
Ha ősz, akkor új tanév. Ha pedig új tanév, akkor ismét beindul az International Seasons. Mivel mással, mint az International Culture Day in Pécs (ICDiP) zenei felhozatalával, és mikor máskor, mint a Pécsi Napok nyitónapján, szeptember 17-én?
A hónap közepén öt napra ismét megtelik kulturális programokkal a város, a zenei produkcióknak pedig ebben az évben is a Széchenyi tér ad majd helyet. Akárcsak tavaly, az idei rendezvénysorozatot is a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Igazgatóságának (PTE NI) nagyszabású zenei programja indítja majd. Az ICDiP egy olyan rendezvénysorozat, amely teret ad a városnak és az egyetemnek arra, hogy megmutassák kulturális sokszínűségüket. Egyben ez PTE NI International Seasons nyitónapja is, melyet követően számos zenei, irodalmi, kulturális és ismeretterjesztő program várja majd a város és az egyetem polgárait.
17.00 PTE Táncegyüttes: Tánc a világ körül
A PTE Táncegyüttes és a PTE PEAC Cheerleading szakosztály ismét közös műsorral lép fel. Mindkét csapat az idén 25 éves jubileumát ünneplő Táncoló Egyetem projektből nőtt ki. A kezdő szintű tánckurzusok mellett 2011 óta működik a PTE Táncegyüttes, mely a PTE azon hallgatóiból áll, akik tanulmányaik megkezdése előtt is már magas szinten űzték a tánc valamely ágát a versenytánctól a salsán át a show táncig. A Cheerleading Szakosztályban a nagyszámú egyetemi hallgató mellett már 4 éves kortól sportolhatnak az érdeklődők. Itt a pom táncot, jazztáncot, hip-hop-ot és az emelésekből, dobásokból, akrobatikából álló cheerleadinget próbálhatják ki. A csapat sokszoros magyar bajnok és egyetemi VB 3. helyezéssel is büszkélkedhet.
18.00 Sin Seekas (Szerbia)
Két kanál balkáni fűszerezésű fúvós, egy jó nagy bögre csípős ritmusszekció, betyár gitárszólók és egy minden lébenkanál énekesnő.
A vajdasági Sin Seekas zenekar 2010-ben akusztikus trióként indult kazooval és cajonnal, majd vált a vajdasági régió legmeghatározóbb magyar zenekarává. A szlovákiai, bulgáriai, szerbiai, boszniai és macedóniai fesztiválok színpadát robbantották már fel őszinte energiájukkal.
A Sin Seekas egy világzenei együttes, amely balkáni, ska, funk és rock zenei elemeket ötvöz, és egyfajta olvasztótégelyként működik Vajdaság, Szerbia és Magyarország között.
19.30 Colectivo Caribe
A budapesti-kolumbiai-venezuelai Colectivo Caribe zenéjében a cumbia a salsának és a jazznek ad randevút a színpadon - zene és tánc, vérpezsdülés.
Repertoájuk gerincét az Afro-Karibi zene, a salsa és a cumbia adja, de nem ijednek meg a bossa nova és samba stílusú daloktól, illetve a poposabb és közismert latin slágerfeldolgozásoktól sem.
A zenekar alapfelállása szerint kvartettben szokott fellépni, ám ezúttal egy fúvossal is kiegészül a csapat.
Guillermo Macsotay – ének, gitár
Koloncsák Zsolt – zongora
Aldober Acevedo – basszusgitár
Krommer Balázs – ütőhangszerek
21.00 Sena DagaDub feat. Lamine Siskora
A hazai könnyűzenei világ megkerülhetetlen ghánai-magyar énekesnőjének, Sena Dagadunak a Dagadub formációja az énekesnő meditatív, spirituális arcát mutatja meg. Sena egy igazi zenei kaméleon, minden nehézség nélkül belesimul az adott környezetbe, legyen az reggae vagy rockzene, disco vagy hiphop, de nem okoz gondot gospelt énekelni egy pápai szent misén vagy duettezni Presser Gáborral. Habár könnyűszerrel csavarja ujja köré a közönségét könnyed slágerekkel, számára a kihívást a mélyebb, meditatívabb, több figyelmet igénylő előadások jelentik. A jamaikai dub, a jazz fuvola és Sena füstös hangja egy igazán egyedi hangulatot teremt. Nem siet sehova, egyszerre változatos, de repetatív, megmutatja, hogy érdemes néha lelassulni és körülnézni ebben a végtelenül felgyorsult világban.
Ezúttal Lamine Siskora, szenegáli kora művésszel kiegészülve lép fel majd Pécsett.
A nyugat-afrikai kora, egy különleges, hagyományos húros hangszer mellyel Lamine a szenegáli zenei örökséget eleveníti meg, gazdag és sokszínű stílusokkal fűszerezve. Közös játékuk igazi zenei varázslatot hoz majd létre.
Sena Dagadu – ének
Élő Márton – billentyű, elektronika
Pásztor Ákos – fuvola
Lamine Siskora – kora
Ismételten megrendezte a korábban is nagysikerű PTE Sárkányhajó Regattát az...
A magyarországi Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat látogatottsága az évek során...
A Janus Pannonius Múzeum is csatlakozott az idei „Adj Bele Brancs!” kampányhoz...
Hagyományteremtő jelleggel idén már másodszorra szervezett a PTE Műszaki és...
Idén szeptember 26-án és 27-én rendezték meg a Pécsi Sürgősségi Napokat, melyen...
Szeptember 26-27-én sokakat mozgatott meg a XIX. Pécsi Sürgősségi Napok konferen...
A FIVOSZ, a Pécsi Tudományegyetem és Kozármisleny város közös szervezésében 2025...
2025 szeptemberétől táplálkozástudományi mesterképzést indít a Magyar Agrár- és...
A Pécsi Tudományegyetem Alumni Irodájának havonta jelentkező programsorozatának...
A Gyógyszerészek Világnapján, szeptember 25-én hármas jubileumot ünnepelt a Pécs...
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.