Bogsch Erik

Avatás dátuma
Kar neve
Egészségtudományi Kar

A Pécsi Tudományegyetem 2026. március 12-én tartotta díszdoktoravató ünnepi szenátusi ülését, amelyen Doctor Honoris Causa címet adományozott Bogsch Erik részére.

Bogsch Erik a Richter Gedeon Nyrt. Örökös Tiszteletbeli Elnöke, korábbi vezérigazgatója. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte, ahol 1970-ben vegyészmérnöki, majd 1974-ben okleveles mérnök-közgazdász végzettséget szerzett.  
1970 és 1977 között a kutatás-fejlesztés területén töltött be különböző pozíciókat a Társaságnál. 1977 és 1982 között a Medimpex irodavezetője Mexikóban. 1982-1988 között a Társaság fejlesztési főmérnök helyettese. 1988 és 1992 között a Medimpex UK ügyvezető igazgatója Londonban. 

1992-től 2017 novemberéig a Richter Gedeon vezérigazgatója. Az 1990-es évek elején súlyosan eladósodott Richtert állami segítség nélkül, saját erőből kívánta rendbe hozni. Az új stratégia a hagyományos innováció fokozását, a Társaság működésének gazdaságosabbá tételét, általában a hatékonyság növelését követelte. A régió első gyógyszercégeként 1994-ben a Richter részvényei nyilvános kibocsátás keretében tőzsdére kerülnek. 1998-ban elindította a Richter regionális terjeszkedését, termelő leányvállalatok létesülnek Romániában, Lengyelországban és Oroszországban. 2007-ben Németországban megalakították a Richter-Helm biotechnológiai vegyesvállalat. 2010-ben a Richter tovább erősíti nőgyógyászati tevékenységét felvásárlások révén. 2014-től megindult a Richter latin-amerikai terjeszkedése. 
A 2016. év ipartörténeti sikert hoz a Richter és a magyar gyógyszerszektor számára: Amerikában piacra kerül a Richter originális antipszichotikuma, a cariprazine. A készítmény itthon 2017-ben elnyeri az Innovációs Nagydíjat. 2019-ben piacra került a Richter első saját fejlesztésű bioszimiláris terápiája, a Terrosa, ami a csontritkulás kezelésére szolgál. 

Bogsch Erik elnök úr szakmai tevékenységét, életművét a piaci szereplők, az akadémiai szféra és az állam számos alkalommal elismerte: Széchenyi-díj (2001), Gábor Dénes-díj (2006), Semmelweis Egyetem tiszteletbeli szenátora (2006), Kőbánya Díszpolgára (2012), Figyelő - Az Év Embere-díj (2016), Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje díj (2017), Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem díszpolgára (2022), A Menedzserszövetség és a Gránit Bank közös Év Menedzsere Életműdíj 2023. évi kitüntetettje; A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Szent László- díjazottja (2024); A Debreceni Egyetem Szenátusa Cívis Honoris Causa díjazottja (2024); Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusi Érdemérem (2024).

A Bogsch Erik elnök úr vezette Richter Gedeon Nyrt. és a Pécsi Tudományegyetem közötti szakmai együttműködés több évtizedes múltra tekint vissza. 

A PTE és a Richter közötti modernkori szakmai együttműködés kialakításában az Egyetem részéről Prof. Dr. Szolcsányi János akadémikus úr játszott meghatározó szerepet az 1990-es évektől, aki a Richter tudományos tanácsadója is volt. 

A Richter 2004 óta rendezi meg a hazai orvosképző egyetemeken a nagy érdeklődésnek örvendő Richter Tudós Klub sorozatát, melynek a PTE is aktív résztvevője. 

2006-ban nyílt meg a Pécsi Tudományegyetem - Richter Gedeon Rt. Analgetikum Kutatólaboratórium a Pázmány Péter Pályázat keretében. 

2008-tól kezdődött az egészségbiztosítási adatelemzési és egészség-gazdaságtani együttműködés a PTE ETK Egészségbiztosítási Intézete és a Richter között. 

2010-ben került aláírásra az együttműködési megállapodás a Pécsi Tudományegyetem és a Richter között, melynek révén a Richter Gedeon Talentum Alapítványnak köszönhetően – melynek kurátora Prof. Dr. Kovács L. Gábor akadémikus úr – ösztöndíjakat nyerhetnek el a PTE kiemelkedő eredményeket elérő doktorandusz hallgatói is. 

2014-ben Kővágószőlősön megnyílt a Grastyán Endre Kutatóközpont, ahol a PTE és a Richter szakemberei közösen végeznek kutatásokat a magasabb rendű agyműködésről. 

A Richter Gedeon Nyrt. képviselője részt vett a PTE egyik legnagyobb, egészségügyi adatelemzési innovációs projektjének a Tanácsadó Testületében (ETK Egészségbiztosítási Intézet: ’Hálózatos analitikai és adathasznosítási lehetőségek az egészségügyben’ 2017-2021). A Richter Gedeon Nyrt. „Richter Egészségváros” programjában 2021-ben a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáját támogatta. 

A PTE 2021-ben alakult Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriuma szakmai kapcsolatban áll a Richter Gedeon Gyógyszergyárral. 

2023-ban elnyert sikeres pályázat eredményeként több mint 5 milliárd forint értékben valósul meg a PTE és a Richter Gedeon Nyrt. konzorciális együttműködésében a Krio-elekronmikroszkóp Kompetencia Központ kialakítása a PTE Szentágothai János Kutatóközpontban.

A PTE Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriuma 2024. januárjától részt vesz a Richter Reprodukciós Hálózat munkájában, annak központi laboratóriumaként is működve.

A Web of Science tudományos adatbázis 1996-2024 között 80 olyan közleményt tart nyilván, amelyet a Pécsi Tudományegyetem és a Richter munkatársai közösen jegyeznek.

Bogsch Erik elnök úr irányítása alatt a Richter Gedeon cégcsoport egy nehéz helyzetben lévő kelet-európai generikus gyógyszergyárból a nagy nemzetközi piacokon is megjelenő, originális készítményekre fókuszáló független, innovatív vállalattá alakult át. Korát megelőzően alakított ki érdemi és hozzáadott értéket jelentő ipari és akadémiai együttműködéseket, melynek keretében a Richter Gedeon Nyrt. és a Pécsi Tudományegyetem folyamatos és eredményes munkát végez az orvos-biológiai kutatások, a gyógyszerfejlesztés és az egészségügyi adatvagyon elemzések területén.