Pedagógusnapi és Díszoklevél Átadó Ünnepi Szenátusi Ülés a Pécsi Tudományegyetemen

2018.

május

27.

Egyetemünk Pedagógusnapi Ünnepi Szenátusi Ülést rendezett 2018. május 26-án, szombaton melynek keretében a Pécsi Tudományegyetemen és jogelőd intézményeiben 50, 60 és 65 éve diplomát szerzett pedagógus, jogász, illetve műszaki végzettségű hallgatóink arany, gyémánt és vas okleveleinek, valamint egyetemi kitüntetések és elismerések átadására került sor.


 

Az Egyetem – a Szenátus javaslatára, az oktatásért felelős miniszter előterjesztésére, a köztársasági elnök előzetes hozzájárulásával – „Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae” kitüntetéssel avathatja doktorrá azt a személyt, aki középiskolai tanulmányait, egyetemi alapképzési vizsgáit és doktori tanulmányait - ideértve a szigorlatot és a védést is - jeles rendűen teljesítette.

 

Munkája elismeréseként a köztársasági elnök megbízásából a Pécsi Tudományegyetem rektorától, Dr. Bódis Józseftől arany gyűrűt és díszoklevelet vehet át: 

 

Dr. Szijártó Valéria Irén

 

Diplomaszerzésük jubileuma alkalmából, több mint fél évszázadon keresztül a szakmájukban végzett munkájuk, közmegbecsülésre érdemesítő tevékenységük elismeréseképpen a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa jubileumi díszoklevelet adományozott az egyetem egykori hallgatóinak.

 

Diplomaszerzésének 50 éves jubileuma alkalmából az Állam- és Jogtudományi Kar doktoraként jogász arany díszoklevelet vehet át:

 

Dr. Abaligeti Gallusz Imre

Dr. Anna Jäckel

Bánki Károly Józsefné Dr. Incze Ágnes

Dr. Borza János

Dr. Bősz Endréné Dr. Wéber Aranka

Dr. Farkas László István

Dr. Hajdara Mária

Dr. Horváth Katalin

Dr. Incze Béla

Dr. Kövér István

Dr. Nőt László

Rennerné Dr. Nyúl Erzsébet

Dr. Sebestény Tamás

Dr. Sitkéry Judit

 

Diplomaszerzésének 65 éves jubileuma alkalmából jogász vas díszoklevelet vehet át:

 

Dr. Gátos György

 

Diplomaszerzésének 50 éves jubileuma alkalmából arany díszoklevelet vehet át:

 

Árkosné Csapó Gizella, orosz-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Bálint Piroska, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Dr. Barics Ernő, orosz-délszláv szakos általános iskolai tanár

Bartal Lőrinc, történelem-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Berecz Vidorné Benkő Kónya Éva, magyar-rajz szakos általános iskolai tanár

Béres János, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Berkes István Józsefné Hegyi Mária, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Bíró Lajos, történelem-ének szakos általános iskolai tanár

Bóbis Tibor, történelem-földrajz szakos általános iskolai tanár

Büki Sarolta, orosz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Csonka Miklósné Gillich Mária Gabriella, magyar-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Csömöri Lászlóné Gazdag Erzsébet, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Deákné Majorossy Margit, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Dolgos Jánosné Papp Irén, történelem-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Dóri Tóth Zoltán Antalné Mester Marianna, magyar-ének szakos általános iskolai tanár

Farkas Györgyné Dulánszky Ágnes, történelem-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Farkas Péter Pál, történelem-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Ferenczyné Dr. Kardos Ildikó, magyar-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Flaskár Mihályné Németh Ilona, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Fülöp Zoltánné Bráder Katalin, orosz-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Dr. Gaál Attiláné Barcsay Katalin, történelem-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Galamb Lászlóné Horváth Julianna, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Garisa Józsefné Paizer Márta Ilona, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Gelencsér Mihályné Csokona Erzsébet, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Gersei Ferenc, történelem-földrajz szakos általános iskolai tanár

Gömöriné Bakos Annamária, történelem-ének szakos általános iskolai tanár

Győr Sándorné Kollár Gabriella, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Heves Ferenc, német-ének szakos általános iskolai tanár

