HU  
HU ENG DE   
☰
 

A tanulás nem ér véget egy diplomával – interjú Szécsényi-Nagy Balázzsal

Orvos, jogász, közgazdász – újabban elsőéves bölcsészhallgató a PTE-n. Szécsényi-Nagy Balázst az új nézőpontok és egy új közösség megismerése vonzotta a szakra. Tanulásról, kíváncsiságról és a szakbarbárság elkerüléséről beszélgettünk vele. Nem mellékesen az október 16-i Irány a PTE! Kultúrfeszten foglalkozás-egészségügyi vállalkozásával is bemutatkozik.

A Magyar Orvosi Kamaránál közzétett önéletrajzában a következőket olvasom: orvos, közgazdász, jogász, digitális adatvédelmi szakjogász, egészségügyi menedzser, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember. Nem hagytam ki valamit?

Nem teljes körű a felsorolás, mert ez egy orvosi kamarai önéletrajz, itt csak a releváns végzettségeket tüntettem fel. Vannak még más képzettségeim is, de például egy mezőgazdasági jellegű végzettséget nem biztos, hogy érdemes itt kiemelni.

Mikor találkozott először a polihisztor fogalmával?

A polihisztor kifejezést egy múzeumban olvastam úgy 40 évvel ezelőtt, Herman Ottóval kapcsolatban – ő volt az utolsó polihisztorok egyike.

Az ismeretek folyamatosan tágulnak, a specializáció miatt egy ember már nem lehet nagyon sokféle tudományágban igazán jó. Sőt, ezek a korlátok olyan nagyok, hogy sokszor még egy tudományágon belül is csak egy részterület kérdéseiben tud elmélyülni.

Ön mégis újabb és újabb területeken próbálja ki magát. Mi hajtja ebben?

Ezek összességében rendszert képeznek, mindegyik összefügg a többivel. A felsorolt végzettségeket viszonylag hosszú idő alatt szereztem meg. Egy szervezet fejlesztése, vezetése óhatatlanul összefügg a joggal és a közgazdasági ismeretekkel. Ugyanígy az egészségügy, amelyben régóta dolgozom, az összes felsorolt területhez kapcsolódik. Úgy gondolom, hogy ez egy komplex látásmódot is eredményezhet.

Mindig az egészet és az összefüggéseket keresi?

Mindig igyekeztem egészükben tekinteni a dolgokra, tudva, hogy a megismerésünknek vannak határai.

Cége foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújt. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Felmérjük a munkavállalók egészségi állapotát, panaszait, és a munkakörük, illetve a kockázati tényezők alapján alakítjuk ki alkalmassági véleményünket. Emellett beszélgetünk a munkavállalókkal az egészségükről és arról, hogyan őrizhetik meg. Tanácsadásnak nem merném nevezni, de próbáljuk a pácienseket az egészségesebb életmód felé terelni.

Sokan úgy képzelik az üzemorvosi vizsgálatot, hogy megmérik a vérnyomásukat, megkérdezik, minden rendben van-e, aztán kapnak egy pecsétet. Nálunk ennél többről van szó, a normál szolgáltatáson belül. Ha például valakinek magasabb a vérnyomása, megpróbáljuk felderíteni az okokat, javasoljuk, milyen vizsgálatokra menjen el, és a háziorvosához irányítjuk. Amikor megvannak az eredményei, megállapították a betegségét és szedi a gyógyszereit, azt mondhatjuk, hogy ez a történet egyenesbe került. Lehet, hogy ennek köszönhetően tovább és/vagy egészségesebben él majd a páciens. Ez olyan siker, amelyet sehová sem írnak fel, mégis azt mutatja, hogy van értelme a tevékenységünknek, akkor is, ha nem látványos.

Jelenleg a PTE szabad bölcsészet szakán tanul, levelező tagozaton. Miért választotta ezt a képzést?

Ez egy másik világ. Mind a szegedi, mind a budapesti egyetemen hosszú időn át tanultam, és több végzettséget szereztem, amelyek szerintem egy egészet képeznek. Az orvosi, jogi, közgazdasági, de még a mezőgazdasági mérnöki képzés bizonyos tárgyai között is vannak összefüggések. Tapasztaltam, hogy az egyik helyen megszerzett ismeretek segítették a tanulást a másikon.

A szabad bölcsészet viszont új történet. Itt inkább a kultúráról, az életmódról, a hallgatók egymáshoz való viszonyulásáról van szó. Ez számomra egyfajta új helykeresés. A Pécsi Tudományegyetem nagyon jó egyetem hírében áll. Mindig is sokat utaztam az országban, Pécset pedig nagyon szép helynek tartottam.

