Március 20-23. között kerül megrendezésre a PTE Agykutatás Hete 2019. programsorozat, melynek részeként izgalmas panelbeszélgetéseket hallgathatunk meg a bűnözői elme vizsgálatáról, az életünket befolyásoló traumákról és a mindenkit egyre inkább foglalkoztató mesterséges intelligenciáról. Emellett az esemény utolsó napján egész napos családi program várja az érdeklődőket a Reggeliben, ahol a legkisebbek játékos feladatokat oldanak majd meg, míg szüleik érdekes előadásokon vehetnek részt.
Mindeközben a pécsi középiskolások komoly kihívással néznek szembe, hiszen egy verseny (gimiChallange) keretein belül építik meg saját mesterséges intelligenciájukat és választható formában mutatják be azt a szakmai zsűrinek.
A szervezők esténként 18:00 órától várják az érdeklődőket a Reggeliben. Első nap MIt hoz a jövő? címmel a mesterséges intelligencia kapcsán felmerülő etikai, jogi, pszichológiai és műszaki kérdések kerülnek górcső alá. Ez a program két felvonásban is lemegy, hiszen az esti panelbeszélgetésen túl egy a gimnazistákat megszólító változat is megszervezésre kerül, szintén első napon a PTE BTK-TTK Vargha Damján konferenciateremben, 14:00 órától.
Az ezt követő napon Maradandó SOKKélményben lehet részünk, hiszen olyan életünk során átélt traumák és élmények kerülnek a felszínre, amelyek feldolgozása valakinek könnyű feladat, valaki viszont egy életen át cipeli a terhét.
Március 22-én, pénteken igazságügyi klinikai szakpszichológussal, rendőrnyomozóval és egy a büntetés-végrehajtásból érkező szakemberrel vizsgálják a bűnözői elmét. Konkrét eseteken, személyes tapasztalatokon, megfigyeléseken keresztül mutatják be a patológiás elme működését.
Az esemény zárónapján, szombaton egy egész napos programkínálattal készülnek a szervezők, melynek helyszínt továbbra is a Reggeli biztosít. A családi programok célközönsége igen széles, hiszen a nap folyamán a legkisebbektől a felnőttekig, mindenkinek szerveznek programot. Az apróságokkal animátorok foglalkoznak majd, míg szüleik a következő témákban mélyedhetnek el szakemberek segítségével. [Férfi agy és női agy (hasonlóságok, különbségek)] [Férfi - nő szerepek a baba után] [Válaszkész nevelés]
Egy kifejezetten a középiskolásokra fókuszáló versenylehetőség (gimiChallange) is helyet kap a szombati napon. 6x4 fős csapat száll harcba és építi meg az általuk elképzelt mesterséges intelligenciát. Majd annak előnyeit és hátrányait (ha van) is összegyűjtve választható formában (prezentáció, kisvideó, épített robot, stb.) mutatják be azt a szakmai zsűrinek, akik három kategóriában hirdetnek nyertes csapatot.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.