Ünnepi keretek között avatták fel a Pécsi Tudományegyetem új doktorait

A Pécsi Tudományegyetem március 12-én tartotta március 15-ei megemlékezéssel egybekötött Doktoravató Ünnepi Szenátusi Ülését. A KTK Dr. Halasy-Nagy József Aulájában rendezett eseményen PhD, DLA és habilitált doktori okleveleket vehettek át az egyetem legkiválóbb kutatói.

Az ünnepség a Himnusszal és az egyetemi vezetés ünnepélyes bevonulásával vette kezdetét. Az elnökségben helyet foglalt dr. Miseta Attila rektor, dr. Komócsi András tudományos rektorhelyettes, valamint a karok képviselői: dr. Gál István László (ÁJK), dr. Tényi Tamás (ÁOK), Wolosz Robert (BTK), dr. Ágoston István (ETK), dr. Rozmer Zsuzsanna (GYTK), dr. Takács András dékán (KTK), dr. Szécsi Gábor dékán (KPVK), Várady Géza (MIK), Hoffner Tibor (MK) és Tóth László (TTK).

Doktoravató PTE 2026

Az eseményt dr. Miseta Attila rektor nyitotta beszédével, melyben Eötvös Józsefet idézve a következő gondolatokat fűzte a megemlékezéshez, illetve az ünnepélyes alkalomhoz: „A szabadság nem abban áll, hogy mindent megtehetünk, amit akarunk, hanem abban, hogy nem vagyok kénytelenek megtenni azt, amit nem akarunk. És főként abban, hogy a sorsunk felett mi határozunk és nem vagyunk mások döntéseinek eszközei.” Eötvös József szavai ma is iránytűként szolgálnak az új doktorok számára: a megszerzett tudás nem csupán szakmai siker, hanem a belső szabadság záloga is. Ez a cím felhatalmazza és egyben kötelezi is viselőit arra, hogy kutatásaikkal és döntéseikkel ne csupán eszközei, hanem alakítói legyenek a jövő tudományának és társadalmának.

Doktoravató PTE 2026

A rendezvény legünnepélyesebb pillanata a doktori fogadalomtétel volt, ahol a jelöltek az egyetemi jogarra helyezett kézzel esküdtek fel a tudományos tisztességre és az egyetem hírnevének öregbítésére.

PhD oklevelet vehettek át:

Az állam- és jogtudományok területén:

Barátki László Attila

Békési Gábor, az Állam- és Jogtudományi Kar tudományos segédmunkatársa

Kollár Gergő, az Állam- és Jogtudományi Kar Technológiai Jogi és Energiajogi Tanszék tudományos segédmunkása

Kovácsy Zsombor Attila, a Kovácsy Zsombor Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje

Pesta János, a Dr. Pesta János Ügyvédi Iroda ügyvédje

Szívós Alexander Roland, az Állam- és Jogtudományi Kar tanársegédje és az Ernst & Young Magyarország senior adótanácsadója

A biológiai tudományok területén:

Hárságyi Dorottya Éva, a Mecsekerdő Zrt. erdei iskolai oktatója

Márkus Rita

Nagy Ágnes Virág, a Szegedi Tudományegyetem Juász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézet tanársegédje

Pápai Zsófia

Pernecker Bálint, a Természettudományi Kar Biológiai Intézet adjunktusa

Radó János, az Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet tudományos segédmunkatársa

Sebesi Balázs, a Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézet adjunktusa

Varga Zsaklin, a Scientres Zrt. kutató-fejlesztője

Boóz Bernadett, aki oklevelét a későbbiekben veszi át

Az egészségtudományok területén:

Addisu Alemayehu Gube, assistant professor of Dilla University

Cselkó Alexandra, a Magyar Diáksport Szövetség szakmai menedzsere

Dely-Pálinkás Anikó, a Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa

Derzsi-Horváth Martina, a Klinikai Központ Ápolásszakmai Igazgatóság Védőnői Szolgálat városi kollegiális mentor védőnője

Horváth László, a Soziale Dienste Burgenland osztályvezető ápolója

Horváthné Tóth Bettina, az Egészségtudományi Kar tanársegédje

Keczeli Viola, az Egészségtudományi Kar Oktatásszervezési és Akkreditációs Osztály oktatásszervezési koordinátora

Pálvölgyi Ágnes, a Sport és Lélek Kft. alelnöke, szakmai vezetője

Raposa-Rozmann Nóra, az Egészségtudományi Kar Sürgősségi, Egészségpedagógiai és Ápolástudományi Intézet tanársegédje

Juhos-Kiss Eszter, a Budakeszi Zeneiskola igazgató-helyettese, aki oklevelét a későbbiekben veszi majd át

