Gyászhír - elhunyt Prof. Dr. Jakab Ferenc

2024.

február

16.

Gyászhír - elhunyt Prof. Dr. Jakab Ferenc

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 47. évében elhunyt Prof. Dr. Jakab Ferenc virológus.


Gyászhír - elhunyt Prof. Dr. Jakab Ferenc

PROF. DR. JAKAB FERENC, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának egyetemi tanára, rektorhelyettes, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője tragikus hirtelenséggel hunyt el 2024. február 16-án. Jakab professzor Marcaliban született 1977. augusztus 17-én. Általános iskolai tanulmányait a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban teljesítette Kaposváron, majd középiskolai éveit a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola biológia-kémia speciális tagozatán végezte. Édesanyja tanítónő, édesapja sebész, akitől a biológia iránti szenvedélyét kapta. Így iratkozott be a Pécsi Tudományegyetem (akkor Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs) Természettudományi Karának biológia-kémia tanári szakára, melyet 2002-ben fejezett be. Érdeklődése már hallgató korában a tudományos kutatás felé fordult, amit külföldi tanulmányútjai is jeleztek (Virginia, USA, 11 hónap és Groningen, Hollandia, öt hónap). Hazatérése után tudományos munkatársként a Soft Flow Hungary Kft., Pécs munkatársa volt. Ezt követően 2005 és 2007 között biológus (köztisztviselő) beosztásban az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat pécsi Regionális Virológiai Laboratóriumában dolgozott. Mindeközben 2005-ben megszerezte egyetemi doktori (PhD) fokozatát, summa cum laude minősítéssel. 

Még 2007-ben egyetemi adjunktusként csatlakozott a Pécsi Tudományegyetem oktatói gárdájához, ahol önálló labort vezetett. Előmenetele szempontjából fontos lépésként 2012-ben maximális minősítéssel habilitált, ami után egyetemi docensi kinevezést kapott. Egyre több hallgatót foglalkoztatott tudományos diákkörben, és PhD hallgatókat is fogadott. Vezetésével tíz doktori értekezés született, tanítványai közül többen rangos hazai díjakat nyertek el, és külföldi laboratóriumokban dolgoznak jelenleg is. 

Mindeközben a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont laboratóriumainak megalapításában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ekkor épült ki az ő instrukciói alapján a Virológiai Laboratórium, először BSL-3-as szinten, majd később a laboratórium csatlakozott a rendkívül szigorú feltételrendszert teljesítő, világszerte nagyon ritka BSL-4 laboratóriumok sorába. Az intézmény sikeressége lehetővé tette számára a nemzetközi kooperációkba való intenzívebb bekapcsolódást, majd az első tudományos pályázat témavezetési lehetőségét 2015-ben. 2018-tól a Természettudományi Kar tudományos dékánhelyetteseként dolgozott. Kiteljesedett kutatói és publikációs tevékenységére alapozva 2020-ban benyújtotta és sikeresen meg is védte MTA doktori értekezését. Ugyanebben az évben egyetemi tanári kinevezést szerzett, majd 2022-től a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyetteseként dolgozott.  

Oktatási tevékenysége is egyre szélesedő és emelkedő ívet mutatott. Az egyetemi képzés valamennyi szintjén nagy erőfeszítéssel vett részt az oktatásban. Témavezetője és törzstagja volt a Biológiai és Sportbiológiai Doktori Iskolának. A Pécsi Tudományegyetemen kívül elsősorban orvosi továbbképzési kurzusok előadójaként volt ismert. 

Szakmai szervezeti tagságai a virológia területéhez kötődtek, a legutóbbi időben ő képviselte hazánkat az Európai Klinikai Virológiai Társaság ülésein. Több szakmai és miniszteri elismerésben részesült már a 2020-as COVID járvány előtti években is. Több tucat nemzetközi folyóiratnak bírált közleményeket, és rendszeresen vett részt tudományos pályázatok értékelésében.

Munkája építő és értékteremtő jellegét bizonyítja, hogy 2020-ban a SARS-CoV-2 világjárvány idején, miniszterelnöki felkérésre ő vezette a Koronavírus Kutatási Akciócsoportot. Munkája során elidegeníthetetlen érdemeket szerzett a hazai járványvédelemben és a vírus nemzetközi szintű tudományos megismerésében, illetve a hazai köztájékoztatásban. Ennek alapjául az általa korábban megálmodott és vezetett laboratórium és kutatói közösség szolgált. 

