Április 1-én a PTE Műszaki és Informatikai Karán tartott előadást a Bánáti + Hartvig Építesz Iroda az „Építészet MA” című programsorozat keretei között. Az előadók az iroda környezettudatos projektjein keresztül nyújtottak betekintést a kortárs építészeti praxisba.
A nyilvános eseményt a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Építész Szakmai Intézete és a Breuer Marcell Építészeti Doktori Iskola szervezte az „Építészet MA” szakmai párbeszédsorozat keretében. A program célja az építész szakma jelenlegi kihívásainak és azok lehetséges megoldásainak bemutatása volt az építészhallgatók, a szakmagyakorlók és az érdeklődők számára.

Idén már másodjára tartott fórumot a PTE Építészeti és Városvezetési Tanszék. A programot a tanszék vezetőjének, dr. Veres Gábornak köszöntője indította, melyben kifejtette a program célját. Az esemény két vendégelőadója a budapesti Bánáti + Hartvig Építész Iroda egyik társalapítója, Hartvig Lajos, illetve az iroda egyik projektvezetője, Szekeres Attila volt. Magáról az irodáról azt érdemes tudni, hogy elkötelezett a fenntartható, időtálló és szerethető építészet mellett.
Az előadás a környezettudatos építészet lehetséges módszereit és megközelítéseit mutatta be négy elkészült, félig kész, illetve tervezés alatt álló projekt segítségével. A Budapesti Német Iskola bővítésénél például jó minőségű, előre legyártott konténerépületeket használtak fel, ami kevesebb munkával kisebb terhet jelentett az iskola és az azt körülvevő erdő számára.

A prezentáció során bemutatták saját irodájukat is, amely egy már több mint 60 éves épület átalakításával jött létre. Elmondásuk szerint ez jelentősen kisebb karbonkibocsátással járt, mintha ugyanezt az épületet a semmiből építették volna fel. Kifejtették továbbá azt is, hogy a lehető legkevesebb módosításra törekedtek: Az egyik alapelvünk az, hogy ne fess és ne burkolj le semmit csak azért, hogy szép legyen.
Az előadás során többször hangsúlyozták a zöld építészettel kapcsolatos általános információkat és gondolatokat is. Ezzel kapcsolatban Hartvig Lajos előadásának első pár mondata volt talán a leginkább lényegre törő: A dián az áll, hogy „a legzöldebb az az épület, ami már megépült”. Van egy rossz hírem: a legzöldebb az az épület, amit meg sem építettünk.
Az eseményt egy, a közönség számára is nyitott, kötetlen kerekasztal-beszélgetés zárta.

H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca. 4.
Tel.: +36-72/501-500
Rektori Kabinet: +36 30/787-2913
Email: info@pte.hu
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.