PosiTivE - „Neked mi jót adott a rendhagyó élethelyzet?” Fotópályázat

Scroll down for english version      

 


 

I. FELHÍVÁS
 

Az elmúlt egy év olyan kihívást jelentett mindannyiunk számára, amelyben sokat tanulhattunk magunkról, környezetünkről, a változáshoz való alkalmazkodási képességünkről. Alapvetően rossz emlékként gondolunk a vírussal eltöltött időszakra, pedig ha mélyen a lelkünkbe nézünk, számos pozitív élménnyel gazdagodtunk.

A Pécsi Tudományegyetem azokra a pillanatokra, eseményekre kívánja felhívni a figyelmet, amik a megpróbáltatásokkal tarkított periódus ellenére, akár rövid távú, akár maradandó pozitív változást jelentenek hétköznapjainkban.

A fotópályázattal célunk reflektorfénybe helyezni a járványhelyzet ellenére megélt pozitív, lélekemelő, a nehézségeken átsegítő élményeket.

 

II. TECHNIKAI INFORMÁCIÓK
 

A fotópályázatra minden olyan pályaművet várunk, melyek a pandémia alatt készültek, pozitív hatású pillanatot örökítenek meg, és szerzőjük szívesen megosztaná őket a nagyvilággal.

 

A fotópályázatot két kategóriában hirdetjük meg:

  1. Középiskolás korosztály számára országos hatáskörben
  2. Hazai és külföldi társegyetemeink polgárainak

 

 A pályázónak nyilatkoznia kell a pályázati adatlap kitöltésével, valamint a felhasználási szerződés aláírásával, hogy ellenszolgáltatás nélkül hozzájárul a fotók megjelenéséhez és későbbi felhasználáshoz a PTE hivatalos felületein:

 

  Pályázati adatlap és felhasználási szerződés (docx.) »

 

  Pályázati adatlap és felhasználási szerződés (pdf.) »

 

Személyenként maximum 3 fotó küldhető be. Kép mérete: min. 5 MP

Az elkészült fotókat tervezetten 2021. április 30-ig várjuk, a photo2021@pte.hu e-mail címre. Kérjük az e-mail tárgyában a „PosiTivE.” PTE Fotópályázat címet megadni, a beküldött fényképeket egyesével elnevezni. Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázatot csak a kitöltött adatlap és aláírt felhasználási szerződés visszaküldése esetén áll módunkban elfogadni!

 A beérkezett műveket egy szakmai zsűri értékeli, és az általuk legjobbnak ítélt 50 alkotást tesszük közzé a PTE hivatalos közösségi média felületein.

A szakmai zsűri által kiválasztott kategóriánkénti első három helyezettet értékes  nyereményekkel jutalmazzuk.

A pályázat elbírálásának határideje: 2021. május 10.

A jelentkezési határidő után, az előszelektált képeket közönségszavazásra bocsátjuk és a közönségdíjas nyertest különdíjban részesítjük.

A későbbiekben – a pályázók hozzájárulásával – a fotókat a PTE campusain és vándorkiállítás formájában társegyetemeinken állítjuk ki.

Az eredményről a pályázókat e-mailben értesítjük.

További információ: photo2021@pte.hu

PosiTivE - „Neked mi jót adott a rendhagyó élethelyzet?” Fotópályázat

 

KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

 

Az egyetemhez kötődő neves fotógráfusokból, fotóművészekből álló szakmai zsűri kiválasztotta azt az 50, a pandémia alatt megélt pozitív pillanatot megörökítő pályaművet, melyet május 10. és május 31. között közönségszavazásra bocsátunk.
Szavazni a @positivephoto Instagram oldalon lehet a leginkább tetsző fotó lájkolásával.
A legtöbb kedvelést kapott, a közönségnek leginkább tetsző fotó készítője különdíjban részesül.

 

ZSŰRI

 

Déri Judit

 

Déri Judit

Még általános iskolás voltam, mikor szüleim megajándékoztak egy Ljubitelj fényképezőgéppel. Édesapám diázott, képeit otthon hívta elő, így gyermekként bepillantást nyerhettem a fotózás és az előhívás rejtelmeibe, örömeibe. Számomra mindig egy csoda volt, ahogy egy fehér papíron kirajzolódott maga a fotó.

Családi képeket készítettem ekkor még elsősorban, és Pécsről, a lakóhelyemről is, de magával a fotózással komolyan csak jóval később kezdtem foglalkozni. A természet szépségei gyermekkoromban rabul ejtettek, ez a szerelem azóta is töretlen. Hobbim az utazás, legfőképpen tájképeket, épületfotókat készítek, de nyitott vagyok az új területek megismerésére is.

2011-ben nagy örömömre felvételt nyertem a Mecseki Fotóklubba, ahol igyekeztem minél többet tanulni a nálam sokkal tapasztaltabb fotóstársaktól.

A fotózás számomra egy önfeledt kikapcsolódás, de kihívás is egyben, hiszen folyamatos tanulással jár. Megragadni a megfelelő pillanatot nem könnyű dolog, de ha sikerül, akkor az sok örömet jelent, főleg, ha másokkal is megoszthatjuk a fotók által elért eredményt.

 

Déri Judit képe - Cipőárnyékok

 

Cipőárnyékok

A kép 2017-ben készült Portugáliában, Porto városában. A katedrális alatt található a zsúfolt Barredo-negyed, mely szinte változatlan formában áll a középkor óta. Az egymáshoz épített teraszos házak között ősi sikátorok útvesztője kanyarog, a negyed túlzsúfolt, keskeny utcák és árkádok labirintusa található itt. A fényesen csempézett vagy festett homlokzatú házakban munkások élnek. Szinte minden teraszon ott a szárítókötél, rajta a rengeteg kimosott ruha. Itt nemcsak ruhát, hanem cipőket is találhattunk a szárítón. Nagyon megfogott a cipők és a csipeszek mulatságos árnyéka.

