A találkozó célja, hogy a resztoratív szemléletre épülő városi működés lehetőségeit közösen áttekintsük, és szakmai párbeszédet folytassunk arról, hogy a koncepció milyen módon illeszthető be a helyi intézményi és közösségi struktúrákba.
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a Magyar Rendészettudományi Társaság Határrendészeti Tagozatával és a Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztályának Pécsi Szakcsoportjával együttműködésben, valamint a Rendőrség Tudományos Tanácsának közreműködésével örömmel ad otthont "A Rendészettudomány Művelése" („Police Science in Practice”) – 25 éves a Szent László napi konferencia – című nemzetközi konferenciának, amelyre 2026. június 25-én kerül sor.
A XXIX. Tavaszi Szél Konferencia 2026. június 19-21. között, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának épületében kerül megrendezésre. A Tavaszi Szél Konferencia az ország egyik legnagyobb doktorandusz konferenciája, ahol közel 400 PhD képzésben résztvevő hallgató ad elő közel 50 alszekcióban.

Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.