A járvány hazai kitörését követően, korábbi klinikai virológiai és biobiztonsági laboratóriumi tapasztalatait ötvözve a dél-dunántúli PCR diagnosztikai kapacitások gyors létrehozásában és növelésében segédkezett, az általa vezetett laboratórium pedig a teljes járvány folyamán a hazai kórházak és egészségügyi szakemberek szakmai támogatásában vett részt.

A hazai kutatási irányok koordinálása mellett rendkívüli figyelmet fordított a társadalom minél szélesebb körű tájékoztatására is. Az általa vezetett kutatócsoport, a járvány korai szakaszában tanúsított önzetlen és kitartó munkáért, 2020-ban a Pro Comitatu Baranya elismerésben részesült a Baranya Megyei Önkormányzattól. Ezt követően, Pécs Megyei Jogú Városától a városért, a magyar társadalomért végzett fáradhatatlan tevékenysége és számos életet megmentő tájékoztatása elismeréseként a Pro Communitate Díjban részesült. Példamutatását az is alátámasztja, hogy a járvány alatt önzetlenül számos nehéz helyzetben lévő civil szervezet számára nyújtott segítséget, minden helyzetben képes volt meglátni, hogy hol van szükség támogatásra.

2020 novemberében, a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére a Magyar Tudomány Ünnepén kiemelt előadóként a koronavírus járvány tanulságairól értekezett. A járvány alatt nem csupán a hazai koronavírus kutatás koordinálása, de a tudomány és politikai döntéshozatal közötti híd szerepének betöltése is rá hárult, a járvány folyamán rendszeres tanácsadóként segítette a legmagasabb szintű hazai döntéshozatalt és szolgálta a tudományt. Ennek kapcsán 2021-ben a Magyar Tudományos Akadémia a „Tudomány és Parlament” kiemelt program előadójának és résztvevőjének kérte fel.

2020-ban, a koronavírus járvány kapcsán az ekkor létrehozott Nemzeti Laboratóriumi hálózat Virológiai Nemzeti Laboratóriumának vezetésével bízta meg Palkovics László miniszter. A laboratóriumot haláláig vezette, jelentős nemzetközi láthatóságot és egyedülálló sikereket hozva a hazai virológia és biobiztonság számára.

2021-ben a Magyar Zoonózis Társaság Hőgyes-Aujeszky emlékérmet adományozott számára. Az érem a magyar tudomány két olyan nagyságának állít emléket, akik állati eredetű fertőzések elleni védekezés kimunkálásában világszerte elismert munkásságot fejtettek ki.

A közelmúlt szakmai tevékenységét a tudományos iskolateremtési munka határozta meg. Élete nyomán nem csupán laboratóriumok jöttek létre, hanem újult erőre kapott a tudományos iskolateremtés, a tudomány és társadalom kapcsolatának ápolása is. 2023 év végén, a stockholmi Nobel-héten, melyen a magyar Nobel-díjas Karikó Katalinnal vett részt egy tudományos panelbeszélgetésen, így nyilatkozott:

„Hittel vallom, hogy a kutatás nem áll meg a laboratórium ajtajánál. A kutatási eredményeket ki kell vinnünk a gazdasági és a társadalmi hasznosítás érdekében. Az a megfelelő ismeretterjesztő módszer, ami a mély szakmai tudást átülteti egy olyan kommunikációba, amit az emberek megértenek. Nekünk, kutatóknak kell tennünk azért, hogy az emberek elfogadják, hogy mi mit is csinálunk, s ennek a munkának mi a jelentősége. Az ismeretterjesztés kutatói felelősség és feladat.”

Ez szolgáljon örök tanulságul mindannyiunknak, itt maradóknak, barátoknak, kollégáknak, tanítványoknak.

 

Halála pótolhatatlan veszteséget jelent mindannyiunk számára.

Nyugodj békében, Feri!

 

Búcsúznak Tőled a Pécsi Tudományegyetem, a PTE Szentágothai János Kutatóközpont, a Virológiai Nemzeti Laboratórium és a PTE Természettudományi Kar munkatársai

 


 

A temetés a család kérésére és nyugalmuk tiszteletben tartása érdekében zártkörű, kérik a részvétnyilvánítás mellőzését. Megértésüket köszönjük!

 

 

 

Rovat

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!