Pályaorientáció és közösségépítés: Dr. György László három baranyai iskolában járt a Tanítsunk Magyarországért programmal

Dr. György László, a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért (TM) program koordinációjáért felelős kormánybiztos 2025 folyamán három alkalommal látogatott Baranya vármegyei általános iskolákba. A program működésébe május 30-án Bükkösdön, szeptember 12-én Kémesen és október 20-án Baksán nyert betekintést. 

Nyitóelőadás a Tanítsunk Magyarországért Program keretében szervezett látogatáson

A kormánybiztos minden helyszínen találkozott az intézmények vezetésével, a fenntartó képviselőivel, a Pécsi Tudományegyetem TM-programban részt vevő szakmai koordinátoraival, valamint az egyetemi hallgatókból álló mentorcsapattal. A beszélgetések középpontjában a pályaorientáció és a továbbtanulás állt: hogyan lehet segíteni a kistelepüléseken élő tanulókat abban, hogy merjenek célokat kitűzni, és magabiztosan lépjenek tovább a középfokú oktatás felé. 

Dixit kártyákkal beszélgetünk

A látogatások során Dr. György László nemcsak megbeszéléseken vett részt, hanem bekapcsolódott a mentorok és mentoráltjaik közös foglalkozásaiba is. A legutóbbi, októberi alkalmon például Orbán Márk, a PTE pszichológus mentora Dixit-kártyák segítségével indította a beszélgetést, amelynek során a diákok arról meséltek, mit jelent számukra a program. A színes képek és szimbólumok megkönnyítették, hogy a tanulók nyíltan, pozitívan osszák meg élményeiket. Többen kiemelték, hogy a mentorok segítségével bátrabban tűzik ki továbbtanulási céljaikat, és az iskolán kívüli élményprogramok (például korcsolyázás, kalandpark-látogatás vagy egy „cicakávézóban” tett közös kirándulás) maradandó emlékeket adtak nekik.

Dixit kártyákat válogatnak a résztvevők

Baranya vármegyében a 2025/26-os tanév őszi félévében kilenc általános iskola vesz részt a programban, 49 hallgatói mentor és 225 mentorált bevonásával. Egy-egy egyetemista átlagosan négy-öt kisdiákot támogat tanulmányai során, és segíti őket abban, hogy felfedezzék saját erősségeiket és lehetőségeiket. A PTE hallgatói a mentori feladatokra előzetes képzésen vesznek részt, ahol megtanulják, hogyan tudják hatékonyan támogatni a fiatalok pályaorientációját. 

Kerekasztal beszélgetés a baksai látogatás során

A Tanítsunk Magyarországért program 2018-ban indult azzal a céllal, hogy a kistelepüléseken élő 6–8. osztályos tanulók számára személyes támogatást biztosítson, és megmutassa számukra a településen túli világot. A 2025/26-os tanévben már 26 egyetem és több mint 100 általános iskola kapcsolódik be a kezdeményezésbe, több ezer diák életében nyitva új perspektívákat. 

HASONLÓ TARTALMAK