A hazai akadémiai világ fejlődésében nagy szerepet játszik a hazai és a nemzetközi doktoranduszok találkozása. Ennek okán szervezték meg idén 29. alkalommal a Tavaszi Szél konferenciát, amelynek 2026-ban a Pécsi Tudományegyetem adott otthont. A konferenciát 2026. június 19-én nyitották meg, ahol felszólalt többek között a PTE kinevezett rektora és a Doktoranduszok Országos Szövetsége elnöke is. Az esemény kiváló lehetőséget biztosít a nemzetközi doktoranduszok és a magyar PhD-kutatók számára, hogy megosszák tapasztalataikat, valamint értékes szakmai kapcsolatokat építsenek ki.
A köszöntőbeszédeket a PTE kinevezett rektora, dr. Fábián Adrián kezdte, aki beszédében kiemelte: „Úgy érzem, hogy közösek az érdekeink és a céljaink, hiszen a jelenlévők mind azon dolgoznak, hogy önök tudományos fokozatot szerezzenek. Az esemény fontos találkozásokat rejt, hiszen elképzelhető, hogy itt találkoznak majd későbbi kutató vagy szerzőtársukkal.”. A kinevezett rektor azt is hozzátette, hogy a külföldi PhD kutatók számára ez egy remek lehetőség arra, hogy megalapozzanak egy nemzetközi tudományos pályát.
Kiss Mátyás a PTE Doktorandusz Önkormányzat elnöke, az esemény házigazdája beszédében köszönetmondás mellett számos jó találkozást és beszélgetést kívánt a konferencia résztvevőinek. „A PTE elkötelezett, abban, hogy segítsük doktorandusz hallgatótársainak tudományos céljaik elérésében. Külön megtiszteltetés, hogy az eseménynek a PTE adhat otthon, ezzel is emelve a helyi doktorandusz közösség színvonalát.” – mondta az elnök.
Az elnöki és rektori köszöntőket követően, dr. Rideg András plenáris előadása következett, aki előadásában bemutatta az úgynevezett „szabadúszó” életmódot, amely az akadémiai kutatókra jellemző. A bemutatáson túl az előadó számos hasznos tudnivalóval is ellátta a hallgatóságot, amely elősegíti a pályakezdő doktoranduszokat, abban, hogy könnyebben vegyék az akadémiai akadályokat.
A plenáris előadás után, a PTE nemzetközi doktorandusz hallgatói átvették nagyköveti megbízóleveleiket.

H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca. 4.
Tel.: +36-72/501-500
Rektori Kabinet: +36 30/787-2913
Email: info@pte.hu
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.