John Raven

Avatás dátuma
Kar neve
Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar

John Raven, a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrási Fejlesztési Kar díszdoktora. Avatásának időpontja: 2013. március 14.
 

John Raven

 

John Raven, 1936-ban született Skóciában, pszichológusi okleveleit Aberdeen-ben (B.Sc. 1959) és a London School of Economics-on (M.A., 1960); tudományos fokozatát Dublinben szerezte meg (Ph.D. Trinity College, 1982).

Raven korai kutatása a problémamegoldó gondolkodás természetével és mérhetőségével foglalkozott. Ezt követően a televízió gyermekekre gyakorolt hatását vizsgálta a London School of Economics-on. Később a londoni Állami Társadalom Kutató Intézeten a brit általános és középiskolai oktatás kiértékelésével bízták meg. 1968-ban Írországban vállalt megbízást az ottani Állami Gazdasági és Társadalomkutató Intézeten. Itt a gazdasági és társadalmi fejlődéssel kapcsolatos értékeket, attitűdöket és intézményi struktúrákat tanulmányozta, két nemzetközi felnőttoktatási tanulmányban vett részt, valamint egy továbbin a felnőttek politikai kultúrájáról. 1976-óta, részben a Skót Oktatáskutató Tanács munkatársaként, részben függetlenül, jelentős nemzetközi vizsgálatokat végzett a Progresszív Mátrix [intelligencia] teszttel, vizsgálta az iskola előtti képzési program hatékonyságát. Tanulmányozta a munkahelyen és a társdalomban szükséges kompetenciákat, és azok mérhetőségét és fejlesztését. Kutatását kiterjesztette a gazdasági válságáért felelős értékek, prioritások és inkompetencia-mintákra, valamint a gazdasági és politikai bürokrácia rendszereinek tevékenységére. Legújabb vizsgálatai azoknak a láthatatlan társadalmi erőknek a hálózatára irányulnak, amelyek elsődlegesen meghatározók mind az egyéni, mind a társas viselkedésre. Ez a kutatásterület szociokibernetika néven vált ismertté.

Több mint kétszáz, a tudomány világában nagy figyelmet kiváltó szakközleménye van.

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!