Nevetnikék Alapítvány, Pongrácz Eszter
Image
Bevinni egy darabot a külvilágból – interjú a Nevetnikék Helmeczy Grétijével
A kórházi folyósók legtöbbünk számára ismerősek. Könnyű felidézni azt a hangulatot, amely belengi; várakozás, unalom, aggodalom. A gyermekklinikák folyósói sem sokban térhetnek el ettől, ideális esetben kicsit színesebbnek, vidámabbnak képzeljük. A folyosón való szaladgálás gyermekként egy igazán vágyott szórakozás, mert alapvetően nem megengedett viselkedés és a határok feszegetése pedig szintén fontos eleme a gyermeki létnek. A történetünk folyósólyának főhőse egy eleven gyerkőc, a mellékszereplőink egy béka és a Pókember. A szemünk elé táruló jelenet a következő; a béka ide-oda ugrálva menekül, Pókember a hálóját kilőve lengedezik egyik faltól a másikig, főhősünk az ő nyomukban szalad. Faltól falig, a folyósón keresztül sebesen üldözi őket míg a játékidő tart. A hajsza végeztével a bábok lekerülnek és két igazán kedves statiszta bukkan elő a kulisszák mögül. Mindkettejük a Nevetnikék Alapítvány egy-egy önkéntese.
Az egyikük Helmeczy Gréti, aki már négy éve végez önkéntes munkát az alapítványnál. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán végzett dietetikusként, jelenleg a mesterképzését végzi, egészségügyi menedzser szakirányon. Egy soktestvért számláló család legfiatalabb tagja Gréti, ezért neki nem volt olyan sok lehetősége a kisebb tesókat babusgatni. Elmondása szerint az ismerős családok, barátok gyermekeivel kereste a kapcsolódást, amelyben örömét lelte. Anno az egyetemi gólya csomagjában talált egy prospektust az alapítványról. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy az önkénteskedés remek alkalmat nyújthat arra, hogy az egyetemi évei alatt se szoruljon háttérbe a gyerekekkel való spontán kapcsolódása.
A kapcsolatteremtés és a kapcsolatok kiépítésének fontossága az ilyen intézményekben kezelt gyermekek számára rendkívül hangsúlyos. Ugyanis ki vannak téve a hospitalizmus veszélyének. A gyógyuló gyerekeket változó mértékben érintheti, hogy az intézményekben eltöltött idő milyen hatást gyakorol a személyiségükre. Az ingerszegény környezetben fontos a gondoskodás, amelyet sajnos bizonyos gyerekeknek nélkülözniük kell. Ezekben az esetekben tapasztalható a társaktól való visszahúzódás, érdektelenség, önállóság csökkenése.
Az alapítvány igyekszik odafigyelni arra, hogy ezekkel a gyerekekkel egy adott önkéntes vagy önkéntes pár foglalkozzon rendszeresen, így biztosítva, hogy egy erősebb, tartós személyes kapcsolat álljon fent. Hol hosszabb hol rövidebb ideig tartózkodnak a kórházakban, annak függvényében, hogy milyen ellátásra van szükségük. Az őket érintő testi, lelki és szociális változások demoralizáló hatásával szemben remek ellenpólust képezhetnek az alapítvány által végzett tevékenységek.
Az alapítvány elfoglaltságának jelentős részét olyan foglalkozások teszik ki, amelyek megkívánják a gyermekek bevonódását: bábozás, kézműveskédés kártyajátokok stb. Korosztályonként változó, hogy melyik tevékenység válik be a leginkább. A csecsemők esetében például nem beszélhetünk konkrét foglalkoztatásról, ebben az esetben inkább az érintésen, ringatáson és éneklésen keresztül teremtenek kapcsolatot az önkéntesek.
Az is megesik, hogy egy gyerek csak beszélgetésre vágyik, mert nincs kedve a játékhoz. Gréti szerint igazán fontos a munkájukban, hogy bevigyék a külvilágot a klinikákra, ezzel elterelve a gyerekek figyelmét kezelések súlyáról, a bent töltött idő hosszáról. Véleménye szerint egy kezdő önkéntesnek nehézkesen mehet a gyerekek felé való nyitás a foglalkozások elején. Sokat számít, ha valaki nyitottan és lelkesen áll a feladathoz, de idővel minden önkéntes gyakorlatot szerez ebben is. Grétit idézve hatásos tud lenni, ha meggyőző kerettörténetet formálunk a saját karakterünkből; „…na most figyelj, én vagyok az UNO világbajnok, és azt tűztem ki magamnak, hogy megpróbálok olyan ellenfelet találni, aki jobb nálam.” Egy ilyen nyitás könnyebben oldja a gyerekek és a betanuló önkéntes társak feszültségét is.
A Nevetnikék Alapítvány önkéntesei által végzett munka koszorúján a virágokat nevezném annak, ahogy és amilyen módokon megtaníthatja az embert ez az alapítványi munka, arra, hogyan lehet – nem jól vagy rosszul, hanem pusztán – kapcsolódni. Itt nem csak a gyermekekhez, más „felnőttekhez”, hanem az embernek az önmagához való kapcsolódásáról is van szó. A mi koszorúnk az egymásba fonódó ágakból készült alap, amelyen a virágok a gyerekeket, a szülőket, a kórházi dolgozókat és nem utolsósorban az alapítvány önkénteseit jelképezik. Az együtt töltött idő pedig a közös élmények során kibontakozó érzések és kapcsolatok szövedéke. Az együtt töltött idő, az élmények nyomán kibontakozó érzések, kapcsolatok szövedéke.
Gréti megosztja saját magáról, hogy milyen változáson ment át az évek során a személyisége. Félénkebb, gátlásosabb volt, mielőtt az alapítvány önkéntese lett. Az ott gyűjtött élmények és tapasztalatok segítettek neki abban, hogy oldottabbá és magabiztosabbá váljon. A gyermeki lélek természetes szabadsága olyan hatást gyakorolt rá, amely őt is arra ösztönözte, hogy ne foglalkozzon folyamatosan azzal mi lesz a környezete véleménye. Ahogy ő maga fogalmaz: „Merjek hülye lenni, úgymond, vagy hogy ne érdekeljen az, hogy úristen, ez így lesz kínos, az úgy lesz kínos, mert nem érdekel igazából.” A gyermekekkel való találkozások így segítettek neki abban, hogy merje megélni önmagát.
HASONLÓ TARTALMAK
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.