
Az Aktív Magyarország, a Tájfutásért-Pécs Alapítvány, A PVSK Tájékozódási Futó Szakosztálya, illetve a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának támogatásával szeptember 24-én rendezték meg a második PTE Tájfutó Kupát. Az esemény – melynek a PTE ÁOK campus adott otthont – célja az volt, hogy a PTE polgárai körében népszerűsítsék a mozgást, kihangsúlyozzák a tájfutás különlegességeit, illetve a speciális igényű személyek számára is sportolási lehetőséget nyújthassanak.
Az eseményen 216 fő vett részt, többek között PTE hallgatók, oktatók, dolgozók, a PVSK válogatott versenyzői, továbbá öregdiákok is visszatértek az egyetem kampuszára. Az eseményen 5 kategóriában indulhattak a résztvevők: egy rövidtávún és egy hosszútávún, ahol 1, illetve 1,4 kilométeres távot tettek meg. Előbbinél 13 ellenőrzőpont, az utóbbinál pedig 19 ellenőrzőpont volt. Továbbá volt Kerekesszékes, illetve a Flex-O és Flex-O Masters kategória is, ezek a speciális igényű személyek számára voltak fenntartva.
Annak ellenére, hogy „Tájfutó Kupa” szerepel a kiírás nevében, fontos kiemelni, hogy ez nem verseny, akik itt részt vettek, mind elmondhatják magukról, hogy győztesek, amit emlékérem átadásával is szimbolizáltak a szervezők.
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara egyértelműen támogatta ezt az eseményt, rendelkezésünkre bocsátotta az intézmény campusát. Az egyetem számára azért volt fontos ez az esemény, hogy minél több egyetemistához elérjünk és megismertessük velük a tájékozódási futást. Ebben az évben tavasszal már szerveztünk egy hasonló eseményt, úgyhogy azt gondolom, hogy igen, várható a folytatás is – mondta Rácz Gábor, a rendezvény szervezője a sport egyetemi múltja, jövője és célja kapcsán.
Az esemény rendkívül jó hangulatban telt, az időjárás tökéletes volt a sportoláshoz. A résztvevő korosztály nagyon széles palettán mozgott, hiszen a legfiatalabb kishölgy 1 éves korát sem töltötte be, míg a legidősebb résztvevő egy 86 éves úriember volt. A táv után minden résztvevő frissítőben részesült és emlékérmet kapott ajándékba. A szakmai szervezésben fontos szerepet vállaltak a PVSK fiataljai és utánpótlás tagjai.
Ismételten megrendezte a korábban is nagysikerű PTE Sárkányhajó Regattát az...
A magyarországi Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat látogatottsága az évek során...
A Janus Pannonius Múzeum is csatlakozott az idei „Adj Bele Brancs!” kampányhoz...
Hagyományteremtő jelleggel idén már másodszorra szervezett a PTE Műszaki és...
Idén szeptember 26-án és 27-én rendezték meg a Pécsi Sürgősségi Napokat, melyen...
Szeptember 26-27-én sokakat mozgatott meg a XIX. Pécsi Sürgősségi Napok konferen...
A FIVOSZ, a Pécsi Tudományegyetem és Kozármisleny város közös szervezésében 2025...
2025 szeptemberétől táplálkozástudományi mesterképzést indít a Magyar Agrár- és...
A Pécsi Tudományegyetem Alumni Irodájának havonta jelentkező programsorozatának...
A Gyógyszerészek Világnapján, szeptember 25-én hármas jubileumot ünnepelt a Pécs...
Idén a mesterséges intelligencia (MI) lendületes térhódításához való...
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.