Honti Apollónia Krisztina, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Hortobágyi Józsefné Farkas Éva, magyar-német szakos általános iskolai tanár

Horváthné Szemerédi Mária, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Jassó Lászlóné Rancsó Ida, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Kalász János, történelem-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Dr. Kisasszondy Éva, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Kiss Ákosné Rimanóczi Andrea, magyar-rajz szakos általános iskolai tanár

Dr. Kőrös Erzsébet, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Körpöly Ibolya, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Kötcsei Gabriella, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Magyar Istvánné Kovács Borbála, történelem-földrajz szakos általános iskolai tanár

Marinovné Hajas Zsuzsanna, történelem-földrajz szakos általános iskolai tanár

Mascha Zsuzsanna, magyar-német-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Miszlai József, történelem-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Mózner Gézáné Szindekovics Anna, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Muhovitsné Ujvári Klára Marianna, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Nádor Rudolfné Grosch Erzsébet, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Nyári Gyuláné Bugány Margit, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Dr. Papp Tivadarné Mácssai Zsuzsanna, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Perneczky Lászlóné Bódy Zsuzsanna, magyar-ének szakos általános iskolai tanár

Pirk János, orosz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Pöstényi Balázsné Peresztegi-Nagy Mária, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Dr. Rádler Antalné Varga Anna Mária, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Regőczi Anna, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Regőczi Istvánné Sipos Magdolna, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Dr. Reichstetter Ferencné Rozits Marianna, történelem szakos általános iskolai tanár

Sáfár Béláné Dr. Kováts Margit, orosz-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Sándor Péter Pál, orosz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Somkuti Ágnes, orosz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Stadler Lászlóné Várhegyi Éva, magyar-ének szakos általános iskolai tanár

Dr. Strasszer Ignácné Réti Regina Erzsébet, magyar-német szakos általános iskolai tanár

Svastics Pálné Bogáthy Zsuzsanna, magyar-rajz szakos általános iskolai tanár

Szabó István Lászlóné Karáth Marianna, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Dr. Szalai Zsuzsa, történelem-földrajz szakos általános iskolai tanár

Szalontai Ferencné Kersits Erzsébet, történelem-földrajz szakos általános iskolai tanár

Szaniszló Jánosné Zöld Anna, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Szigethy Marianna, orosz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Tihanyi József, magyar-ének szakos általános iskolai tanár

Dr. Tomcsányiné Goróczi Katalin, magyar-rajz szakos általános iskolai tanár

Tölgyesiné Balaskó Magdolna, orosz-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Varga Lajos, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Varjas Istvánné Mayer Éva, magyar-rajz szakos általános iskolai tanár

Várkövi Alice, magyar-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Dr. Vass Jánosné Fehér Irén, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Zámbó Ferencné Perger Erzsébet, magyar-ének szakos általános iskolai tanár

 

Diplomaszerzésének 60 éves jubileuma alkalmából gyémánt díszoklevelet vehet át:

 

Auth Béláné Szekeres Magdolna, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Pacsi Krisztina, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

Sárdi Józsefné Czeglédi Éva, magyar-történelem szakos általános iskolai tanár

Szabadi Mihályné Erőss Mária, magyar-orosz szakos általános iskolai tanár

 

Diplomaszerzésének 65 éves jubileuma alkalmából vas díszoklevelet vehet át:

 

Légrádi István, magyar-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Németh Ernő, magyar-ének-zene szakos általános iskolai tanár

 

Diplomaszerzésének 60 éves jubileuma alkalmából gyémánt díszoklevelet vehet át:

 

Mészárosné Hegyi Piroska, óvónő

 

Diplomaszerzésének 65 éves jubileuma alkalmából vas díszoklevelet vehet át:

 

Arató Lászlóné Bocz Gizella, óvónő

Mikola Lajos, általános iskolai tanító

Szabó Jenő, általános iskolai tanító

 

Diplomaszerzésének 70 éves jubileuma alkalmából rubin díszoklevelet vehet át:

 

Kurucz Antalné Takács Rozália, népiskolai tanító

 

Az jogelőd Pécsi Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikumban vegyipari gépész szaktechnikus oklevelet szerzett és ünnepségünk keretében arany díszoklevelet vehet át:

