Dr.Tóth Mihállyal, dr. Balogh Ágnessel, dr. Nagy Zoltánnal és dr. Gál Istvánnal Szilágyi László beszélgetett

Türelem, tapintat, tolerancia

 

 

Büntetőjogász, 1970 és 1995  között az akkori Pécsi Tudományegyetem, majd a jogutód Janus Pannonius Tudományegyetem oktatója, 1988-tól egyetemi tanár. A PTE Örökös Professzora.

 

Jó családban nőtt fel. Édesapja kántortanító volt, aki a fiát még orgonálni is megtanította, így volt, aki helyettesítse. Az sem lehetett véletlen, hogy szüleinél gyakran vendégeskedett Móricz Zsigmond. Az igényes szülői háttér mellett természetesnek tekinthetjük, hogy testvéréből is jogász lett. Tegyük azért hozzá: az első nő a jogi egyetem diplomaszerzői között…

Mélyen vallásos, igényes, kulturált Ember volt. Figyelmes, empatikus, végtelenül toleráns. Komolyan vette a bibliai tanítást: szeretettel viszonyult mindenkihez. Azokhoz is, akik ezt nem igazán viszonozták.

Szakmai életútja meglehetősen kacskaringósan alakult: oktatói pályája előtt dolgozott az akkori Pécsi Orvostudományi Egyetem gazdasági igazgatóságán, aztán közel egy évtizeden át ügyész volt a Baranya Megyei Főügyészségen.

Széleskörű gyakorlati tapasztalatai voltak úgy a gazdasági élet, mint az igazságszolgáltatás területéről.

1973-ban kandidált. Aktuális témából: az 1968-ban elindított Új Gazdasági Mechanizmus szocialista kísérlete éppen végóráit élte.

A disszertáció „A gazdasági reform büntetőjogi kérdései” címet viselte. Nagydoktori munkáját-„ A megengedett kockázat a büntetőjogban” címmel-1987-ben védte meg. Finom, stílusos, kissé visszahúzódó személyisége mellett remek humoráról is szólnak történetek.

Ezekből néhány:

Bécsi tanulmányútja során „sikerrel” hajtott be a zsákutcába, a tévedést észlelve  végül egy kávézó előtt fékezett le.

Angyali türelemmel végighallgatta a tulaj német nyelvű őrjöngését, majd szelíden így szólt hozzá: „Drei Cappuccino, bitte!” Kihozták neki.

Ügyészi múltjából vett kedvenc története: a gyorsított eljáráshoz beismerő vallomásra volt szükség, a gyanúsított azonban erre nem volt hajlandó.

Mindaddig, amíg ki nem derült, az eljáró hatóság tagjai aznap már nem folytatják a kérdezősködést, mivel magyar-osztrák válogatott futballmeccs lesz. Erre már gyorsan vallott: ő is szerette volna látni a közvetítést.

Afrikai vendéghallgató vizsgázott nála, aki kétségbeesésében egy mondatba kapaszkodott a vagyon elleni bűncselekmények kapcsán: „Lopni nem szabad!”

Erdősy professzor végül átengedte, mondván: „Ez a mondat bizonyítja, hogy  a hallgató erkölcsi érzéke kialakult.”

 

Legendásan rossz technikai érzéke volt, elhíresült Skodája sosem ismerhette meg a 4-es fokozatot, hegynek fel motorerő, hegynek le motorfék, mindezt 2-esben.

Volt úgy, hogy 20 éve követett útvonala kapcsán döbbent rá: ott nem is lehet behajtani.

 

A hallgatók szerették, mert finom modora mellett kapható volt a játékra is, a régi idők Tudományegyetemi Napjainak egyikén beöltözött Sherlock Holmes-nak.

Pipa, sapka, kockás zakó, nagyító-minden kellék stimmelt.

Tomboló tetszést aratott, ahogy  a terembe lépett és még tudta fokozni:

„Hát, ha ilyen sikerem van, akkor  bejövök még egyszer.”

Másodikra bejőve is megkapta  a vastapsot.

 

Színes előadónak számított, az elméletet ügyesen fűszerezte gyakorlati példákkal, nosztalgikus ügyészségi adomákkal.

 

Már nagyon nehezen járt-lift még nem volt-amikor segítőkész kollégái felvitték a lépcsőn.

Ragaszkodott ahhoz, hogy az utolsó 3-4 lépcsőfokot maga tegye meg, így érezte méltónak, stílusosnak.

 

Idős korában is bejárt az egyetemre, minden szemeszterben vállalkozott néhány előadásra.

Kedvenc témája az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmények köre volt.

„Csak 15-20 percet vállalhatok ”-szabadkozott, aztán úgy belelendült, hogy szólni kellett neki, a 45 perces tanóra helyett a 60. percnél tart már.

 

Fiatal kollégái  tudományos munkájukban is számíthattak rá. Segítőkész és önzetlen volt. Figyelmes híve és szurkolója minden komoly munkának.

Ez is éltette.

Mint ahogy az is, hogy  nyugdíjasként rendszeresen eljárt a kar tudományos rendezvényeire, vagy hogy részt vett a záróvizsga bizottságok munkájában.

 

Még 2009-ben is jelent meg publikációja, egy évvel halála előtt.

Gyermekei és unokái folytatták a családi  jogász hagyományokat.

 

Az elején azt írtuk róla: szeretettel viszonyult mindenkihez, azokhoz is, akik ezt nem viszonozták.

Nem volt rossz szava senkiről: emberként és úriemberként kezelte a néha bizony méltatlan helyzeteket is.

 

80.születésnapjára írták róla:

„Sem a tisztelet, sem a hála nem szerezhető, nem vívható ki könnyen, s mások megbecsülését megtartani még nehezebb. Az Ünnepeltnek  azonban mindez az utóbbi két emberöltő gyorsan változó, gyakran önző, erőszakos és ellentmondásokkal terhes világában is sikerült.”

 

Amikor végleg  elment, így búcsúztatták:

„…igazi példakép volt, mi, akik a tanítványai és később munkatársai lehettünk, tisztelettel és szeretettel emlékezünk rá.

Tisztelettel… a tekintélyes tudósnak tartozunk, aki elveihez, az általa vallott értékekhez mindig következetesen hű maradt.

Szeretettel és hálával pedig a mindig kedves, jókedvű, emberszerető és segítőkész professzorra gondolunk… akivel problémáinkat, kétségeinket bármikor megoszthattuk, hiszen mindig volt néhány bátorító, segítő mondata.”

 

A két gondolatsor 5 év különbséggel íródott, más-más korosztályba tartozóktól, ám nagyon hasonlít.

Tisztelet, szeretet, hála-idealisztikusnak tűnő szavak.

 

Mégis, irigylésre méltó az olyan életút, amely így marad meg mások emlékezetében.

Ahogy József Attila írja: „Mért ne legyek tisztességes!”

 

Ez a legegyszerűbb-és a legnehezebb is…