Október 11-én töltötte be hatvanadik életévét Rátgéber László mesteredző, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (PTE ETK) Edzéstudományi Tanszékének vezetője, valamint a Nemzeti Kosárlabda Akadémia (NKA) alapító-vezetője. A jubileum alkalmából életútfilmmel mutatják be a szakember pályafutását és pécsi tevékenységét.
Rátgéber László 1993-ban, huszonhat évesen érkezett Pécsre Újvidékről. Ezt megelőzően Jugoszláviában már az év edzőjének választották, pályája pedig Szarajevóba vagy Korzikára is vezethetett volna, ám végül Magyarországon folytatta edzői karrierjét. Pécsre érkezésével új kosárlabda-kultúra honosodott meg a városban.
A szakember pályafutása során kilenc magyar bajnoki címet nyert a pécsi női kosárlabdacsapattal, amellyel háromszor jutott be az Euroliga Négyes Döntőjébe (Final Four). Később a Szpartak Moszkva együttesével Euroliga-győzelmet ért el, emellett a magyar női és a férfi válogatott szövetségi kapitányi tisztségét is betöltötte. Ezt követően kezdeményezésére Pécsett épült fel a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, amely az utánpótlás-nevelés és a hazai sporttudományi képzés egyik meghatározó központjaként működik.

Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.