 

Csorba László

Harmat Tamás

Hollósi Gyula

Kőhler Dezső

Kujbus István

Kungl Jánosné Bálint Erzsébet

Mátyási István

Mihalovics Gábor

Páldi Ede

Papp Róbert

S. Horváth Tünde

Tobola Tamás

Tóth László

Tóvári János Kálmán

Törteli Ildikó

Ungár István

Ungor Imréné Wihl Margit

 

Diplomaszerzésének 50 éves jubileumát ünnepli, és arany díszoklevelet vehet át:

 

Agg Péterné Skriba Judit, matematika-műszaki szakos általános iskolai tanár

Antal István, matematika-műszaki szakos általános iskolai tanár

Baranyai Zoltán Józsefné Zugmann Mária Valéria, földrajz-rajz szakos általános iskolai tanár

Bihari Lászlóné Balogh Adél, matematika-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Bognár Matild, matematika-rajz szakos általános iskolai tanár

Bozor Imréné Dallmann Ágnes, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Csűrös Istvánné Páldy Ildikó, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Dér Gyuláné Földes Klára, matematika-műszaki szakos általános iskolai tanár

Dr. Doszpoth Csabáné Mrakovics Lívia Anna, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Dr. Elekes Károlyné Németh Éva, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Fazekas Istvánné Domján Magdolna, matematika-kémia szakos általános iskolai tanár

Fazekas Piroska, mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok szakos általános iskolai tanár

Feje István Józsefné Ulrich Márta Mária, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Gelencsér Istvánné Schmieder Ilona, matematika-kémia szakos általános iskolai tanár

Gerencsér Lászlóné Keresztes Mária, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Gertig Károlyné Szamos Teréz, földrajz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Gubicza Antal, földrajz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Györe Tiborné Hadarits Zsuzsanna, matematika-kémia szakos általános iskolai tanár

Hamerli Emilné Kelemen Gizella, matematika-kémia szakos általános iskolai tanár

Heidekker Györgyné Dévényi Katalin, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Heves Ferencné Szakács Rozália, földrajz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Dr. Horváth Béláné Kovács Györgyi, matematika-műszaki szakos általános iskolai tanár

Horváth János, földrajz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Dr. Illés Istvánné Vizler Jolán, biológia-kémia szakos általános iskolai tanár

Jánosa Istvánné Prattinger Erzsébet, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Jesztrebinácz Mária, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Juhász Kálmánné Berta Katalin, biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

Kasza Anna, matematika-kémia szakos általános iskolai tanár

 

Kersák József, biológia-mezőgazdasági ismeretek szakos általános iskolai tanár

Kersák Józsefné Góla Márta, biológia-mezőgazdaság szakos általános iskolai tanár

Koós Istvánné Hodvogner Margit, biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

Dr. Kovács Jánosné Cser Marianna, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Kovácsné Bulkay Julianna, földrajz-rajz szakos általános iskolai tanár

Kutas Ágnes, matematika-műszaki szakos általános iskolai tanár

Kutasi Józsefné Temesi Klára, mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok szakos általános iskolai tanár

Lelkes Lászlóné Zentai Ágnes, biológia-kémia szakos általános iskolai tanár

Lőcsei Géza Miklós, műszaki ismeretek és gyakorlatok szakos általános iskolai tanár

Lőrincné Dr. Keller Mária, biológia-mezőgazdasági szakos általános iskolai tanár

Dr. Lukács Ákosné Csoknyai Éva, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Lür István, biológia-rajz szakos általános iskolai tanár

Máhig Józsefné Kövi Etelka, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Marosi László, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Marosi Lászlóné Debreczeni Mária, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Minorics Béláné Sövény Teréz, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Murai Jánosné Szabó Erzsébet, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Nagy Istvánné Tóth Mária, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Nagy Lászlóné Borbély Klára, matematika szakos általános iskolai tanár

Németh Karola, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Ország Lászlóné Tóth Zsuzsanna, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Pap Lajos Istvánné Bertalan Ilona, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Páricsi Piroska, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Pataky Csaba, biológia-mezőgazdasági ismeretek szakos általános iskolai tanár