Doktoravató PTE 2026

Az elméleti orvostudományok területén:

Burián András, a Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika munkatársa

Eitmann Szimonetta Éva, a Klinikai Központ Gyermekklinika rezidens orvosa

Fülöp Barbara, az Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet tanársegédje

László Zoltán, a Soft Flow Kft. kutatója

Molnár Ferenc József, az Általános Orvosi Kar – Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ Országos Mentőszolgálat ügyvivő szakértője

Móriczné Bencze Noémi Csilla, az Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet tudományos segédmunkatársa

Révészné Vereczkei Zsófia Lilla, az Egészségtudományi Kar Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézet tanársegédje

Simon Orsolya Anna, a Klinikai Központ I. számú Belgyógyászati Klinika általános belgyógyászati rezidense

Szendelbacherné T. Kovács Katalin, a Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika osztályvezető orvosa

Berke Gergő, Postdoctoral scholar of University of California Los Angeles,

Takács-Ördög Katalin, az Általános Orvostudományi Kar Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet tudományos segédmunkatársa és

Vajda Mátyás, a Fejér Vármegyei Szent György egyetemi Oktató Kórház szakorvosa, akik okleveleiket a későbbiekben veszik majd át.

Az építészmérnöki tudományok területén:

Lujain Ben Khadra

A filozófia tudományok területén:

Belovai György, a PTE egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár olvasószolgálati könyvtárosa

Kis-Pongrácz Tamás, a Szigetvári Tankerületi Központ tanügyi referense

A fizikai tudományok területén:

Kacskovics Balázs, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos munkatársa

A földtudományok területén:

Gászné Bősz Bernadett

Kampó Ildikó, a Beregszászi Zrínyi Ilona Líceum megbízott igazgatója

Pentz Mónika, a Pentz GMBH ügyvezető igazgatója

Sütő-Nagy Gabriella, a PTE Hallgatói Szolgáltatási Központ Tehetséggondozó Iroda tehetséggondozási referense

Doktoravató PTE 2026

A gazdálkodás- és szervezéstudományok területén:

Hegedűs Dániel

Safitri Dina, lecturer of Faculty of Economics and Business, University of Lampung (oklevelét később veszi át)

A gyógyszerészeti tudományok területén:

Antal Gréta, a Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa

Tyukodi Levente, a Gyógyszerészi Kémiai Intézet tanársegédje

Szél Viktor

Török Zsófia Laura, a Klinikum Saarbrücken klinikai főorvosa (okleveleiket később veszik át)

A kémiai tudományok területén:

Meiszterics Zoltán, a Műszaki és Informatikai Kar Gépészmérnöki Tanszék tanársegédje

Nuray Uzunlu Ince

A klinikai orvostudományok területén:

Abonyi-Tóth Zsolt, az Állatorvostudományi egyetem Biostatisztika Tanszék mestertanára

Bruszt Kitti, a Klinikai Központ Onkoterápiás Intézet szakorvosa

Marcus Engelschalk, medical director and head of the oral surgery and implantology department of Dental Team Dr. Hajtó MVZ

Hajdu Máté, a Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika tanársegédje

Kovács Mónika, a Klinikai Központ Gyermekklinika rezidense

Rozgonyi Renáta, a Klinikai Központ Neurológiai Klinika tanársegédje

Song Yongan, PhD Student of Department of Public Health Medicine

Szabó Dorottya, az Általános Orvostudományi Kar Sportmedicina Tanszék tanársegédje

Trembeczki László, a Wildpear Capital Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója

Verébi-Kertész Melinda, a Klinikai Központ II. számú Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum biológusa

Zsitnyányi Attila, a GAMMA Zrt. Vezérigazgatója

Kovács Balázs, a Vas Vármegyei Markusovszky egyetemi Oktatókórház adjunktusa

Ladányi Erzsébet, a Nemzeti Dialízis Központ Miskolci Nefrológiai Központ orvosigazgatója

Polk Nándor, az Országos Onkológia Intézet sebész szakorvosa (okleveleiket később veszik át)

A közgazdaságtudományok területén:

Grozdics Anett Tímea, a Műszaki és Informatikai Kar doktori iskola koordinátora

Nyári Tamás, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiumának tanára

Bunde Aggrey Otieno, lecturer of Chuka University

Pereira Sales Arthur, Fixed-term Lecturer in Economics and Finance of Federal University of Cariri (okleveleiket később veszik át)

A néprajz és kulturális antropológiai tudományok területén:

Both Miklós, a Hagyományok Házának főigazgatója

A neveléstudományok területén:

Rédli Mátyás, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar tanársegédje

Sándorné Dinnyés Katalin Julianna, a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar tanársegédje

