre tett javaslataival. Mindezt innovatív pedagógiai módszereket előállításával és kísérletezéssel közelítette meg, interdiszciplináris és interkulturális környezetben, digitális, vegyes és személyes formában.

 

Letölthető tájékoztatók és információs oldalak

Félúton az EDUC (PDF)

PDF formátumban lementhető tájékoztató anyag a PTE oktatói és dolgozói és hallgatói számára.

További információk

További információk az EDUC Szövetség és a PTE közös munkájáról.

EDUC honlap

További infórmációkért látogasson el az EDUC honlapra.

 

Események

Első pécsi EDUC-fórum

Az EDUC-fórumok sorozatának első alkalma zajlott le a Pécsi Tudományegyetemen.

Programindító konferencia és konzorciumi ülés

A programindító konferenciáról Köszöbön a digitális oktatási forradalom címmel jelent meg összefoglaló cikk az univpecs.com-on.

EDUC online event - egyedülálló nemzetközi lehetőségek – 2020. december 1.

A virtuális eseményen lehetőség nyílik részletesen megismerni a projekt céljait, sajátosságait, valamint egyedülálló nemzetközi oktatási és kutatási lehetőségeit. További információk »

Első EDUC képzés a PTE szervezésében

Német, cseh, olasz, francia és magyar hallgatók vesznek részt azon az ökológiai felelősség kultúrájáról szóló képzésen, amely az EDUC (European Digital UniverCity) európai egyetemi szövetség programjaként indult a Pécsi Tudományegyetemen. A szervezet 6 egyeteméről 30 hallgató iratkozott be a hibrid oktatásra, melynek során az áprilisi online tanórákat követően júliusban a tervek szerint személyesen is találkozhatnak és közösségi kertet építhetnek Pécsett a hallgatók. További információk »

 

 

Kapcsolat

 

A PTE Központi EDUC Irodájának e-mail címe és telefonszáma: educ@pte.hu ; Tel.: +36 72 501 500 /12424

 

A PTE Központi EDUC Irodájának kollégái és elérhetőségeik:

  • Almádi Zsófia, EDUC irodavezető – almadi.zsofia@pte.hu ; Tel.: +36 30 073 2990
    Feladata: Az EDUC Szövetségben való PTE-n zajló munka összehangolása, folyamatos információáramlás biztosítása, szoros együttműködésben az EDUC Szövetséggel és a PTE képviselőivel.

  • Rippl Kinga, EDUC közösségi menedzser – rippl.kinga@pte.hu
    Feladata: Az EDUC Szövetség intézményen belüli hírnevének növelése, a programokhoz, projektekhez, lehetőségekhez kapcsolódó tájékoztatási feladatok, valamint szervezési, rendezvénylebonyolítási, kommunikációs feladatok ellátása.
  • Szijártó Bianka, EDUC digitális oktatástámogatási koordinátor  szijarto.bianka@pte.hu 
    Feladata: Az EDUC virtuális tanulási lehetőségek koordinálása, oktatók támogatása az e-learning kurzusok előkészítésében, részvétel a Digitális Oktatástámogatási Központ munkájában.
  • Molnár Dávid, EDUC kommunikációs menedzser – molnar.david@pte.hu 
    ​​​​​​Feladata: Az EDUC által nyújtott lehetőségek egyetemen belüli információáramlásának biztosítása, disszeminációs és promóciós anyagok elkészítése.
EDUC Közösségi Média

Az aktuális hírekről és lehetőségekről természetesen a közösségi csatornáinkon is tájékoztatunk. Kövess az @EDUCUniverCity-t a Facebookon, az Instagramon, a LinkedIn-en vagy a Twitteren!

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!