Révész Jánosné Berkes Erzsébet, matematika-ének-zene szakos általános iskolai tanár

Schmidt Jánosné Csepiga Annamária, biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

Simon Gyuláné Markó Erzsébet, biológia-mezőgazdasági ismeretek szakos általános iskolai tanár

Szabó Józsefné Németh Rozália, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Székely Gézáné Füzes Margit, földrajz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Dr. Szűcs József, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Tandaryné Révi Erzsébet, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Temesi Endre Miklós, műszaki ismeretek és gyakorlatok szakos általános iskolai tanár

Tomor Pálné Tóth Éva, matematika-kémia szakos általános iskolai tanár

Tóth Ferencné Dely Mária Lujza, biológia-mezőgazdasági ismeretek szakos általános iskolai tanár

Dr. Tóth Péterné Nagy Klára, biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

Vámos Ferencné Fábrics Mária, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Varga Mihályné Kis Ágota Mária Éva, biológia-mezőgazdasági ismeretek szakos általános iskolai tanár

Varga Sándorné Balogh Mária, matematika-kémia szakos általános iskolai tanár

Vargáné Marton Klára, matematika-műszaki szakos általános iskolai tanár

Virághné Dalos Ildikó, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Dr. Winkler Ernőné Sebestyén Magdolna, matematika-kémia-műszaki ismeretek és gyakorlatok szakos általános iskolai tanár

Zachar Tünde, biológia-mezőgazdasági szakos általános iskolai tanár

Zsebők Jánosné Pócs Friderika, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

 

60 éves jubileuma alkalmából gyémánt díszoklevelet vehet át:

 

Dr. Erhardt Imre, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Gyurity Marin, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Dr. Harsányi Károlyné Horváth Rozália, matematika-kémia szakos általános iskolai tanár

Kóbor Ferenc, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Kovács Sándor, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Dr. Kovács Sándor, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Köller Sándorné Pölöskei Mária Anna, biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

Lipovits Károly, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Lippai Gusztávné Iznéczi Emília Emma, biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

Menyhei György, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Mészáros Györgyné Poór Judit, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Miehle Béla, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Németh Lajos, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Németh Lajosné Szabó Anna, biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

Panácz Antal, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Pásztor István, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Schlittné Platthy Ilona, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár

Szécsei János, biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár

Szeder Piroska, biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

Vajda Imréné Deák Anna, biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

 

65 éves jubileuma alkalmából vas díszoklevelet vehet át:

 

Hargitai Ottó, földrajz-rajz szakos általános iskolai tanár

Szabó István, természetrajz-testnevelés szakos általános iskolai tanár

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, elismerő oklevelet adományozott a Pécsi Tudományegyetem alábbi munkatársai részére:

 

Kovács Istvánné, a Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda nyugalmazott igazgatója

Kovács Emőke, a Kancellária Humánpolitikai Igazgatóságának osztályvezetője

Károly Zsuzsanna, a Kancellária Kancellári Hivatalának osztályvezetője

Onhausz Nikolett, a Kancellária Közbeszerzési Igazgatóságának közbeszerzési szakértője

Moszlovác Dalma, a Kancellária Közgazdasági és Kontrolling Igazgatóságának ügyvivő szakértője

Dr. Orbán Krisztina, a Kancellária Műszaki Szolgáltatási Igazgatóságának műszaki főosztályvezetője

Csukáné Jäckl Ildikó, az Oktatási Igazgatóság irodavezetője

 

A Pécsi Tudományegyetem rektora Arany Katedra Díjat adományoz azoknak az általános iskolai és középiskolai pedagógusoknak, főiskolai és egyetemi oktatóknak, akik kiemelkedő oktató-nevelő munkát végeznek, és jelentős eredményeket érnek el a tehetséggondozás területén.

