Gyászhír – Elhunyt Nagy Ferencné dr.

2024.

május

29.

Gyászhír – Elhunyt Nagy Ferencné dr.

Fájó szívvel tudatjuk, hogy Nagy Ferencné dr. (született Nyisztor Gizella), egyetemünk Rektori Hivatalának egykori vezetője 74 éves korában elhunyt. Az elhunytat a Pécsi Tudományegyetem saját halottjának tekinti.

Temetésére 2024. június 13-án 13:00-kor kerül sor a Pécsi Köztemetőben.


Gyászhír – Elhunyt dr. Nagy Ferencné

Kedves kollégánk, egykori hivatalvezetőnk 1968 júliusa és 2007 augusztusa között látta el szolgálatát Egyetemünkön. 18 évesen a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán gépíróként helyezkedett el, majd a karon dolgozott tanszéki adminisztrátorként. 1981 márciusától lépett át a Janus Pannonius Tudományegyetem Rektori Hivatalába, mint az egyetemi akadémiai adminisztráció munkaügyi csoportvezetője. Munkája mellett jogász végzettséget szerzett, kiemelkedő munkatapasztalata és teljesítménye miatt Dr. Hámori József rektor 1992 júniusában kinevezte rektori hivatalvezetőnek, mely pozíciót 2007-es nyugdíjazásáig látott el.

Vezetői időszakára esett az integráció teljes folyamata, a jelenlegi kari struktúra kialakulása és az egyetem mai arculati irányainak megszilárdulása.

Munkája elismeréseként 2008-ban a Pécsi Tudományegyetem akkori legrangosabb kitüntetését, a Pro Universitate Quinqueecclesiensi-t vehette át.

Nagy Ferencné dr. – nekünk rektorisoknak Gizi – nemcsak felettesünk volt, hanem remek csapattársunk és barátunk is. A hivatal ügyein túl mindig volt ideje ránk, vezetőkre és kollégákra egyaránt. Segítette ügyes-bajos dolgaink és vitáink rendezését. Gizitől mindig járt és jutott egy mosoly, egy jó szó.

Nyitottságát, odafigyelését, szeretetteljességét nem feledjük. Emlékét szeretettel és tisztelettel megőrizzük!

 

a Rektori Kabinet munkatársai nevében:

Kresák Gergely
rektori kabinetvezető

 

 

Fotó: Mánfai György

Rovat

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!