Király Bence: „Szakmailag nem indokolható a kötelező ivószünet”

Kezdjük azzal, hogy ez a hidratációs szünet véleményem szerint nem is megfelelő kifejezés – vágott bele Király Bence. Valójában ugyanis nem csak és kizárólag a hidratálás a lényeg a mi szakmánk szemszögéből, hanem a testhőmérséklet csökkentése. 3 perc ugyanis nem is elegendő arra, hogy 100%-ban visszapótoljuk a szükséges mennyiségű folyadékot. Sokkal fontosabb véleményem szerint az, hogy ez alatt az idő alatt csökkenteni kell a játékosok testhőmérsékletét, ez a legfontosabb feladata a stáboknak. Nem véletlenül láthatjuk a meccsek során a vizes törölközőket, a nyakhűtést, a jégtömlőket. Tehát ez sokkal inkább egy hőstressz-csökkentő szünet, nem pedig hidratációs szünet! A másik fontos feladata ennek a 3 percnek az elektrolit-és ásványianyagpótlás, hogy ne lépjen fel teljesítmény-, illetve koncentrációcsökkenés. Nyilván fontos a folyadékpótlás is, de 2-5 dl körülbelül az a mennyiség, amennyit ilyen rövid idő alatt pótolni érdemes. Az pedig, hogy kötelező jellegű ez a hidratációs szünet, az szakmailag biztos, hogy nem indokolható. Van erre egy hivatalos számítási rendszer, az úgynevezett wbgt-index, amely nemcsak a levegő hőmérsékletét és páratartalmát veszi figyelembe, hanem a szélsebességet és a közvetlen napsugárzást is. Amennyiben ez a számítás indokolttá teszi az ivószünetet, én csak akkor alkalmaznám, ha engem kérdeznének a szervezők, 20 fokban és szakadó esőben biztosan nem. 

Érdemes ez alatt a hidratációs szünet alatt mérni bármilyen paramétert, például véroxigénszintet?

Csapatszinten biztosan nem, de ha valakinél mondjuk azt látja a stáb, hogy csak szédeleg a pályán, vagy sokkal kevesebbet fut a szokásos mennyiségénél, akkor lehet, hogy nála érdemes egy vérnyomást vagy egy véroxigént mérni. Abból már láthatja egy szakember, hogy esetleg le kell-e cserélni, ha nagyobb a baj, vagy elég lehet neki egy kis elektrolit- vagy folyadékpótlás.

Megváltoztathatja ez a négy negyedes felosztás hosszú távon a csapatok felkészítését is akár?

Nem hiszem. Azért nem gondolom, mert ahhoz teljesen át kellene alakítania a szakembereknek a felkészülést, mindent ehhez igazítva. Gondoljunk csak bele: egy kosárlabdázó számára teljesen másképp kell az edzésprogramot felépíteni, aki ugye négyszer 10 perces intervallumokhoz szokott, és arra kell felkészíteni, mint mondjuk egy labdarúgó számára, akit kétszer negyvenöt, vagy manapság inkább ötven percig kell a „tűzben tartani”. 

Ez a mintegy hat perc plusz szünet egyébként egy nagyon jelentős könnyítés mind a játékosok, mind a fizioterapeuták számára. 

Rengeteget számít az izomzat, és az említett folyadék- és elektrolitpótlás, valamint a testhőmérséklet-csökkentés miatt ez a plusz 3-3 perc pihenőidő. De én nem változtatnám meg emiatt egy csapat felkészítését, az biztos! Nekünk, fizioterapeutáknak eleve az az elvünk, hogy inkább nehezebb körülményeket biztosítsunk az edzéseken, a felkészülés során a játékosok számára, mint maga a meccsszituáció. Ha ugyanis ez így történik, akkor már nem érheti magán a meccsen semmilyen sokkhatás, vagy váratlan szituáció az izomzatot. Ez a legfontosabb feladata egy fizioterapeutának, és – többek között – ezért is imádom ezt a szakmát!

A címlapfotót a Reuters fotósa készítette június 17-én a Norvégia-Irak találkozó hidratációs szünetében, Bostonban