Nyári egyetem kínai hallgatók számára a magyar és európai kulturális örökségről

2018.

július

18.

A Shanghai Institute of Technology 18 hallgatója és 2 oktatója érkezett a PTE-re azzal a céllal, hogy az európai és a magyar kulturális örökséggel ismerkedjen meg a július 15. és július 29. között megrendezésre kerülő nyári egyetemen. A program akadémiai részét, a tanórákat valamint a szakmai kirándulásokat a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar biztosítja, míg a rendezvény teljes körű szervezését a Külügyi Igazgatóság végzi.


A nyári egyetem nyitó ünnepségén a KPVK nevében Dr. Zádori Iván dékánhelyettes, valamint Dr. Koltai Zsuzsa köszöntötte a hallgatókat, majd a Külügyi Igazgatóság részéről Dr. Pozsgai Gyöngyi, a nyári egyetemi programok intézményi koordinátora mutatta be az egyetemet és ismertette a programot a kínai hallgatók számára. Ezt követően a PTE-n tanulmányokat folytató négy kínai hallgató osztott meg hasznos tudnivalókat a sanghaji diákokkal Pécs városáról, az elérhető kulturális lehetőségekről és látványosságokról. 

 

A nyári egyetem résztvevői a két hetes képzés során igen sokféle szemszögből ismerkednek meg Európával és Magyarországgal. Az előadások között megtalálhatóak az európai és a magyar történelemet, művészettörténetet, népi hagyományokat bemutató tématerületek csakúgy, mint az Európai Unió aktuális gazdasági és társadalmi kihívásait taglaló előadás.

 

A tanórákon szerzett ismeretek elmélyítése céljából számos szakmai tanulmányút is megrendezésre kerül a program részeként. A hallgatók megismerkednek Pécs kulturális nevezetességeivel, tanulmányozzák a város kulturális örökségét, látogatást tesznek Orfűn, Abaligeten valamint 4 napos szakmai kirándulást tesznek Budapestre, Szentendrére és Visegrádra. Igen gazdag szabadidős program is a rendelkezésükre áll, melynek részét képezi látogatás a Mecsextrém Parkba, az ofűiAquaparkba, városnézés dottóval, Kvíz Est Magyarországról és Európáról valamint lehetőséget kapnak a hallgatók arra is, hogy megismerkedjenek a HangzhouNormal University-ről érkező 35 fős kínai hallgatócsoporttal, akik egy másik nyári egyetemi programban vesznek részt a PTE-n.  A kínai csoportot ittlétük során nemcsak magyar, hanem a PTE-n tanuló kínai mentorhallgatók is segítik.

 

A Nemzetköziesítési Programban kitűzött céloknak megfelelően a Külügyi Igazgatóság a Karokkal való szoros együttműködésben egyre növekvő számú nemzetközi nyári egyetemet szervez. A Shanghai Institute of Technology egyetemünk egyik fontos kínai partnerintézménye, mely igen aktív együttműködést valósít meg a Műszaki és Informatikai Karral. A nyári egyetemi program, melyet első ízben szervezünk a sanghaji partner számára, kitűnő lehetőséget biztosít a két egyetemközötti együttműködés kiterjesztésére és elmélyítésére.

 

További információ:

Dr. Pozsgai Gyöngyi
Külügyi Igazgatóság (12418)

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!