Interjúnkban Bérci Annával beszélgetünk, aki 24 éves hallgatónk. Jelenleg az Egészségtudományi Kar ápolás és betegellátás alapszakán dietetikusnak tanul, idén fejezte be az első évét. Elmondása szerint sosem késő belevágni a PTE-s életbe!
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése pályázatot hirdet a Pécs város tanulói és hallgatói díjainak elnyerésére azon középfokú közoktatási vagy felsőfokú oktatási intézmények tanulói és hallgatói részére, akik Pécs városában legalább 5 hónapja állandó bejelentett lakóhellyel rendelkeznek, és a pályázat benyújtásának időpontjában valamely Pécs közigazgatási területén
Megrendülten tudatjuk, hogy életének 75. évében, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt Dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának emeritus professzora.