2026. június 24-én ismét izgalmas programokkal készült a Pécsi Tudományegyetem öregdiákjaik és kísérőik számára. A PTE Alumni és Vállalati Kapcsolatok Iroda már 13. alkalommal került megrendezésre egyetemünk Alumni Exkluzív rendezvénye, melynek a Pécsi Állatkert és Akvárium – Terrárium adott otthont.
A programsorozat ezen állomása is számos érdeklődőt invitált meg egy kifejezetten rendhagyó és eseménydús délutánra, ahol megismerkedhettünk a Pécsi Tudományegyetem által örökbefogadott állatokkal, mindennapjaikkal és szokásaikkal.

A programok helyi kalauza Varga Tamás volt, aki a Pécsi Állatkert és Akvárium – Terrárium Gyűjtemény Vezetőjeként számtalan információval látta el a látogatókat. Elsőként Miksával, a PTE MIK örökbefogadott mosómedvéjével ismerkedhettek meg a résztvevők, majd a PTE ÁOK bölénye, Brutus következett. Kifejezetten nagy lelkesedést keltett az a tény is, hogy a PTE Alumni közösség tagjai az állatkert legfiatalabb tagjával is találkozhattak kirándulásuk során, ugyanis az intézmény bölénycsordája egy lelkes kis borjúval gyarapodott. Ezután természetesen az etetés sem maradhatott el, ahol friss gyümölcsökkel hálálták meg a résztvevők az állatok kifutójánál tett látogatást.
Természetesen, a PTE TTK örökbefogadott borjúfókája, Donka sem maradhatott ki a sorból, akit két társával épp egy tréning keretin belül csodálhattunk meg. Végül a program Lukréciával a PTE által örökbefogadott fehértigrissel zárult, aki Szerénkével együtt mutatta meg magát a nagyközönségnek.

Az állatokkal eltöltött délután izgalmassága mellett roppant tanulságos és edukatív volt. Többek közt egy haladó szemléletű gondolkodással és a felelős állattartással ismerkedhettek meg az Alumnik, melyek mind a harmonikus együttélést és bizalmat szolgálják az állati és emberi kapcsolatokban. Továbbá, szó esett még az örökbefogadás fontosságáról is, mely nem csak a közvetlen támogatás és a promóciók szempontjából lehet előnyös, hanem ezáltal a nevelőszülők és nevelőintézmények közvetlenül hozzájárulhatnak kutatások megalkotásához, illetve a fajok és természetes élőhelyeik megóvásához is.
Azonban ezzel az Alumni Exkluzív programsorozat még nem ér véget, ugyanis számos egyedi és izgalmas programmal várják a szervezők a régi és új Alumnikat a következő hónapokban is. Így, ha nem szeretnél lemaradni egyik programról sem és szívesen élveznéd a PTE diplomások közösségének egyedülálló kedvezményeit, akkor csatlakozz te is és legyél PTE Alumni!
A további részletekért kattints a linkre: https://alumni.pte.hu/hu

H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca. 4.
Tel.: +36-72/501-500
Rektori Kabinet: +36 30/787-2913
Email: info@pte.hu
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.