Véghelyi Péterné, a Legati Caritatis Egyesület ügyvezető elnöke

Doktoravató PTE 2026

A politikatudományok területén:

Solymári Dániel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nagykövete

Szegedi Péter, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar tanársegédje

A pszichológiai tudományok területén:

Csekő Csilla, független kutató és terapeuta

Matuz-Budai Tímea, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológia Intézet tanársegédje (oklevelét később veszi át)

A történelemtudományok területén:

Zsindely Borbála Rózsa, független kutató

DLA-fokozatot vesz át:

Az építőművészetek területén:

Kókai Noémi, a Műszaki és Informatikai Kar Építész Szakmai Intézet, Építészeti és Várostervezési Tanszék tanársegédje

Tan Jie, aki oklevelét a későbbeikben veszi át

A képzőművészetek területén:

Boldizsár Zsuzsa 

Kóródi Zsuzsanna

A zeneművészet területén:

Gölles Martin, a Szegedi Tudományegyetem, Bartók Béla Művészeti Kar tanársegédje

 

A diplomák átadását követően Krajnik Balázs, a Művészeti Kar hallgatója gordonkajátékával köszöntötte az új doktorokat, majd a habilitált doktori oklevelek átadása következett. Ez a cím a legmagasabb szintű oktatói és tudományos jártasságot igazolja.

Habilitált doktori címet szereztek:

Az állam- és jogtudományok területén:

Szőke Gergely László, az Állam- és Jogtudományi Kar adjunktusa

A biológiai tudományok területén:

Kovács-Öller Tamás, a Természettudományi Kar Biológiai Intézetének tudományos munkatársa

Az egészségtudományok területén:

Császár Gabriella Edit, az Egészségtudományi Kar adjunktusa

Gyarmati Béla, a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház osztályvezető főorvosa

Karácsony Ilona Hajnalka, az Egészségtudományi Kar adjunktusa

Prémusz Viktória, az Egészségtudományi Kar adjunktusa

Stromájer-Rácz Tímea, az Egészségtudományi Kar tanszékvezető adjunktusa

Szlávicz Eszter, a Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika adjunktusa

Az építészmérnöki tudományok területén:

Zagorácz Márk Balázs, a Műszaki és Informatikai Kar általános dékánhelyettese

A fizikai tudományok területén:

Polónyi Gyula Ákos, a HUN-REN tudományos munkatársa

A gazdálkodás- és szervezéstudományok területén:

Nagy Ákos András, a Közgazdaságtudományi Kar adjunktusa

A gyógyszerészeti tudományok területén:

Börzsei Rita Judit, az Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet adjunktusa

Az irodalom- és kultúratudományok területén:

Latzkovits Miklós, a Szegedi Tudományegyetem docense (oklevelét később veszi át)

A kémiai tudományok területén:

Dergez Timea, az Általános Orvostudományi Kar adjunktusa

Makszin Lilla, az Általános Orvostudományi Kar adjunktusa

A klinikai orvostudományok területén:

Bajor Judit, a Klinikai Központ főorvosa

Botz Bálint, a Klinikai Központ adjunktusa

Czopf László József, a Klinikai Központ docense

Gálffy Gabriella, a Református Pulmonológiai Centrum főigazgató főorvosa

Németh Balázs, az Általános Orvostudományi Kar adjunktusa

Tóth Péter József, a Klinikai Központ adjunktusa

Zahár Ákos, a Fejér Vármegyei Szent György egyetemi Oktató Kórház centrumvezető főorvosa

A közgazdaságtudományok területén:

Erdős Katalin, a Közgazdaságtudományi Kar oktatási dékánhelyettese

A neveléstudományok területén:

Szontagh Pál Iván, a Károli Gáspár Református egyetem főigazgatója

Thékes István, a Gál Ferenc egyetem főiskolai tanára

A pszichológiai tudományok területén:

Kövi Zsuzsanna, a Károli Gáspár Református egyetem docense

Doktoravató PTE 2026

Az ünnepséget dr. Komócsi András rektorhelyettes beszéde zárta, melyben hangsúlyozta Peter Drucker gondolatain keresztül, hogy „turbulens és gyorsan változó időket élünk, melyben nem maga a turbulencia a veszélyes, hanem ha a tegnap logikája szerint cselekszünk”. A rektorhelyettesi útravaló egyértelmű üzenetet hordoz: a doktori fokozat megszerzése nem a tanulás vége, hanem egy új típusú, rugalmas gondolkodásmód kezdete. Az egyetem falai közül kilépő kutatók feladata mostantól az, hogy a tegnap sémáin túllépve, friss válaszokat adjanak a jelen kihívásaira, és tudásukkal stabilitást hozzanak a változó világba.

HASONLÓ TARTALMAK