Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

ÁOK

Orvostanhallgatók jótékonysági futása a Bátor Tábor Élménykülönítményében

Kocsis Réka Izabella szigorló és Sütő Zsófia negyedéves orvostanhallgatók jótékonysági futáson készülnek részt venni a Bátor Tábor Élménykülönítményének színeiben.

Kocsis Réka Izabella, a PTE ÁOK hallgatója

 

Az Élménykülönítmény a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközössége. A csapat tagjai maratoni és félmaratoni futásokon, hosszútávú kerékpár- és triatlonversenyeken indulnak. Az általuk megtett kilométerek akár egy kávé, akár egy mozijegy áráért örökbe fogadhatóak.

A Bátor Tábor Hatvan városa mellett található, az egykori alkotótábor területén. Ez egy kizárólag magánadományokból felépített épületegyüttes, amely a súlyosan beteg gyermekek táboroztatására szolgál. Programjaik ingyenesek a résztvevő gyerekek és családjaik számára.

A Bátor Tábor Alapítvány közhasznú szervezetként működik, rendezvényeit kizárólag jótékonysági felajánlásokból tartja fent. A táborban hét, egyenként tízfős gyermekapartman, korszerű orvosi épület, 150 fős étterem, Közép-Európa legmodernebb magas-kötélpályája, egy műfüves focipálya, íjászpálya, médiastúdió, lovarda, csónakázótó, sportcsarnok és zeneterápiás terem várja a táborozókat.

 

Sütő Zsófia negyedéves orvostanhallgatója a PTE ÁOK-nak

 

A Bátor Tábor Alapítványt gyermekorvosok, gyermekpszichológusok és mentálhigiénés  szakemberek hozták létre 2001-ben. A Bátor Táborban a táborozók állandó szakorvosi felügyelet mellett vehetnek részt olyan programokon, amelyeknek a kipróbálására egészségi állapotuk miatt máshol nemigen volna lehetőségük. A vidám, felszabadító élmények hatására erősödik a gyerekek önbizalma és gyógyulásba vetett hite, bátrabban néznek szembe a hétköznapok nehézségeivel és a betegséggel.

A nyári táborozási időszakon túl szerveződő családi táborok és testvértáborok a beteg gyerekek hozzátartozóinak is komoly segítséget nyújtanak a feltöltődésben, a betegség által generált stressz-és krízishelyzetek feldolgozásában.

 

2017-ben az Élménykülönítmény közösségével eddig a következő versenyeken vettek részt: 

Telekom Vivicittá Félmaraton: 2017. április 9. (egyéni félmaraton és félmaraton párban)

McDonald's BringaMánia Tour de Balaton: 2017. május. 27. 
(6, 32, 86, 146 és 206 km-es távok)

Balaton átúszás: 2017. július 1.

 

Következő versenyeik: 

Spar Budapest Maraton Fesztivál: 2017.október 15. (egyéni maraton, egyéni 30 km, 4 fős staféta váltó) 

Az őszi futásra készül Sütő Zsófia és Kocsis Réka Izabella; Réka a 10 kilométeres távon,  Zsófia a 21 kilométeresen. Az alapítvány elkészített egy profilt számukra, amin keresztül az adománygyűjtés zajlik. A befolyt összeget a daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítják.

 

A kezdeményezés sikeréhez mi is szeretnénk hozzájárulni azzal, hogy Zsófia és Réka profilját  megtekinthetővé tesszük:

 

http://elmenykulonitmeny.hu/jotekony-sportolo/kocsis-reka-izabella/

http://elmenykulonitmeny.hu/jotekony-sportolo/suto-zsofia/

 

rovat: 

A Parázs a szívnek c. film decembertől már a mozikban

Befejeződtek az Izzik a galagonya munkacímű mozifilm forgatási munkálatai, így decemberben már a mozikban is láthatjuk Parázs a szívnek címmel. A film sok szállal kötődik egyetemünkhöz a készítők, szereplők és a helyszínek tekintetében is. A rendező, Vámos Zoltán volt hallgatónk, jelenleg is nálunk praktizáló orvosként forgatta Pécsett is a filmet, melyben PTE-s helyszínek és dolgozók is feltűnnek. A PTE Táncegyüttes pedig tánctudását is megmutathatta az egyik pécsi szórakozóhelyen játszódó jelenetben.

 

19 helyszínen, 16 nap alatt, 969 csapóval 18,7 órányi nyersanyaggal 138 képet rögzítettek. Ebben benne van több mint 64 ember alkotótárs munkája. A színművészektől kapott tartalmat, illetve a stáb kitartását még sokszor a 64 fok sem törte meg.

 

Az Izzik a galagonya c. film decembertől már a mozikban

 

"Bár még egy nagyon hosszú és felelősségteljes utómunka vár ránk, mégis szeretném megköszönni a támogatást-, a küzdést-, és a bátorítást abban, hogy ezt a történetet elkészíthetjük, és ezzel egyben remélem azt is, hogy mind az alkotótársakat mind pedig Magyarországot a nemzetközi szinten is történő megjelenéssekkel büszkén képviselhetem." - írta Vámos Zoltán, rendező.

 

Az Izzik a galagonya c. film decembertől már a mozikban

 

 

rovat: 

Biotechnológia mesterképzés - Nyílt nap

Esemény időpontja: 
szerda, 2017, február 1 - 11:00
Esemény helyszíne és címe: 
ÁOK Elméleti tömb főbejárat (Pécs, Szigeti út 12.)
Kapcsolattartó telefonszáma: 
+ 36 30 501 687

A PTE Általános Orvostudományi Kar Nyílt Napot szervez a Biotechnológia MSc képzés bemutatása céljából

 

Rovat: 
Felvételi

Tibi atya audienciája

Esemény időpontja: 
csütörtök, 2016, szeptember 22 - 18:00
Esemény helyszíne és címe: 
PTE ÁOK Aula (Pécs, Szigeti u. 12.)

