Hogyan tovább? Hallgatói információk

Az alábbi információkkal szeretnénk segítséget nyújtani végzőseinknek a munkahelykereséshez kapcsolódóan.

A DPR kutatás során a végzett hallgatók válaszai segítenek eligazodni olyan kérdésekben, mint például: 

  • Hol? 
  • Mennyi idő alatt? 
  • Milyen területen?
  • Milyen fizetéssel sikerült munkát szerezni? 
  • Hogyan látják a már diplomával rendelkezők az egyetemi lehetőségeket?
  • Mit üzennek a hallgatóknak, milyen fogadtatással találkoztak a munkaerőpiacon?

 

Központi kutatások

 Feladatok, tevékenységek

Diplomás Pályakövető Rendszer

A Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) egy országos kutatási projekt, melyhez kapcsolódóan 2010 tavaszán a PTE is elindította végzettjeinek (akik a megkérdezést megelőző egy illetve öt évvel korábban szereztek diplomát vagy legalább abszolutóriumot), és az adott félévben aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatóinak online megkeresését.

A pályakövetési vizsgálat két fő területre fókuszál:

International Seasons

Az International Seasons programjainak egyik legfőbb célja, hogy a közöttünk, velünk élő külföldi hallgatókat kicsit közelebbről megismerjük, akár úgy, hogy személyesen találkozunk velük valamelyik programon, vagy úgy, hogy többet tudunk meg arról az országról, kultúrkörről, ahonnan Pécsre érkeztek, hogy egyetemi éveiket nálunk töltsék.