„Volt, hogy bár vezettünk, edzőként mégis felrúgtam a kispadot mérgemben”

Őszinte leszek: én a tradíciók, a hagyományőrzés embere vagyok, a labdarúgásban is – kezdte a véleményét Prukner László. Azt gondolom, hogy a futballt a tradíciói tartották a legnépszerűbb sportágak között. Így akár a VAR-ról, akár erről a hidratációs szünetről beszélünk, én biztosan nem tartozom egyiknek sem a támogatói közé. 

Ez az ivószünet megtöri azt a játékritmust, amihez hozzá vagyunk, voltunk szokva. 

Mindenki tudja, hogy ez csak és kizárólag a hosszabb reklámidőről, és így a nagyobb reklámbevételekről szól, nem pedig a labdarúgás érdekeiről. Azt nem állítom, hogy edzőszakmai szempontból hatalmas törést okozna ez a 3 perces szünet, mert nyilván lehet ehhez alkalmazkodni, de én személy szerint teljesen fölöslegesnek tartom, kivéve nyilván azokat az eseteket, amikor valóban extrém hőségben kell esetleg játszani a mérkőzéseket.

Ez a 3 perc edzőként, szövetségi kapitányként mire elég?

Alapvetően megváltozott az elmúlt években az értékelés, a diagnosztika, minden nagyon felgyorsult, hiszen gyakorlatilag „realtimeban” kapja a stáb a friss statisztikai adatokat. Ez hatalmas segítség, ugyanis így a szakemberek hamar átláthatják ezekből az adatokból, hogy min és hogyan kellene változtatni azért, hogy eredményesebb legyen az adott csapat, vagy épp az adott játékos. Mondok egy konkrét példát már erről a vb-ről. A franciák szövetségi kapitánya, Didier Deschamps  a francia válogatott első meccsén, Szenegál ellen a szünetben lépte meg, hogy az első félidőben gyengén muzsikáló Dembele-Mbappe tengelyt átalakította azzal, hogy Oliset betette Mbappe mögé, míg Dembelet kitette a szélre. A második félidőben ez a felállás már sokkal hatékonyabb volt, és ez a helyzetek számában, és a francia gólokban is rögtön megmutatkozott. 

A franciák edzésein mostanában jó a hangulat, elvégre menetel a gall válogatott (fotó: Franck Fife/AFP, Boston, 2026. július 3.)

Például egy ilyen taktikai változtatásra a 3 perces szünet is simán elegendő, és akkor már az első félidő második felében ez így működőképes lehetett volna. Azt gondolom, hogy 

ilyen kis finomhangolásokra jó lehet ez a hidratációs szünet. 

Ezzel együtt azonban a tradíciók miatt én nem látom szükségét ennek a három percnek, de ha már így alakul, ki lehet tölteni hasznosan is, főleg, ha a szövetségi kapitány munkáját segítik a felkészült adatelemzők.

Említetted a tradíciókat, hagyományokat. Ha a múltból, főleg a régmúltból indulunk ki, akkor a magyar válogatottnak is ott lenne a helye a vb-n, de ugye tudjuk, hogy elvéreztünk, immár sokadszorra a selejtezők során. Véleményed szerint mi kellene ahhoz, hogy belátható időn belül újra kijusson a világversenyre a nemzeti tizenegyünk?

40 évvel ezelőtt, 1986-ban szerepelt utoljára a magyar válogatott labdarúgó világbajnokságon (fotó: Németh Ferenc/MTI)

Nem biztos, hogy olyan választ kapsz, amit hallani szeretnél… Amikor utoljára kint voltunk a vb-n, akkor még 16 csapat szerepelt csupán ott. Ebbe a 16 csapatos elitbe fértünk be ’78-ban, ’82-ben és ’86-ban. Most a 48 csapat közé sem férünk be. Ez valahol szomorú! Ha röviden kell válaszolnom a kérdésedre, akkor így foglalnám össze: meggyőződésem, hogy a magyar labdarúgás addig nem fog előrelépni, amíg egy képzeletbeli asztalhoz nem ülnek le egymással a magyar labdarúgás szereplői, vagyis a tulajdonosok, szponzorok, klubok, játékosok, játékvezetők képviselői, és ők nem egyeztetik egymással a fejlesztés irányát. 

Évtizedek óta mindig valamilyen aktuális trendet próbálunk utánozni, 

legyen az a holland iskola, legyen az erőfutball, vagy épp a tiki-taka irány. Ezeknek azonban soha nem térképeztük fel az alapjait, hanem csak a felszínt próbáltuk leutánozni. De ha ezekhez az utánpótlásképzést nem igazítjuk hozzá, akkor semmit nem ér. Ez így nem működik! Az alapoktól kell kezdeni, és onnan felépíteni a rendszert. De addig, amíg a fenti feltétel nem valósul meg, vagyis a mindent megelőző egyeztetés, és célkitűzés, majd az alapok lerakása, addig ne várjunk csodát, és ne álmodozzunk vb-kijutásról!