2026. szeptember 8-án és 9-én Budapestre, míg 10–11. között Pécsre érkezik a szabadulókamion, az a különleges, interaktív bűnmegelőzési eszköz, amely egy szabadulószoba élményén keresztül hívja fel a fiatalok figyelmét az emberkereskedelem és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire.
A holland Reshape Alapítvány által, holland kormányzati szervek támogatásával létrehozott szabadulókamion egy nyergesvontatóból és egy utánfutóra helyezett, szabadulószobává alakított konténerből áll.
A résztvevők egy interaktív történeten és játékos feladatokon keresztül kerülnek szembe az emberkereskedelem különböző aspektusaival,
miközben saját döntéseik is alakítják a történet alakulását.

A program Magyarországon már 2023-ban és 2024-ben is több helyszínen bemutatkozott, 2025-ben pedig Pécsen kutatás is kapcsolódott hozzá, amely azt vizsgálta, hogy az interaktív módszer milyen hatással van a résztvevők emberkereskedelemmel kapcsolatos ismereteire és attitűdjeire. A kutatás eredményei alapján a Szabadulókamion módszere érdemi változást képes előidézni a résztvevők tudásában és szemléletében.
2026-ban a program kettős céllal érkezik Magyarországra: Budapesten az NKE Rendészettudományi Kar hallgatói számára nyújt interaktív oktatási lehetőséget, Pécsen pedig középiskolások vehetnek majd részt a bűnmegelőzési programban.
A szabadulókamion legutóbbi pécsi látogatásáról már beszámoltunk, a cikk és a videó itt érhető el.

Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.