Tibi atya egy fiktív, lecsúszott humbákfalvi pap, egy mém, egy vicc. Célja a szórakoztatás, és ezzel senkit nem akar megsérteni. Mindezek ellenére jelenleg póló webshopja van, nemrég nyílt Pécsett is kocsmája, van saját bora, különböző fesztiválokon reprezentálják, sőt létezik még a cégjegyzékbe bejegyzett saját cége is. Az atya népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyik legtöbb lájkot begyűjtő magyar Facebook-oldallal büszkélkedhet.

Rovat: 
Előadás

Nyári tábor a pécsi orvoskaron

Esemény időpontja: 
szerda, 2016, augusztus 24 - 09:45
Esemény helyszíne és címe: 
PTE ÁOK
Kapcsolattartó neve: 
Duga Zsófia
Kapcsolattartó e-mail címe: 
tm@aok.pte.hu
Kapcsolattartó telefonszáma: 
72/536-001/31129

Az egyhetes program során a résztvevők ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, kísérleteket végezhetnek, bepillantást nyerhetnek laboratóriumaink, intézeteink, klinikai osztályaink munkájába. A délutáni, esti órákban a felsőbb éves hallgatóink által szervezett programok – Quiz Night, városi vetélkedő – sora várja a vállalkozó szellemű résztvevőket.

A tábor lezárását követően a hallgatók igény szerint továbbra is tarthatják a kapcsolatot Karunkkal, hallgatói mentoraink révén.  Az érdeklődőknek lehetőségük lesz bekapcsolódni a tehetséggondozó programjainkba is.

V. Teddy Maci Családi Nap

Esemény időpontja: 
szombat, 2016, március 12 - 09:00
Esemény helyszíne és címe: 
PTE ÁOK aula
Kapcsolattartó neve: 
Duga Zsófia
Kapcsolattartó telefonszáma: 
72/536-001/31129

Rovat: 
Egészség

Nemzetközi Est 2016

Kulturális sokszínűség, nagyfokú tolerancia, multikulturális légkör és békés egymás mellett élés jellemzi az ÁOK atmoszféráját.

 

Ezt a hangulatot tudja megmutatni az ÁOK a város, az egyetem, az orvoskar vezetőinek valamint a PTE hallgatóinak a Nemzetközi Est alkalmával. Az évek előre haladtával egyre nőtt az ÁOK-n tanuló külföldi hallgatók száma, mind az angol, mind a német programon, jelenleg 67 nemzet diákjai tanulnak az ÁOK-n. Az est során bemutatják a nemzetükre jellemző kulináris finomságokat, valamint előadásokkal készülnek, sokan közülük professzionális szinten játszanak különféle hangszereken, illetve táncolnak.

Az esemény linkje itt elérhető »

Nyári tábor a pécsi orvoskaron

2015. augusztus 24-28-a között, első alkalommal kerül megrendezésre Karunkon a „Középiskolások hete” elnevezésű, egyhetes nyári tábor. Az eseményre 9-13. évfolyamos középiskolás hallgatókat várunk, akik érdeklődnek az általános orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztudományi szak, valamint az orvosi biotechnológia képzés iránt.

Kedves Középiskolás diákok!

2015. augusztus 24-28-a között, első alkalommal kerül megrendezésre Karunkon a „Középiskolások hete” elnevezésű, egyhetes nyári tábor. Az eseményre 9-13. évfolyamos középiskolás hallgatókat várunk, akik érdeklődnek az általános orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztudományi szak, valamint az orvosi biotechnológia képzés iránt.

 

Az egyhetes program során a résztvevők ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, kísérleteket végezhetnek, bepillantást nyerhetnek laboratóriumaink, intézeteink, klinikai osztályaink munkájába. A délutáni, esti órákban a felsőbb éves hallgatóink által szervezett programok – Quiz Night, városi vetélkedő – sora várja a vállalkozó szellemű résztvevőket.

 

A tábor lezárását követően a hallgatók igény szerint továbbra is tarthatják a kapcsolatot Karunkkal, hallgatói mentoraink révén. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz bekapcsolódni a tehetséggondozó programjainkba.

 

A táborban való részvétel díja 5000 forint, mely tartalmazza a napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), igény esetén a szállás díját, valamint a programokon való részvételt.

A táborunk létszámkorlátos, 80 fő jelentkezőt tudunk fogadni.

 

A jelentkezés feltétele, az on-line regisztrációs lap kitöltése, valamint a részvételi díj befizetésének igazolása.

 

Jelentkezési határidő: 2015. augusztus 20.

 

További részletek a PTE ÁOK weboldalán!

 

ÁOK buszjárat a PTE polgárai számára

2015. február 6-án ismét elindult a PTE ÁOK buszjárata, mely a PTE minden hallgatója, oktatója és munkatársa számára is elérhető.

 

További információk az útvonalakról és megállóhelyekről, a jelentkezés módjáról és az aktuális díjszabásról az aok.pte.hu/busz címen érhetőek el.

 

rovat: 
Címkék: 

A Pécsi Tudományegyetem ÁOK új akadémiai doktorai c. előadássorozat

Esemény időpontja: 
kedd, 2015, február 10 - 18:00
Esemény helyszíne és címe: 
MTA Székház, Előadóterem 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.

 

 

Rovat: 
Előadás

Oldalak

Feliratkozás RSS - ÁOK csatornájára
You shall not pass!