Kérjük, támogassa adója 1%-ával az egyetemet! – Adószám: 19034951-1-02 Tovább
Kérjük, támogassa adója 1%-ával az egyetemet! – Adószám: 19034951-1-02 Tovább
A kistelepüléseken élő fiatalok esélyegyenlőségének növelése és a tudatos pályaválasztás állt a középpontban április 1-jén, amikor dr. György László kormánybiztos ellátogatott a Kökönyösi Gimnázium Magyarszéki Általános Iskolájába. A látogatás célja a 2018-ban útjára indított Tanítsunk Magyarországért program gyakorlati megvalósulásának és eredményeinek áttekintése volt.
A kezdeményezés lényege, hogy egyetemista mentorok segítik a kistelepüléseken élő hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diákokat abban, hogy felfedezzék a lakóhelyükön túli lehetőségeket. A program 2023 óta a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Közhasznú Kft. és a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány együttműködésében, stabil költségvetési támogatás mellett működik. A kormánybiztos szakmai koordinációjával megvalósuló projekt mára országos hálózattá nőtte ki magát, a 2025/26-os tanévben már huszonöt egyetemen és több mint száz általános iskolában van jelen.
Baranya vármegye kiemelt szerepet játszik a hálózatban, hiszen jelenleg kilenc általános iskolában ötvenhét mentor foglalkozik kétszázötvenkét mentorált diákkal. Egy-egy hallgató átlagosan négy-öt kisdiákot vesz a szárnyai alá, segítve nekik abban, hogy sikeresen fejezzék be az általános iskolát, és képességeiknek megfelelően tanuljanak tovább a középfokú oktatásban. A magyarszéki látogatás során dr. György László testközelből ismerhette meg, hogyan válik a mentorálás a mindennapok részévé.
A vizit egy meghitt iskolai műsorral vette kezdetét, majd szakmai kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. A kormánybiztos egyeztetett a fenntartó képviselőjével, a Pécsi Tudományegyetem szakmai vezetőivel, az intézményvezetőkkel és a helyi koordinátorokkal. A beszélgetés során áttekintették a program múltját, jelenét és a jövőbeli fejlesztési irányokat, különös tekintettel a hallgatók felkészítésére és a pályaorientációs kompetenciák fejlesztésére.
A délelőtt legfontosabb pillanata a közvetlen találkozás volt a diákokkal. A kormánybiztos külön-külön beszélgetett a hetedik és nyolcadik osztályos mentoráltakkal, valamint az őket segítő egyetemistákkal. A fiatalok megosztották személyes élményeiket a közös kirándulásokról, múzeumlátogatásokról és üzemlátogatásokról, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a diákok magabiztosabban mozogjanak a világban és tudatosabban tervezzék meg szakmai jövőjüket. A program sikerét az igazolja leginkább, hogy a mentorok jelenléte kézzelfogható motivációt ad a továbbtanuláshoz, legyen szó érettségiről, szakmaszerzésről vagy akár a sport és a művészetek területén elért sikerekről.

H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca. 4.
Tel.: +36-72/501-500
Rektori Kabinet: +36 30/787-2913
Email: info@pte.hu
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.