
A Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Tudományegyetem kölcsönös együttműködése keretében a 2025/2026-os évadtól ismét bevezetik a nagyszínházi PTE Bérletet, mellyel az egyetem munkatársai és hallgatói hat előadást tekinthetnek majd meg.
Az egyetemi bérlettel új formában egy régi hagyományt elevenített fel a két intézmény. A mindkét fél számára kedvező konstrukcióban a nagyszínházi bérletsorozat gyarapodott, melynek köszönhetően a Pécsi Tudományegyetem munkatársai és hallgatói egy évadon keresztül kedvezményesen látogathatják majd az előadásokat. Az összesen 150 dolgozói PTE Bérlettel az évad során hat előadást lehet majd megtekinteni, az igénybevétel mikéntjéről a munkavállalók hírlevélben kapnak majd tájékoztatást.
A Pécsi Nemzeti Színház vezetősége ajándékkal is készült: kifejezetten az egyetemi hallgatókat megszólítva, minden PTE Bérletes előadásra 30 db karzat férőhelyet biztosítanak, melyekre az egyetemisták a PTE jegyfoglaló rendszerében jelentkezhetnek.
Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója elmondta, az új bérlet azért is örömteljes, mert egy-egy bemutatót minimum annyiszor visznek színpadra, ahány nagyszínházi klasszikus bérlete van a színháznak, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ún. Bérletszünetben több előadás kap majd helyet.
Az egyetem egyik fontos és gyakran használtmhívószava a PTE család, ennek mentén született meg néhány évvel ezelőtt a PTE a Családokért program, melynek köszönhetően a kifejezés ténylegesen megtelik tartalommal. Nem szeretnénk, ha ez csak egy üres fogalom lenne – mondta Győrffy Zoltán, a PTE kapcsolati igazgatója, majd hozzátette, a programnak köszönhetően a munkatársak eddig is számos sport-, szabadidős- és kulturális programban vehettek részt, ezek köre bővül most a PTE Bérletnek köszönhetően.
A két intézmény a mostani együttműködést szeretné majd a továbbvinni, kibővíteni, ezzel is támogatva a rendszeres kultúrafogyasztást. Emellett az egyetem nem titkolt célja, hogy PTE Bérlettel támogassa mindazokat, akiknek valamilyen okból kifolyólag eddig nem volt lehetőségük élvezni a Pécsi Nemzeti Színház előadásait.
A PTE Bérlettel látogatható darabok:
Pál utcai fiúk
Bánk bán (opera)
Rómeó és Júlia
Legénybúcsú
Pécsi Balett: A Notre Dame-i toronyőr
Illatszertár
Ismételten megrendezte a korábban is nagysikerű PTE Sárkányhajó Regattát az...
A magyarországi Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat látogatottsága az évek során...
A Janus Pannonius Múzeum is csatlakozott az idei „Adj Bele Brancs!” kampányhoz...
Idén szeptember 26-án és 27-én rendezték meg a Pécsi Sürgősségi Napokat, melyen...
Szeptember 26-27-én sokakat mozgatott meg a XIX. Pécsi Sürgősségi Napok konferen...
A FIVOSZ, a Pécsi Tudományegyetem és Kozármisleny város közös szervezésében 2025...
2025 szeptemberétől táplálkozástudományi mesterképzést indít a Magyar Agrár- és...
A Pécsi Tudományegyetem Alumni Irodájának havonta jelentkező programsorozatának...
A Gyógyszerészek Világnapján, szeptember 25-én hármas jubileumot ünnepelt a Pécs...
Idén a mesterséges intelligencia (MI) lendületes térhódításához való...
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.