„Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” – Ismerd fel időben!

Esemény dátuma

2024-04-11 09:00 - 2024-04-11 16:30

Esemény helyszíne és címe

PTE ÁOK Elméleti Tömb mögött (Szigeti út 12.)


A „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat program” keretében a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének (továbbiakban: MOSZ) felkérésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (továbbiakban: OKFŐ) is részt vesz a 2024. április 11-i „Nemzeti Rákellenes Világnaphoz” kapcsolódó országos, négy helyszínt érintő szűrési programban: Budapesten, Pécsett, Debrecenben és Szegeden.


„Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” – Ismerd fel időben!

A MOSZ egyik fő célja az országos egészségfejlesztő és egészségmegőrző munka támogatása, ezért szervezi meg idén az OKFŐ-vel együtt az "Ismerd fel időben" kampányt. Sajnos ma hazánkban világszinten is kiemelkedően sok a rosszindulatú daganatos megbetegedés miatti halálozások száma. A MOSZ ezért is kiemelten fontosnak tartja a megelőzés fontosságának hangsúlyozását, hiszen a szűrővizsgálatoknak és az egészséges életmódnak nagy szerepe van a betegségek megelőzésében. Ezért is választotta a MOSZ tavaly a Rákellenes Világnap, idén pedig a Nemzeti Rákellenes Nap hetét a rendezvény megvalósítására.

A MOSZ a négy hazai orvosi egyetem hallgatóiból áll, akik a tanulmányaik mellett önkéntes formában - főleg laikusok számára - egészségnevelő munkát végeznek. Jelen eseményen az orvostanhallgatók a rosszindulatú megbetegedések kialakulását leginkább elősegítő életviteli szokásokkal és az egészséges alternatívákkal kapcsolatban adnak tanácsot az érdeklődőknek. Ezzel a MOSZ célja nem csak a résztvevők, hanem a jövő orvosainak érzékenyítése is az életmódváltás és a prevenció fontosságára.

A szűrőbuszon dolgozó munkatársak szájüregi szűrést és/vagy nőgyógyászati vizsgálatot, és melanomaszűrést biztosítanak a lakosság részére. A szűrővizsgálatokon túl általános állapotfelmérést - mely magába foglalja a kérdőíves kockázatbecslést, testösszetétel mérést és elemzést, ujjbegyből történő vérvétellel vércukor-, koleszterin- és húgysavszint meghatározást, vérnyomás, pulzus-, véroxigén-telítettség mérést – is végeznek. A vizsgálatok eredményeiről az egészségügyi szolgáltató munkatársai tájékoztatják a résztvevőket, valamint egyénre szóló tanácsadást nyújtanak.

Helyszínek:

  • Budapest – Groupama Aréna, 9:00-16:30 óra között

Szűrések: általános állapotfelmérés, szájüregi szűrés, melanomaszűrés

Szűrést végzi: Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

 

  • Pécs – PTE ÁOK Elméleti Tömb mögött (Szigeti út 12.), 9:00-16:30 óra között

Szűrések: általános állapotfelmérés, szájüregi szűrés, melanomaszűrés

Szűrést végzi: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

 

  • Debrecen – Nagyerdei Stadion Északi Rendezvénytér (Nagyerdei park 12.), 9:00 – 15:00 óra között

Szűrések: általános állapotfelmérés, nőgyógyászati vizsgálat, melanomaszűrés 

Szűrést végzi: Debreceni Egyetem Klinikai Központ

 

  • Szeged – Dóm tér, 9:00-17:00 óra között

Szűrések: általános állapotfelmérés, szájüregi szűrés, melanomaszűrés

Szűrést végzi: Békés Vármegyei Központi Kórház

 

Várjuk az érdeklődőket szeretettel!

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!