#PTE - Magyarország első egyeteme - 2. rész

2017.

december

04.

Az új PTE-s mini websorozat második része is megtekinthető már, megtalálható a közösségi médiában és a PTE fórumain is.


 

A kis csapat (Dóri, Dávid, Tomi) összeállt. Elindul a forgatás. Lássuk mit tud kihozni Dóri Magyarország első egyetemének bemutatásából – karok, szakok, hallgatók, doktori iskolák stb. – de az egyetem nem csak ebből áll ám!

Az első epizódról »

 


 

 Interjú Dórival, a filmet forgató főszereplőnkkel, aki jelenleg is a BTK hallgatója:

 

Kérlek, áruld el az olvasóknak, hogy hány éves vagy, az egyetem melyik karára jársz, illetve mit tanulsz a Pécsi Tudományegyetemen?
Tizenkilenc éves vagyok és másodéves a Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakán.

 

Mivel szeretsz foglalkozni szabadidődben?
Hál' Istennek számos dologgal van lehetőségem foglalkozni a tanulmányaim mellett. Az Improvokál társulat tagjaként improvizációs színházzal foglalkozunk, a Szenes Klub dolgozójaként biztosítjuk a nappali pihenést és az esti bulikat az egyetemistáknak, a PSZIESZTA, azaz a Pécsi Pszichológus Napok szervezőjeként marketinges szekcióban tevékenykedem - a tavaszi háromnapos főeseményünk mellett évközi light eseményeink is vannak, amiken izgalmas, szakunkhoz kapcsolódó programokkal várjuk az érdeklődőket -, és egyébként magánénekre is van szerencsém járni a Kodály gimnáziumba.

 

Amikor jelentkeztél a szereplőválogatásra, gondoltad volna, hogy végül téged választanak ki a női főszerepre?
Őszintén szólva viszonylag szórakozottan álltam a jelentkezéshez, el is bohóckodtam kicsit. A jelentkezéshez szükséges videóm készítése közben például állítgattam a kamerát, és néha elkalandoztam a tárgytól is, mert rettenetesen sokat tudok beszélni. Ja, és 5 perces lett az egész, pedig 1-2 percet kértek, ráadásul határidő után küldtem el, mondván, hogy nincs rossz ötlet, egy próbát talán megér még. Mindezek után másnap csörgött a telefonom, hogy pontosan ilyen karakterre lenne szükség. Hát, nem igazán számítottam rá.

 

Hogyan tetszett az első nyilvános epizód?
Nagyon szeretem a kis bevágásokat, amikkel elég szuper hangulatot adtunk a videóknak. A szöveges részekből nem lesz már ennyi a következőkben, aminek örülök. Várom már, hogy kijöjjön a többi rész is, mert nekem is ugyanúgy meglepetés a végeredmény, mint bárki másnak.

 

Mivel szeretnél foglalkozni a tanulmányaid végeztével?
Nagyon sok dolog érdekel jelenleg, rengeteg ötletem van. Egészen biztosan nem egy dologgal fogok foglalkozni a tanulmányaim után. Érdekel a pszichológia, jelenleg azon belül leginkább a szervezeti pszichológia, de ugyanúgy imádom a színházat és a médiát is.

 

 

Rovat

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!