Kiemelt projektek

„Pragmatikus technológia, valós hatásokkal!”

Közel 122 M Ft MI fejlesztésekre

 

Sikeresen lezárult ugyanakkor perspektivikus eredményt is hozott a Smart University Program keretében meghirdetett belső egyetemi pályázat.

Jelenleg a PTE kiemelkedő, több területet is felölelő adatvagyonnal rendelkezik, számos kutatási, oktatási feladatot lát el, amelyek a mesterséges intelligencia eszközével tovább fejleszthetők. A pályázat előzménye az a felismerés, hogy a technológia fejlődése lehetőséget biztosít a belső folyamatok hatékonyságának növelésére, a tudományos eredmények fokozására és piacképes szolgáltatások létrehozására. Lényegében ezt fogja össze a hazai felsőoktatási intézmények sorában is unikálisnak számító egyetemi kezdeményezés, a Smart University Program.

 

 

Az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány támogatásával megvalósult belső pályázati kiírás lehetőséget kínált a már futó, vagy gyors fejlesztési potenciált kínáló mesterséges intelligencia alapú projektek megvalósítására.

Három beadási határidőre összesen 31 pályázat érkezett, jellemzően az oktatás-kutatás területéről, ugyanakkor az egészségügy is kiemelkedően szerepelt, mint jelentős innovációs potenciállal bíró szektor. Emellett számos kezdeményezés érkezett egyéb innovatív szolgáltatásfejlesztésre vonatkozóan az adminisztratív területről is.

A pályázat iránti élénk érdeklődés egyértelműen jelzi a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések növekvő jelentőségét.    

A pályázatokat az Akadémiai Tanácsadó Testület bírálta, a Szakértői Tanácsadó Testület véleményezte és ezt követően a Rektori Vezetői Értekezlet hozta meg a végleges döntést. A beérkezett 31 pályázat közül a lefolytatott bírálati folyamat és titkos szavazás eredményeképpen 12 projektet javasolt támogatásra a rektori vezetés. A támogatott pályázatok teljes költségvetése megközelítette a rendelkezésre álló 122 millió forintos keretösszeget. A nyertes projektek „kiemelt projekt” címet kapnak, ami biztosítja számukra a PTE pénzügyi hátterét a támogatott fejlesztési időszakban. A projektek megvalósítása augusztustól kezdődhet és a legtöbb projekt megvalósítási ideje 10 hónap.

Gratulálunk a nyertes pályázóknak a sikeres pályázatukhoz, a közeljövőben a projekteket részletesen is bemutatjuk majd. Alkalmazási területek szerinti bontásban is jól látszik, hogy a kiemelt projektek számos új képességet, tudást integrálnak az egyetemi környezetbe és kapcsolatrendszerekbe, hatékonyabbá teszik az operatív működést és korszerűbbé a szolgáltatásokat.

Egészségügy és orvosi diagnosztika

 

Dr. Orsi Gergely: Mesterséges intelligencia alapú keresőmotor fejlesztése a radiológus szakorvosképzés segítésére

Dr. Nagy Szilvia Anett: Lézió klasszifikáció mesterséges intelligenciával

Dr. Tornyos Dániel: Gépi tanulási és 3D rekonstrukciós eljárások alkalmazása a koronária angiográfia technikájának és kiértékelésének fejlesztésében

Bikki Dániel: Adatvezérelt egészségügy: mesterséges intelligencia szerepe a klinikai adatgyűjtésben

 

Jog és adminisztráció

 

Karsa Róbert: JogASZ: MI áll a döntéseid mögött! Egy jogi asszisztens magyar nyelven!

Bobánovics Péter László: PTE-chatbot

 

Oktatás és kompetenciafejlesztés

 

Dr. Iványi Péter: MI labor és tananyag fejlesztés

Dr. Pap Margit: Mesterséges Intelligencia a gyakorlatban - workshop-sorozat a PTE oktatóinak és kutatóinak

Dr. Vörös Zoltán: MI a közoktatásban és szakmódszertani kurzusok

 

Ipar és technológia

 

Vasvári Gyula Ferenc: Mesterséges intelligenciával támogatott hegesztési cseppelemzés a CMT-alapú additív gyártásban

Dr. Ádám Péter: Gépi tanuláson alapuló program fejlesztése bináris fák struktúrájának optimalizálására fizikai és informatikai alkalmazásokhoz

 

HR és szervezeti működés

 

Dr. Paic Róbert PhD: HUMAN-Y: AI-alapú HR és Jóléti Index Platform Fejlesztése

 

 

Mindahány topik ígéretes és izgalmas, szemléletformáló erővel bír a PTE történetében, inspirálója a Smart University programnak, és annak a szándéknak, hogy az Egyetem a hazai mesterséges intelligencia oktatás és kutatás-fejlesztés megkerülhetetlen szereplője legyen.

Köszönjük minden pályázónak az aktív részvételt.

 

Tovább a pályázati kiírásra

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!