Kersák Viktória
Image
„Ez egy nagyon hálás feladat” – interjú a Nevetnikék önkéntesével Luthár Laurával
Bárki, aki volt már fekvőbeteg elmondhatja, hogy mennyire unalmas és lehangoló tud lenni huzamos ideig egy kórházban tartózkodni. A Nevetnikék Alapítvány pont erre a problémára igyekszik megoldást nyújtani úgy, hogy lelki támogatást biztosítanak kiskorú betegeknek a pécsi, szigetvári és kaposvári gyermekkórházakban. Szerencsém volt megismerkedni Luthár Laurával, a PTE BTK Pszichológia mesterszakos hallgatójával, aki egyben az alapítvány egyik aktív önkéntese is.
Hol hallottál először az alapítványról?
A Nevetnikéket még az alapképzés előtt, a Gólyatáborban ismertem meg. Az egyik szeniorom mesélt arról, hogy vannak ilyen lehetőségek és nagyon megtetszett. Utána rögtön jelentkeztem is az alapítványhoz, viszonylag hamar felvettek és azóta folyamatosan ott vagyok.
Miért döntöttél úgy, hogy önkéntes leszel?
Először is tetszett az, hogy van ilyen lehetőség és hogy tudok gyerekekkel foglalkozni a szabadidőmben. Másrészt meg szerintem egy tök jó lehetőség pszichológus hallgatóként, főleg hogyha a fejlődés- és klinikai gyermekpszichológiai specializációt választod. A képzésünk nagyon elméleti fókuszú, de szeretik, ha gyakorlatban is képben vagyunk.
Miért a Nevetnikéket választottad?
Sok alapítvánnyal ismerkedtem meg az első évemben, mert az elején még nem igazán tudtam, hogy melyik irányba lenne érdemes elindulni. De a Nevetnikékben az tetszett, hogy nagyon alapos volt a felvételi. Nagyon érthetően elmondták, hogy itt milyen lehetőségeink vannak és azt, hogy a későbbiekben hogyan tudunk fejlődni további módszertani képzésekkel is. Mivel nagyon sok osztályon jelen vannak a gyerekklinikán, így körülbelül mindenhova el tudsz jutni előbb-utóbb.
Milyen típusú betegekkel szoktatok foglalkozni?
Igazából én az összes olyan osztályra járok, ahova mindenki más is, ez a légút, a belgyógyászat, a fertőző, a neurológia és a sebészet. Illetve vannak speciális osztályok, azok közül most kezdtem el járni az intenzív osztályra, aminél egy külön képzésen kell részt venni, hogy oda egyáltalán bekerülhess. Egészen pici csecsemőtől kezdve 18 éves korig vannak a klinikán gyerekek.
Hogy néz ki egy átlagos kórházlátogatás?
Minden egyes kórházlátogatós alkalmat én úgy élek meg, hogy „én most bemegyek és játszunk, érezzük jól magunkat és a gyerekek is érezzék jól magukat”. Én társasozni szeretek leginkább és kézműveskedni, ezek az erősségeim. De például amikor nagyon pici gyerekek vannak akkor bábozni is szoktunk és mesélni. Nagyon sokszor éneklünk, azt is nagyon élvezik a gyerekek. Annak is örülünk, amikor a szülők becsatlakoznak és ők is részt vesznek a játékban.
Volt bármi ami meglepett téged a munkád során?
Ami mindig meglep, az, amikor a tinédzserek – akikből nem feltétlen nézi ki az ember, hogy ők most játszani szeretnének – ugyanúgy, mint a kisebb gyerekek annyira lelkesen tudnak ott lenni és félrerakják a telefont, hogy jöjjenek kártyázni és beszélgetni. Ez nekem meglepő volt mert nem számítottam arra, hogy ők is ilyen aktívan részt vesznek majd.
Érezted úgy, hogy néha kimerítő ez a fajta munka, akár fizikailag, akár mentálisan?
Nem, de figyelek arra, hogy kéthetente járjak, mert számomra heti szinten ez kimerítő lenne az óráim mellett. De igazából az is egy tök jó dolog, hogy bármi történik, vagy ha valami megviselő lenne számunkra, van szupervízió amin kötelező félévenként részt venni legalább egyszer, de havonta szokott lenni.
Mi volt eddig a legjobb élményed a klinikán?
A légúti osztályon volt egy kisfiú, aki gyakori páciens ott. Őt már egészen kiskorában megismerhettem és valamikor kétéves lehetett, amikor egyik alkalommal a nővérek már úgy vártak minket, hogy fel volt öltöztetve és mondták, hogy menjünk ki a játszótérre, mert jó idő volt és a kisfiú is ezt szeretné. Nagyon jó volt látni, hogy végre nem abban az egy szobában van, nem ugyanazokat a játékokat nézi, hanem kimentünk, futkároztunk és ennyi energiát adott neki ez.
Mit üzennél azoknak, akik most azon gondolkoznak, hogy ők is elkezdjenek-e önkénteskedni?
Én nagyon tudom ajánlani, mert ez egy nagyon hálás feladat. Nem volt olyan alkalom, hogy úgy jöttem volna ki onnét, hogy ne éreztem volna jobban magam, mint előtte. Igazából nem számít, hogy mennyit tudsz menni, vagy hogy mikor tudsz menni, mert bárminek örülnek. Ha van kedved hozzá meg érdekel, akkor már kipróbálni is érdemes és utána eldönteni, hogy ezt szeretnéd-e csinálni. Mert ugye a kórházi környezet nem mindenkinek való, de én eddig mindenkivel akivel találkoztam az alapítványnál nagyon szereti ezt az egészet.
HASONLÓ TARTALMAK
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.