
A FIVOSZ, a Pécsi Tudományegyetem és Kozármisleny város közös szervezésében 2025. szeptember 25-én került megrendezésre a Gazdasági Fórum Kozármisleny, amely a térség gazdaságfejlesztési lehetőségeit és innovációs programjait állította középpontba. A program kiemelt célja volt, hogy közös gondolkodást indítson el a térség hosszú távú fejlődéséről és fenntartható gazdasági modelljéről és bemutassa a térség gazdaságfejlesztési lehetőségeit, valamint hidat teremtsen az önkormányzat, az egyetem, a vállalkozói szféra és a fiatal szakemberek között.
A fórum egyik kiemelt előadója volt Dr. Pohl Marietta Kozármisleny polgármestere, aki a város fejlődési irányairól beszélt. Emellett bemutatkozott a Pécsi Tudományegyetem UniNext Innovációs Programja is, vagyis hogy hogyan tud az oktatás és a kutatás összhangba kerülni a régió gazdasági igényeivel, és miként ösztönözhető az innováció. Az esemény során egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került, mely olyan kérdéseket vizsgált, mint a helyi adottságokban rejlő fejlesztési lehetőségek, valamint a gazdasági akadályok leküzdése.
Az afrikai kontinens az emberiség legősibb földrésze. Kiterjedése és színes...
Idén tizenhetedik alkalommal csatlakozott a Pécsi Tudományegyetem szeptember 26...
Ismételten megrendezte a korábban is nagysikerű PTE Sárkányhajó Regattát az...
A magyarországi Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat látogatottsága az évek során...
A Janus Pannonius Múzeum is csatlakozott az idei „Adj Bele Brancs!” kampányhoz...
Idén szeptember 26-án és 27-én rendezték meg a Pécsi Sürgősségi Napokat, melyen...
Szeptember 26-27-én sokakat mozgatott meg a XIX. Pécsi Sürgősségi Napok konferen...
2025 szeptemberétől táplálkozástudományi mesterképzést indít a Magyar Agrár- és...
A Pécsi Tudományegyetem Alumni Irodájának havonta jelentkező programsorozatának...
A Gyógyszerészek Világnapján, szeptember 25-én hármas jubileumot ünnepelt a Pécs...
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.