 

A 2018. esztendőben Arany Katedra-díjban részesül:

 

Dr. Tilk Péter, az Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense

Dr. Rozsos István, az Egészségtudományi Kar professor emeritusa

Koncz Károly, a Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda gimnáziumi tanára

Dr. Berki Tímea, a Klinikai Központ professzora

Dr. Ásványi Zsófia, a Közgazdaságtudományi Kar adjunktusa

Dr. Horváth Béla, az Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar professzora, a Kar dékánja

Dr. Iványi Péter, a Műszaki és Informatikai Kar professzora

Dr. Almási Gábor, a Természettudományi Kar egyetemi docense

 

A Pécsi Tudományegyetem Rektora a szervezeti egységek vezetőinek javaslatára magas színvonalú és lelkiismeretes munkájuk elismeréseképpen rektori dicséretbenrészesítette az alábbi munkatársakat:

 

Dr. Ferencz Barnabás, az Állam- és Jogtudományi Kar tanársegéde

Dr. Rendeki Szilárd, az Általános Orvostudományi Kar klinikai főorvosa

Dr. Rugási Endre, az Általános Orvostudományi Kar testnevelő tanára

Dr. Vértes Zsuzsanna, az Általános Orvostudományi Kar egyetemi docense

Dr. Ágoston István, az Egészségtudományi Kar adjunktusa

Szabó Csilla, az Egészségtudományi Kar kari oktatásszervezési koordinátora

Ambrus Attila József, az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont szaktájékoztató könyvtárosa

Rab Csilla, a Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda tanítója

Werner Réka, az Idegen Nyelvi Központ ügyvivő szakértője

Vasné Hegedüs Zsuzsanna, a Kancellária Egészségügyi Gazdálkodási Igazgatóságának ügyvivő szakértője

Dr. Füller Viktória, a Kancellária Kancellári Hivatalának osztályvezető jogtanácsosa

Barkó Kriszta, a Kancellária Közbeszerzési Igazgatóságának gazdasági ügyintézője

Hábelné Kocsis Éva, a Kancellária Közgazdasági és Kontrolling Igazgatóságának pályázati referense

Parti József, a Kancellária Műszaki Szolgáltatási Igazgatóságának műszaki ügyintézője

Patak Ákos, a Kancellári Műszaki Szolgáltatási Igazgatóságának műszaki ügyintézője

Kürti Péter, a Kancellária Pályázatmenedzsment és Innovációs Igazgatóságának projektmenedzsere

Pólicsné Csongor Zsanett, a Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika ügyvivő szakértője

Békés Csaba Istvánné, a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika általános ápolója

Szabóné Monok Márta, a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika asszisztense

Dr. Balikó Zoltán, a Klinikai Központ I. sz. Belgyógyászati Klinika főorvosa

Óvári Zoltán, a Klinikai Központ Idegsebészeti Klinika műtőssegéde

Szabóné Dr. Schirm Szilvia, a Klinikai Központ Központi Gyógyszertár részlegvezető intézeti szakgyógyszerésze

Hegedüs Zsuzsanna, a Klinikai Központ Minőségirányítási Igazgatóságának diplomás egészségügyi menedzsere

Sajgó Boglárka Éva, a Klinikai Központ Neurológiai Klinika igazgatási ügyintézője

Dr. Sebestyén Zsolt, a Klinikai Központ Onkoterápiás Intézet fizikusa

Hamvas Edina Antónia, a Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika klinikai szakpszichológusa

Dr. Heiner Judit, a Klinikai Központ Radiológiai Klinika szakorvosa

Pikóné Kőszegi Szilvia, a Klinikai Központ Urológiai Klinika képi diagnosztikai szakasszisztense

Szabóné Vass Anikó, a Klinikai Központ Urológiai Klinika műtős szakasszisztense, főműtősnője

Nagy Norbert Péter, a Közgazdaságtudományi Kar tanulmányi osztályvezetője

Bánáti Áron, a Külügyi Igazgatóság Stipendium Hungaricum intézményi koordinátora

Pénzár Mária, a Műszaki és Informatikai Kar ügyviteli alkalmazottja

Marosvölgyi Brigitta, az Oktatási Igazgatóság ügyvivő szakértője

Berta Zsófia, a Szentágothai János Kutatóközpont ügyvivő szakértője

Dr. Csikászné Dr. Krízsics Anna, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos főmunkatársa

Dr. Bótor Tímea Ágnes, a Tanárképző Központ ügyvivő szakértője

Dr. Gimesi László, a Természettudományi Kar adjunktusa

Zag Gábor, a Természettudományi Kar dékáni hivatalvezetője

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!