Új lendület a baranyai vállalkozásoknak – sikerrel debütált a Pécsiközgáz BrandUP! nyitóeseménye

Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának új, Baranya vármegyei kis- és középvállalkozások számára indított BrandUP! programjának hivatalos nyitóeseménye, amelyet a GAZEK™ támogatásával rendeztek meg a Misina TetőPonton. A rendezvényen a régió gazdasági életének meghatározó szereplői, vállalatvezetői, a program elismert oktatói és mentorai, valamint a térség fejlődni vágyó, ambiciózus vállalkozói vettek rész

A program szakmai partnereként Bogos Csaba, a GAZEK™ ügyvezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd bemutatta a támogatási modellt, valamint a BrandUP! létrejöttének hátterét, kiemelve, hogy a tudásmegosztás és a helyi együttműködés kulcsszerepet játszik a vállalkozások fejlődésében.

A Pécsiközgáz képviseletében Dr. Szűcs Krisztián, egyetemi docens, a Marketing és Turizmus Intézet igazgatója rövid előadásában betekintést nyújtott a márka fogalmába és lényegébe, rámutatva annak üzleti és társadalmi jelentőségére a mai versenykörnyezetben.

A panelbeszélgetés során a program mentoraiként Bertók Attila (WEBSTAR), Bogos Csaba (GAZEK™), Fischer András (ROTOVILL), Fodor Péter (MEVID) és Tóth Szabolcs (TERRÁN™) osztották meg saját márkaépítési tapasztalataikat, inspirálva ezzel a jelenlévőket a fejlődésre.

Bogos Csaba kiemelte: Hiszünk abban, hogy a tudás és az együttműködés a fejlődés motorja. A BrandUP! programmal valódi támogatást kívánunk nyújtani azoknak a vállalkozóknak, akik mernek újragondolni, megújulni és fejlődni. 

A BrandUP! program négy hónapon át tart, és három fő szakaszból áll: elméleti alapozás, dedikált mentori konzultációk, valamint egy záró workshop, ahol a résztvevők bemutatják saját márkastratégiájukat. A kezdeményezés a Pécsiközgáz Centre for Applied Learning (CAL) szakmai koordinációjában valósul meg.

A képzés január 9-én indul. Jelentkezési határidő: 2025. december 10.
Részletek és jelentkezés

BrandUP! - A márkád fejlesztése, a vállalkozásod jövője.

HASONLÓ TARTALMAK