In memoriam prof. dr. Rozsos István

2018.

augusztus

20.

In memoriam

Prof. dr. Rozsos István

(1932-2018)

 

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 86. évében elhunyt dr. Rozsos István professzor úr, karunk professor emeritus tanára.

 

Professzor urat a Pécsi Tudományegyetem, Kaposvár Megyei Jogú Város, valamint a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktatókórház saját halottjának tekinti.

 

1932. augusztus 28-án született Nagykanizsán. 1951-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetemre nyert felvételt, ahol 1953-tól 1957 márciusáig a Szentágothai professzor által vezetett Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben volt externista, demonstrátor, majd kinevezett gyakornokként az oktató- és tudományos munkába is bekapcsolódott. Tudományos Diákköri pályázaton kiemelt I. díjat nyert, közleményeiből a The synapses of Burdach’s nucleus című dolgozatára a Nobel-díjas Eccles professzor is hivatkozott.

1956-ban a POTE Nemzetőr Zászlóalj parancsnokává választották, ezért 1957 márciusában szigorú megrovással az egyetemi gyakornoki állásából elbocsátották és az oktatástól eltiltották. Az akkori állami és pártszervek sokkal súlyosabb büntetést terveztek, de a fegyelmi bizottságból nem lehetett kihagyni az egyetemi tanárokat, többek közt Donhoffer Szilárdot, Romhányi Józsefet, Lissák Kálmánt, akik védték Rozsost és sikerült toborozni a még itthon maradt és megfélemlített egyetemi hallgatóság soraiból mentő tanukat, aminek eredményeként a vádlott befejezhette egyetemi tanulmányait.

1957 szeptemberében avatták orvossá, ezt követően a Keszthelyi Kórház Sebészeti Osztályára került segédorvosként. 1961-ben Budapesten általános sebészetből szakvizsgát tett, majd a Kaposvári Kórház Sebészeti Osztályára hívták, ahol 1965-ben adjunktussá, 1970-ben főorvossá nevezték ki. 1967-1970 között a Sebészeti Osztályt megbízottként vezette. 1970-1971-ben az Utrechti Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinikáján dolgozott. 1974-ben az orvostudományok kandidátusi fokozatát szerezte meg.

 

1980-tól a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán (Kaposvári Egyetem), gasztroenterológiai állatkísérletes vizsgálatokat végzett. 1981-ben a Kaposvári Kórház, I. sz. Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosává és megyei szakfőorvossá nevezték ki, valamint a Magyar Sebész Társaság vezetőségi tagjává választották.

 

1985-ben Göteborgban és Linköpingben volt tanulmányúton, a POTE-en c. egyetemi docensi kinevezést kapott. 1988-ban Jako professzorral az epehólyag eltávolítás két minimálisan invazív eljárás módszerét kezdte kidolgozni. 1990-ben Funkcionális anatómiai szempontok alkalmazása a gyomorpótlás sebészetben c. disszertációval az orvostudományok doktora fokozatot nyerte el.

 

1990-ben a Sebész Szakmai Kollégium tagjává választották, a klinikai gyakorlatban pedig az első mikrolaparotomiás cholecystectomiát (epehólyag endoszkópos, lézer-mikrosebészeti eltávolítás) végezte. 1993-tól PTE Egészségügyi Főiskolai Kar Kaposvári Képzési Központ tanára. 1994-ben habilitált, 1995-ben egyetemi magántanári, főiskolai tanári, 1997-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 2000. február 1-től az Általános, Ér- és Mellkas-sebészeti Osztályon főorvosként, 2001. június 1-től a kórház igazgatási állományában dolgozott. 2002-ben emeritus professzori kinevezést kapott a PTE Egészségügyi Főiskolai Karán.

 

Számos díjban, elismerésben részesült, többek között: 1956-os emlékérem (2011), „Szabó György”-díj (2004), Kaposvár város díszpolgára (2003), a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje (2002), Gábor Dénes-díj (1999), Feltalálók I. Olimpiáján ezüstérem (1998), Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje (1996), Balassa János-emlékérem (1995), Szabadságharcos Érdemérem – London (1991), Kiváló Orvos (1998), PTE Arany Katedra (2018).

 

Professzor úr halálával az Egészségtudományi Kar a hallgatók elhivatott oktatóját veszítette el.

 

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

 

 

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar dékáni vezetése és közössége 

 

Rovat

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!