Milyen kapcsolata volt korábban Péccsel?

Számos alkalommal jártam a városban, sőt, 1986-ban, még általános iskolásként osztálykirándulást is szerveztem ide. Negyven évvel ezelőtt egészen más világ volt. Pécset és környékét jártuk be, beleértve a tévétornyot és a mandulás kempinget, amelynek azóta sokat változott a környezete. Idén januárban a pécsi sípályát is megnéztem, amikor nagy hó volt, és néhány napig ott is lehetett síelni. Nem síléccel érkeztem, csak kíváncsi voltam, hogyan működik. A toronyban pedig ittam egy kávét.

Milyenek az első benyomásai a képzésről és a hallgatói közösségről?

Egy konzultáción már részt vettem, és tetszett. Minden képzésnek más a logikája és a hangulata, a hallgatók is másképp viszonyulnak egymáshoz. Itt az egymás segítését, a kollegialitást tapasztalom – bár ez utóbbi kifejezést az orvosi szóhasználatból hoztam. Alapvetően jó csapat, ahol nincs az a fajta hivalkodás, hogy ki milyen ruhában jár, milyen autóval érkezik, vagy milyen sikerpózokat vesz fel a közösségi médiában. Itt sokkal inkább az emberek természetes valója jelenik meg. Ez másfajta környezet.

Miért jelentkezett cégével a PTE Kultúrfesztre?

Egy e-mailből értesültem a lehetőségről. A PTE meglepően sok e-mailt küld, többet, mint a szegedi egyetem vagy a SOTE. Még csak rövid ideje járok a szakra, de máris más szemlélettel találkozom. Úgy gondoltam, ebben az új környezetben lehet tájékozódni, kapcsolatokat teremteni és megmutatni azokat az értékeket, amelyeket ez a kis cég képvisel.

Mire számíthat az a hallgató, aki felkeresi az önök standját?

Vérnyomásmérőt, vércukormérőt és látásvizsgáló táblákat tervezünk bemutatni. Ezeket a hallgatók ki is próbálhatják, és könnyen lehet, hogy új információhoz jutnak az egészségükről, amiről beszélgethetünk is. Nem nagy extrákra kell gondolni, hanem azokra az egyszerű eszközökre, amelyekkel a mindennapokban dolgozunk.

Mit vár a Kultúrfeszttől?

Abban bízom, hogy izgalmas esemény lesz, jó beszélgetésekkel. A kiállítók egymással is kapcsolatot teremthetnek, én pedig körülnézhetek ebben a számomra még új világban.

Önnel is találkozhatnak majd a látogatók?

Úgy tervezem, hogy ott leszek. Az még nem dőlt el, hogy a munkatársaim közül ki tud csatlakozni hozzám. Azt látom, hogy ma egy kétszáz kilométeres utazás sokaknak akadályt jelent, és ezt meg is értem. Én viszont másképp alakítottam az életemet: nekem egy Budapest–Szeged út oda-vissza egy nap alatt sem jelent problémát, ahogy Bécs vagy Pécs sem. De ez szocializáció kérdése is.

Hogyan egyezteti össze a munkát, a tanulást és az utazásokat?

Olykor adódnak nehézségek, ez természetes, de összességében elég nagy a mozgásterem. A rendelési időpontok rögzítettek, viszont nem minden rendelésen vagyok személyesen jelen, így tudom alakítani az időbeosztásomat. Minden héten van egy-két nap, amelyet úgy tervezek meg, hogy a megszokottól eltérő dolgokra is jusson idő. Jellemzően a hétfő és a péntek ilyen: elmehetek hosszabb útra, akár új helyekre, de olyanokra is, ahol korábban is sokat voltam, és jelenleg is gyakran megfordulok.

Van még olyan tudományterület, amelyet szívesen megismerne közelebbről? Tervez további tanulmányokat?

Teljesen új képzésbe egyelőre nem tervezek belevágni, de egy korábbihoz kapcsolódó még benne lehet a pakliban. A korábbi végzettségeim rendszert képeznek. A szabad bölcsészet újdonsága éppen az, hogy emberi, kulturális és közösségi szempontokat tesz hozzá. Nem az a célja, hogy a korábbi rendszert fejlessze, sokkal inkább az, amit édesanyám mondott: ne legyen az ember szakbarbár. Mert nagyon kellemetlen, ha valaki jó orvos, de semmit sem ismer a történelemből, az irodalom, a művészetek és a kultúra világából.

HASONLÓ TARTALMAK