A reneszánsz egyik leghíresebb költője, az első név szerint ismert magyar költő, politikus, humanista, 1459-től haláláig pécsi püspök. Verseit latinul írta.

1447-től Ferraraban, Veronese magániskolájában tanult, majd 1454-től a padovai egyetemen jogi tanulmányokba kezdett. 1459-től pécsi püspök, diplomáciai, politikai tevékenysége mellett élete végéig írt verseket. Költészetének anyaga, nyelve és hangulata az itáliai humanizmusból eredeztethető, verseinek világképe a humanizmus szellemében alakult ki. Nagyra értékeli a földi életet, a békét, a kultúrát, a természetet és a költői halhatatlanságot.

 De amygdalo in Pannonia nata (Latin)
Quod nec in Hesperidum vidit Tirynthius hortis,
   Nec Phaeaca, Ithacae dux, apud Alcinoum,
Quod fortunatis esset mirabile in arvis,
   Nedum in Pannoniae frigidiore solo;
Audax per gelidos en! floret amygdala menses,
   Tristior et veris germina fundit hyems.
Progne, Phylli tibi, fuit expectanda; vel omnes
   Odisti iam post Demophoonta moras?
 
Egy dunántúli mandulafáról 
Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
  Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
  Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
  Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
  Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

(Weöres Sándor fordítása)