 

 

Fodor Pál DLA

 

Fodor Pál DLA, a Művészeti Kar Elektronikus Zenei és Média Tanszék  adjunktusa.

 

Prof. Dr. Miseta Attila

 

Prof. Dr. Miseta Attila, a PTE rektora.

 

Kálmándy Ferenc

 

Kálmándy Ferenc, a Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíj egyik kitüntetettje, fotóművész, az MTI egykori fotóriportere.

 

Szentpéteri L. József 

 

Szentpéteri L. József 

Szentpéteri L. József (Joe Petersburger) biológus, kommunikációs szakértő és fotóriporter. A National Geographic szerződéses fotoriportere 2003 óta. Elsősorban természetrajzi munkáiról ismert. A National Wildlife Federation fődíja és World Press Photo I. helyezés mellett több tucat nemzetközi fotográfiai díjjal rendelkezik. Munkáit eddig több mint 100 országban, 24 nyelven publikálták könyvekben, ismeretterjesztő kiadványokban, s olyan magazinokban, mint a Time, GEO, BBC Wildlife. A környezettudatosság elve mentén elsősorban lakhelyéhez közeli témákat választ, s azokat mutatja be kreatív módon. A PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének munkatársa.

Kalmár Lajos

 

Kalmár Lajos

Professzionális fotográfus. Első könyvei 1996-ban jelentek meg, azóta 43 fotóalbum szerzője.
Pályáját művészfotósként kezdte, első vidékiként nyert Pécsi József ösztöndíjat, később azóta is egyetlen magyar fotósként elnyerte az ArtsLink amerikai díját egy hat hetes tanulmányúttal San Franciscoba. Képei megtalálhatóak a New York Public Library, az Ansel Adams Foundation, a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében, valamint magángyűjtőknél.
Főleg táj- és városképpel foglalkozik, panorámaspecialista. Több iskolában tanít, együtt dolgozik több kortárs képzőművésszel. A Fujifilm Company magyar nagykövete.
Alkalmazott fotográfiai munkássága mellett a magyar fotóművészet ismert alakja, több digitális és analóg rendszer szakértője.

PosiTivE - „Neked mi jót adott a rendhagyó élethelyzet?” Fotópályázat

 

POSITIVE PHOTO CONTEST 

 


I. THE GAME’S OBJECTIVE
 

Last year had a lot in store for all of us. We could learn much about ourselves, our surroundings, and how we can cope with turbulent times. Thinking about this period characterized by the epidemic, we may conclude that everything was bad about it. Yet, if we look deep inside our hearts, we can find plentiful positive memories.

At the University of Pécs, we intend to highlight those moments and events that put a positive spin on the dire situation, be those tiny, forward-looking memories or a long-lasting, deep-rooted impacts.

Our goal with this photography game is to showcase positive, heart-warming moments and experiences that may help amidst the hardships.

 

II. HOW TO PLAY
 

All photos which were (or are to be taken) during the pandemic depicting a moment of positive impact, and you are willing to share with the greater audience, are welcome in the game.

 

The game has two categories:

  1. High school students in Hungary
  2. Citizens of Hungarian and international universities

 

 The participants are required to give a free licence of their photo(s) to UP (including making the photos public on UP’s sites) by filling in and signing the Application Form (licence agreement and data sheet).

 

  Data Sheet and Licence Agreement (docx.) »

 

  Data Sheet and Licence Agreement (pdf.) »

 

Submission period: 30 April 2021

Please submit your photo(s) at: photo2021@pte.hu

A maximum of 3 photos per person can be submitted. Image size: min. 5 MP.

Please write PosiTivE – UP Photogrpahy Game in the subject of your e-mail, and give a title and a short description to each of your photos. Please note that we can only accept your submission if you send us the filled-in datasheet and the signed license agreement.

A professional jury will choose the 50 best photos, which we will publish on UP’s official social media sites.

The top 3 participants will receive valuable prizes in both categories.

The jury will make its decision by 10 May 2021.

After the submission period, we will publish a collection of pre-selected photos for an audience poll. The photo receiving the most votes will receive a special award.

Later on, we will exhibit the photos (with the participants’ permission) at the UP’s and other partner universities’ campuses.

We will notify the participants about the results via e-mail.

More info: photo2021@pte.hu

 

PosiTivE - „Neked mi jót adott a rendhagyó élethelyzet?” Fotópályázat

 

VOTE FOR THE BEST!

 

A professional jury of renowned photographers and photo artists from the university have selected the 50 entries that captured positive moments during the pandemic, which will be put to public vote between 10-31 May.

How to vote?

Simple. Like the photo that you think is best on Instagram: pteposotivephoto

The photographer who received the most likes, will receive a special prize!

Choose the best photo: now it is UP to You!

 

 

MEMBERS OF THE JURY

 

  • Judit Déri, member of the Mecsek Photo Club, our award-winning former university colleague recognized by several international photography associations
  • Pál Fodor DLA, Assistant Professor, Department of Electronic Music and Media, Faculty of Arts
  • Ferenc Kálmándy, one of the winners of the Press Prize for Higher Education in Pécs, photographer and former photojournalist of MTI
  • Lajos Kalmár, photographer, member of the Public Relations and Communication Office of the Medical School 
  • Prof. Dr. Attila Miseta, Rector of the University of Pécs
  • Dr. József L. Szentpéteri, honorary professor at the Institute of Transdisciplinary Discoveries, Medical School, nature photographer, and photographer for National Geographic.

 

A FOTÓPÁLYÁZAT TÁMOGATÓI / PARTNERS

A Fotópályázat támogatói

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!